E.ON Férfibajnokság, felsőház: megharcolt a három pontért az Eger

2019. március 02. 20:10

Dabrowski Norbert együttese egy góllal győzte le a nagyszerűen küzdő Miskolcot, míg a Ferencváros kiütéses sikerrel nyitotta a középszakasz küzdelmeit. Otthon tartotta a három pontot a Szolnok és az OSC is.

Fotó: Fehér Anna

Szombaton délután kezdetét vette az E.ON Férfibajnokság középszakasza. A felsőház küzdelmeit egy kiélezett keleti rangadó nyitotta: a hétközben még a világ egyik legjobb csapatát, a Pro Reccot BL-meccsen vendégül látó Eger ezúttal a Miskolcot fogadta a Bitskey-uszodában. Sike József tanítványai nagyszerűen kezdték az összecsapást, olyannyira, hogy félidőben 5-3-as vendég előny mellett fordultak a csapatok. Nagyszünet után aztán magasabb fokozatra kapcsolt Dabrowski Norbert legénysége, és Strahinja Rasovics valamint Angelos Vlachopoulos fórgóljaival egalizált, egy újabb Rasovics találattal pedig fordított az Eger. Bár a borsodiak a második félidőben is kiválóan tartották a lépést a vendéglátókkal, a hevesiek már nem engedték ki a győzelmet a kezükből, a hazaiak 11-10-re megnyerték a találkozót.
 
Eközben a címvédő Ferencváros az alapszakasz utolsó fordulójában a Szolnokot nagy meglepetésre legyőző Debrecennel nézett farkasszemet a Népligetben. A házigazda zöld-fehérek nem udvariaskodtak, rögtön lerohanták a vendég cívisvárosiakat - az első minutum végén Vámos Márton duplájával már kettővel vezetett a Fradi, az első nyolc perc pedig 7-0-s hazai előny mellett ért véget. Az immáron a nyolcadik saját nevelésű tehetségét mélyvízbe dobó fővárosi együttes lendülete a folytatásban sem tört meg, sőt, hamarosan az élete első élvonalbeli mérkőzésén bemutatkozó, 16 esztendős Varga Bence Bendegúz is feliratkozott a gólszerzők közé. Félidő után tovább növelte tetemes előnyét a Ferencváros, aki végül 22-6-os sikert aratott a középszakasz első fordulójában. 
 
Akárcsak az egri, úgy a szolnoki közönség is szoros és izgalmas ütköznek lehetett szemtanúja. Ámbár Bátori Bence villanásával rögtön az első támadás végén a házigazda került előnybe, a vendég zuglóiak nem engedték nagyon meglépni a Tisza-partiakat. A harmadik negyedet Török Béla gólja nyitotta, mellyel 5-5-ös döntetlenre módosult az állás, de a négy találatig meg sem álló Milan Aleksics emberelőnyben értékesített góljával rövidesen ismét a Szolnoknál volt az előny. Zsivko Gocics tanítványai ezúttal nem hibáztak, szerdai, hannoveri BL-sikere után a bajnokságban is győzött a hazai alakulat.
 
Érthetően csalódott OSC csobbant medencébe szombaton este a Nyéki-uszodában, hiszen Vad Lajos együttese hétközben összesítésben 24-22 arányban alulmaradt a Jadran Herceg Novi csapatával szemben, így a montenegrói alakulat jutott az Euro-kupa döntőjébe. Nem maradt tehát más, mint a bajnokság az újbudaiak számára, akik győzelemmel szerették volna feledtetni az elveszített elődöntőt. Ehhez azonban Merész András tanítványainak is volt egy-két szava, pontosabban gólja. A vendég oroszlánosok végig ott loholtak a vendéglátók sarkában, a második negyed végén 4-4-es döntetlent mutatott az eredményjelző, majd érkezett Burián Gergely, találatával pedig 5-4-nél cseréltek térfelet a felek. A Honvéd a nagyszünet után is kapaszkodtak, ám megszorítaniuk már nem sikerült az OSC-t, aki 10-5-re megnyerte az összecsapást. 
 
E.ON Férfibajnokság, Középszakasz
Felsőház (1-8. helyért), 1. forduló
 
ZF-Eger-PannErgy-Miskolc 11-10 (2-3, 1-2, 4-1, 4-4)
Gólszerzők: Hosnyánszky 3, Rasovics 3, Vlachopoulos 3, Gyárfás, Avramovics, ill. Nagy Á. 4, Vadovics 2, Bowen 2, Misics, Stojanovics
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
FTC-Telekom Waterpolo-Debrecen 22-6 (7-0, 6-2, 4-1, 5-3)
Gólszerzők: Jansik Sz. 4, Sedlmayer 3, Kállay 3, Varga Dénes 3, Vámos 2, Jaksics 2, Német, Gór-Nagy, Younger, Varga Bence, Nikics, ill. Kovács G. 4, Dőry 2, Macsi M.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
Szolnoki Dózsa-BVSC-Zugló 12-9 (4-2, 1-2, 3-2, 4-3)
Gólszerzők: Aleksics 4, Rasovics 2, Angyal, Szatmári, Kis, Jansik D., ill. Pásztor 3, Létay 2, Csapó, Török, Sugár, Szabó B.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
A-Híd-OSC-Újbuda-Budapesti Honvéd 10-5 (3-2, 2-2, 2-1, 3-0)
Gólszerzők: Manhercz K. 2, Salamon 2, Burián 2, Kovács G., Bundschuh, Hárai, Brguljan, ill. Kiss B., Illés, Szirányi, Simon R., Simon A.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
Az állás: 1. FTC 45, 2. OSC 45, 3. Eger 37, 4. Szolnok 36, 5. Miskolc 30, 6. BVSC 21, 7. Honvéd 20, 8. Debrecen 18

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok