Zágrábban is 11-8-ra nyert a Szolnok, így élnek a továbbjutási esélyei

2019. február 05. 21:48

A Férfi Bajnokok Ligája 8. fordulójában szerdán az Eger a Zvezdát fogadja, míg az FTC a Brescia otthonában játszik.

Fotó: Szolnoki Dózsa

A hazai 11-8 után idegenben is győzelmi kényszerben játszott a Szolnok, amely a piros lapja miatt nélkülözni kényszerült a kispad elől Zsivko Gocics vezetőedzőt, akit segítője, Hangay Zoltán helyettesített. „Az a szerencsés helyzet, hogy év eleje óta együtt készülünk a csapattal, tehát mindenki tudja a taktikát. Zsilével, meg a stábbal azért még pontosítani fogunk meccs előtt. Nem lesz egyszerű, de hál’ Istennek vannak olyan rutinos játékosok a csapatban, akik még segíteni is fognak nekem” – fogalmazott a meccs előtt, aki mellett ott volt Kovács István szakosztály-igazgató is.

Egészen a második negyed végéig, amikor reklamálás miatt piros lapot kapott. Akkor zárkózhatott volna fel egy gólra a Mladost, de Nagy Viktor kivédte az ötméterest, sőt a gyors ellenakció után Zalánki Gergő 5-8-ra alakította az állást! A háromgólos előny a nagyszünetre bíztatónak tűnt, ellenben figyelni kellett, mert az első menetben 3-1-es szolnoki vezetésről 4-3-ra képes volt fordítani a horvát együttes. Ezt követően indult be a vendéghenger, négy zsinórban lőtt gólt (Jansik Dávid fórban, Andrija Prlainovics a Kis Gábor által kiharcolt büntetőből, az olimpiai bajnok centerünk akcióból, majd Viktor Rasovics fórból talált be) hatott nyugtatóan.

A kiharcolt előnyt lehetőség lett volna növelni is, de nem élt ezzel a Szolnok, de miután hátul sokáig magabiztosan tette a dolgát, nem csökkent a távolság. Aztán elég volt egy kis kihagyás, Radu, majd Milos hozta fel egy gólra csapatát, ami ismét felpörgette a mieinket: előbb a harmadik gólját szerző Zalánki pattintott pontosan emberelőnyből, majd egy mintaszerű kontra során Bátori Bence ívelte a megúszó Alekszics kezére a labdát, aki átejtette Marcelic kapust.

A záró menetben a plusz négy is összejött, hiszen Alekszics a falból „tett be” egy prímán megjátszott fórt, s miután odaát is Csuk ötméteresével ért el gólt a Mladost, a védekezését az első negyed után összerakó, Nagy Viktor bravúros védéseire is alapozó Szolnok idegenben is 11-8-ra győzött, életben tartva ezzel továbbjutási esélyeit.



FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, FŐTÁBLA, 8. FORDULÓ
B-csoport
Mladost Zagreb (horvát)–Szolnoki Dózsa 8-11 (4-5, 1-3, 2–2, 1-1)
Gólszerzők:
Radu 2, Milos 2, M. Csuk 2, Cagalj, Kharkov, ill. Zalánki 3, Alekszics 3, Prlainovics 2, Jansik D., V. Rasovics, Kis G.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Az állás: 1. Dubrovnik 21, 2. BPM Sport Management 16, 3. Szolnok 12, 4. Olympiakosz 11, 5. Mladost 8, 6. Spandau 7, 7. Jadran Split 3, 8. Hannover 3

További program
2019. FEBRUÁR 6.
A-csoport

ZF-Eger–Crvena Zvezda (szerb), 18:30 – tv: M4 Sport
AN Brescia (olasz)–FTC-Telekom Waterpolo, 20:30
Steaua Bucuresti (román)–CNA Barceloneta (spanyol), 20:30
Pro Recco (olasz)–Dinamo Moszkva (orosz), 20:30

Az állás: 1. Pro Recco 21, 2. Barceloneta 16, 3. Brescia 14, 4. FTC 13, 5. Eger 9, 6. Dinamo Moszkva 6, 7. Steaua 3, 8. Crvena Zvezda 0

B-csoport
Jadran Split (horvát)–BPM Sport Management (olasz), 20:00
Waspo Hannover (német)–Spandau 04 (német), 19:00
Olympiakosz (görög)–Jug Dubrovnik (horvát), 20:30

A további program
9. FORDULÓ - 2019. FEBRUÁR 27.
A-csoport

AN Brescia-CNA Barceloneta
ZF-Eger-Pro Recco
FTC-Telekom-Crvena Zvezda
Steaua Bucuresti-Dinamo Moszkva
B-csoport
Waspo Hannover-Szolnoki Dózsa
Jadran Split-Olympiakosz
Spandau 04-BPM Sport Management
Mladost Zagreb-Jug Dubrovnik

10. FORDULÓ - 2019. MÁRCIUS 16.
A-csoport

Pro Recco-CNA Barceloneta
Dinamo Moszkva-AN Brescia
ZF-Eger-FTC-Telekom
Crvena Zvezda-Steaua Bucuresti
B-csoport
Olympiakosz-Szolnoki Dózsa
Jug Dubrovnik-Waspo Hannover
Jadran Split-Spandau 04
BPM Sport Management-Mladost Zagreb

11. FORDULÓ - 2019. MÁRCIUS 27.
A-csoport

CNA Barceloneta-FTC-Telekom
Crvena Zvezda-Dinamo Moszkva
Steaua Bucuresti -Pro Recco
AN Brescia-ZF-Eger
B-csoport
Szolnoki Dózsa-Spandau 04
BPM Sport Management-Jug Dubrovnik
Mladost Zagreb-Olympiakosz
Waspo Hannover-Jadran Split

12. FORDULÓ - 2019. ÁPRILIS 13.
A-csoport

CNA Barceloneta-Dinamo Moszkva
FTC-Telekom-Pro Recco
Crvena Zvezda-AN Brescia
Steaua Bucuresti-ZF-Eger (április 12.)
B-csoport
Spandau 04-Olympiakosz
BPM Sport Management-Waspo Hannover
Mladost Zagreb-Jadran Split
Szolnoki Dózsa-Jug Dubrovnik

13. FORDULÓ - 2019. ÁPRILIS 24.
A-csoport

CNA Barceloneta-Crvena Zvezda
FTC-Telekom-Steaua Bucuresti
Dinamo Moszkva-ZF-Eger
Pro Recco-AN Brescia
B-csoport
Szolnoki Dózsa-BPM Sport Management
Spandau 04-Mladost Zagreb
Olympiakosz-Waspo Hannover
Jug Dubrovnik-Jadran Split (április 23.)

14. (UTOLSÓ) FORDULÓ - 2019. MÁJUS 15.
A-csoport

ZF-Eger-CNA Barceloneta
AN Brescia-Steaua Bucuresti
Pro Recco-Crvena Zvezda
Dinamo Moszkva-FTC-Telekom
B-csoport
Jadran Split-Szolnoki Dózsa
Waspo Hannover-Mladost Zagreb
Olympiakosz -BPM Sport Management
Jug Dubrovnik-Spandau 04

A Nyolcas Döntőt (2019. június 6-8.) Hannoverben rendezik - így a német együttes mellett a B-csoportból három együttes jut tovább!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok