UVSE: nemzetközi szint, van miből meríteni

2019. február 01. 20:25

Az Euroligában egyedüli magyar csapatként negyeddöntőbe jutó magyar bajnok és kupagyőztes tervszerűen halad előre, Benczur Márton vezetőedző büszke arra, hogy a fiatalokat is sikerült beépíteni, ezáltal versenyhelyzet alakult ki. Szombaton 18 órától a BVSC elleni rangadó következik.

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Tizenegyből tizenegy a bajnokságban, megnyert Magyar Kupa és Szuperkupa, sikerrel vett Euroliga-selejtező – nyugodtan kijelenthetjük, az első szakaszt pont úgy teljesítette az UVSE-Hunguest Hotels, miként tervezte.

„Igen, ez így van, büszkék is vagyunk erre! – fogalmazott Benczur Márton, a csapat vezetőedzője. – Az Euroliga-selejtezővel valóban mondhatjuk, hogy lezárult egy szakasz, egy sikeres szakasz, ugyanakkor tudjuk, még rengeteg feladat áll előttünk, szóval hátradőlni nem szabad. De nem is félek ettől, hiszen fantasztikus játékosaim vannak, akikkel minden nap öröm együtt dolgozni.”

Tekintettel arra, hogy a szezon első felében Antal Dórára, illetve a csapathoz az év végén csatlakozó Jamie Neushul, Paul Kindred kettősre sem számíthatott a szakember, valamint Rebeca Parkes is kiesett hosszú időre, lehetőséget kaptak a fiatalok is a bizonyításra. Sok lehetőséget. Érdemes rögzíteni: éltek ezzel, olyannyira, hogy már a nemzetközi porondon is megvillantották tehetségüket. Kiss Eszter, Faragó Kamilla, Baksa Vanda, Mucsy Mandula, Peresztegi Nagy Kinga, hogy csak pár nevet említsünk, akik a héttérből előrelépve nem szeppentek meg a feladattól, illetve a Szentesről igazolt, a válogatottban is szárnyait bontogató Rybanska Natasa is letette a névjegyét. Szóval, van miből meríteni a változások, illetve az állandóságot képviselő Európa-bajnok trió, a Gangl Edina, Keszthelyi Rita és Szücs Gabriella, valamint a légiós példakép, a holland Vivan Sevenich mellett.

„A rutinos játékosok rengeteget segítenek a fiataloknak, ezt nagyon jó látni – említette a vezetőedző. – Bíztam, bíztunk bennük, hiszen a képességeik megvannak ahhoz, hogy helytálljanak egy ilyen szintű csapatban. A klubban, nyugodtan mondhatom, kiváló az utánpótlás-képzés, Áts Berci személye megkerülhetetlen, nagyon nagy része van a sikerekben, és a többi kollégának is látszik a munkája. Ennek hála versenyhelyzet alakult ki, ami nem kérdés, csak előre viszi a csapatot. Antal Dóri tervezett visszatérése minden szempontból kulcskérdés volt, hiszen Dodó hihetetlenül pozitív figura, aki rengeteget tesz a csapatmunkába, akinek a rutinja aranyat érhet, láthattuk ezt az Uralochka elleni meccsen is. Ami pedig a két új légióst illeti: emberileg is nagyon hamar beilleszkedtek, amit fontos hangsúlyozni, mert így működünk igazán egy csapatként. Mindketten jó ajánlással érkeztek, hiszen a kanadai lányt korábbi csapattársa, Antal Dóra, az amerikait pedig volt játékosunk, Maggie Steffens ajánlotta jó szívvel, nem zsákbamacskát igazoltunk tehát, minden szempontból tudtuk, mire számíthatunk.”

Nos, az UVSE összeállt, s így, immáron teljes kerettel az olasz Ekipe Orizzonte, az orosz Uralochka Zlatoust, a görög Ethnikos Pireusz és a francia Lille előtt biztosan jutott az Euroligában a negyeddöntőbe. A négyes döntőért az olasz Padova következik – csak úgy, mint egy évvel ezelőtt.

„Az athéni selejtező számszerűen nem tükrözi azt, hogy milyen nehéz dolgunk volt. Rengeteget kellett dolgozni azért, hogy megnyerjük a meccseket – örülök, hogy fegyelmezett, jó védekezés jellemzett bennünket, nagyon pozitív volt az összkép. A Padovát jól ismerjük, tisztában vagyunk azzal, hogy eddig semmit sem értünk el a nemzetközi porondon, nehéz párharcra számítunk, amelyben képesek vagyunk ismét továbbjutni.”

Miután az UVSE itthon mindent megnyert, és LEN-kupa serleget is birtokol már, nem kérdés, az Euroligában vannak merész tervei – de vajon ez mennyire tekinthető reális célnak?

„Egyike vagyunk annak a négy-öt csapatnak, akiknek esélye van a győzelemre – mondta a szakember. – A Sabadell talán a toronymagas esélyes, a Kirishi, az Olympiakosz és mi vagyunk talán azon a szinten, hogy odaérjünk. Látva a mezőnyt, nem kérdés, a napi forma dönthet egy-egy mérkőzésen. A nemzetközi porondon ezért is nehezebb, hiszen ott, ha valaki hibázik, akkor azt az ellenfél kíméletlenül képes kihasználni. Mindegyik csapatban van egy-egy olyan játékos, aki zsenialitásával kitűnik, ám jól látható, ezen a szinten szükség van a hibátlan csapatjátékra, mert csak így érhető el a legmagasabb csúcs. Ezen dolgozunk, és jó úton járunk.”

Benczur Márton azok közé tartozik, akik globálisan igyekeznek a női vízilabdát népszerűbbé, eladhatóbbá tenni, így adja a kérdés magát: mit szól az Euroliga lebonyolításához, ahhoz, hogy bizonyos csapatoknak 24 óra alatt dőlt el a sorsa?

„Borzasztó, nem értem a logikáját! – adott határozott választ. – A 4500 Eurós nevezési díj és egy külföldi túra együtt hamar képes elvenni a csapatok kedvét az indulástól. A nő póló fejlődése tetten érhető, egyre több a jó csapat, ehhez képest a nemzetközi kupában sajnos sok a hiányosság. Ezen szeretnénk változtatni, bízom benne, lesznek a csapatok között olyan megbeszélések, amelyek előreviszik ezt az egészet. A kisebb csapatokat is be kell vonni ebbe, egységes fellépés szükségeltetik!”

Az UVSE addig is teszi a dolgát, szombaton speciel a BVSC-t fogadja bajnoki mérkőzésen. „Kemény menetelés előtt állunk, hiszen sorrendben a BVSC, a Fradi, a Dunaújváros ellen játszunk itthon, közben pedig a Padova elleni találkozók is előttünk. Most kezdődik majd a szezon második szakasza, amely reméljük, hasonló lesz az eddigiekhez.”



Női OB I., Alapszakasz, 13. forduló
Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics–ZF-Eger 13-10 (2-1, 4-2, 4-2, 3-5)
Gólszerzők:
Vályi V. 6, Gurisatti 3, Luka 2, Menczinger, Huszti, ill. Szilágyi D. 3, Ráski 2, Mchunu 2, Tóth Cs., Szűcs P., Szilágyi Sz.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Szeged SZTE–FTC-Telekom 8-14 (1-4, 2-4, 4-4, 1-2)
Gólszerzők:
Damnjanovics 4, Árkossy, Lengyel A., Rácz, Ádám, ill. Mihailovics 4, Csabai 3, Bujka 3, Kövesdi 2, Gémes, Muzsnay
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

További program
2019. február 2., szombat

Hungerit-Szentes–Tatabánya, Szentes, 18:00
UVSE-Hunguest Hotels–BVSC-Zugló, Hajós-uszoda, 18:00

Az állás: 1. UVSE 33, 2. Dunaújváros 33, FTC 27, 4. BVSC 24, 5. Eger 15, 6. Szentes 9, 7. Szeged 6, 7. Tatabánya 3, 9. Budapesti Honvéd 0



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok