Ez pazar! Győzelem az Európa-bajnok otthonában!

2019. január 12. 17:09

Bíró Attila csapata a Világliga/Európa Kupa-selejtező hágai összecsapásán nem kis ellenszélben remek játékkal közel állt a rendes játékidőben is a győzelemhez, végül 10–10 után ötméteresekkel legyőzte Hollandiát!

„Bele kell állni a meccsbe!” fogalmazott felvezetőnkben Gyöngyössy Anikó, válogatottunk centere. Nos, a csapat pont így tett a hágai partin!

Keszthelyi Rita akciógóljával kezdődött, egy kivédekezett emberhátránnyal folytatódott a Világliga/Európa Kupa-selejtező, majd mindezt megkoronázva egy fél pályánál történt labdaszerzést követően Csabai Dóra maradt egy az egyben Laura Aartssal, és megoldotta a kötelező feladatot. Labdánk volt fórban a 3–0-ért is, ám Aarts védett, amitől meglovagolva kiegyenlített az Európa-bajnok. De hiába, mert Gangl Edina védése, Gyöngyössy villanása, Keszthelyi akciója, Leimeter Dóra értékesített ötméterese írta tovább a forgatókönyvet, azaz az első menet után 4–2-re vezettünk.

A második negyedben is roppant összeszedetten, stabilan játszott a társaság, mindenki megtette a magáét a vízben, így egyértelműen a mieink játéka dominált! Keszthelyi távoli bomba, majd egy 2-1-es lefordulás után értékesített helyzet után szerzett gólokat, 6–2-ra vezettünk. Stomphorst szépített, de a Gyöngyössy által szerzett fórból Gurisatti Gréta talált a kapuba. Sőt a 8–3-ért is támadtunk fórban, hiába. Gangl tartotta aztán az eredményt, ám végül van der Sloot ötméteresből hozta vissza csapatát mínusz háromra.

Fotó: Buza Balázs

Sőt Hollandia fordulás után kettőre jött fel, de az ellenállhatatlanul játszó Gyöngyössy második gólját jegyezte centerből! A fantasztikus védekezés, Gangl magabiztossága elbizonytalanította a hazai pályát megkapó házigazdát, és ugyan van der Sloot szépített, de Keszthelyi, majd a menet végén ismét Gyöngyössy volt eredményes, azaz a záró menet előtt 6–10 állt a táblán!

Az Európa-bajnok aztán az utolsó nyolc percben minden esélyt megkapott, hogy közelebb férkőzzön, ami alaposan felemésztette az addig hatalmas tempót diktáló mieinket. Catherina van der Sloot vezérletével, állandó emberelőnyökkel 39 másodperccel a vége előtt kiegyenlített Arno Havenga együttese. A végén emberelőnyben támadtunk a győzelemért, de a nagyszünet után beálló Debby Willemsz ekkor mindent védett, így jöhettek az ötméteresek. Ebben Gangl Edina jobb volt holland vetélytársánál, így 4–3-ra nyertünk, azaz két pontot szereztünk az esélyesebb rivális otthonában!

Világliga/Európa Kupa-selejtező
A 6. játéknapról pótolt mérkőzés

B-csoport:
HOLLANDIA–MAGYARORSZÁG 10–10 (2–4, 2–3, 2–3, 4–0) – ötméteresekkel 3–4
Hága, vezette:
Gomez (spanyol), Dreval (orosz)

Hollandia: Aarts – M. Megens 3, van Toorn, van der Sloot 4, Wolves, Stopmhorst 2, Nijhuis, Sevenich, Voorvelt 1, Koolhaas, van der Kraats, Sleeking, Willemsz (kapus). Szövetségi kapitány: Arno Havenga

Magyarország: Gangl – Szilágyi, Máté, Szücs, Keszthelyi 4, Vályi V., Gyöngyössy 3. Csere: Gurisatti 1, Rybanska, Leimeter 1, Garda, Csabai 1. Szövetségi kapitány: Bíró Attila

Az állás
A-csoport:
1. Oroszország 11, 2. Spanyolország 10, 3. Görögország 6, 4. Izrael 0
B-csoport: 1. Olaszország 9, 2. Magyarország 5, 3. Hollandia 4, 4. Franciaország 0

További eredmény 
A-csoport:

Izrael-Spanyolország 6-13

További program
8. játéknap, 2019. január 15.
A-csoport:

Oroszország-Görögország
B-csoport:
Franciaország-Magyarország
Olaszország-Hollandia

9. játéknap, 2019. február 12.
A-csoport:

Oroszország-Izrael
B-csoport:
Olaszország-Franciaország
Magyarország-Hollandia

10. játéknap, 2019. március 5.
A-csoport:

Görögország-Spanyolország
B-csoport:
Magyarország-Olaszország
Hollandia-Franciaország

Az Európa Kupa hatos döntőjét 2019. március 29-31. között Torinóban rendezik.



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok