IV. Mikulás Kupa: Martfűn is bizonyították tehetségüket a fiatalok

2019. január 04. 18:18

Az évközi tehetséggondozó edzések legjobbjai és a korosztály válogatottjai immáron negyedik alkalommal mérték össze erejüket decemberben Martfűn.

Fotó: Mátyás Attila

A kétnapos erőpróbán az Alföldi, a Budapesti, a Dunántúli, és az Észak-keleti régiók legjobb, 2005-ben született játékosai, valamint a 2005-ös válogatott tagjai villantathatták meg tehetségüket az utánpótlás-edzőknek.
 
A IV. Mikulás Kupán résztvevő kiválóságokat és stábjaikat ezúttal is a Thermál Fürdő igazgatója, Tomasovszky László látta vendégül. A 2005-ös válogatottat Kemény Kristóf és Regős Áron irányította, míg dr. Tóth Frank és Jancsó Mátyás a Budapest régió, Gyulavári Zoltán, Szabó Bence, Popovics Miklós és Szilágyi Péter az Észak-kelet régió, Lehmann István és Csendes Tamás az Alföld régió, Surányi László és Kardos István pedig a Dunántúl Régió csapatait vezették.
 
A rangos megméretés végén az érmeket Kovács Zoltán és Mátyás Judit adták át a Magyar Vízilabda Szövetség képviseletében.

IV. Mikulás Kupa, Martfű

Budapesti Régió-Alföldi Régió 11-14 (2-4, 3-2, 3-4, 3-4)
Gólszerzők:
Pöecz 3, Misky 2, Regős 2, Csite, Szécsi, Kerezsi, Petik, ill. Leinweber 3, Varga 3, Cseh 3, Meleg, Körtvélyessy, Pörge, Németh, Simon
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Észak-keleti Régió-Dunántúli Régió 10-14 (2-4, 2-4, 3-4, 3-2)
Gólszerzők:
Domokos 6, Pásztor, Bebők, Szilágyi, Tóth, ill. Mercs 3, Novák 2, Varga 2, Horváth 2, Füzi 2, Raffai, Hegyi, Huszti
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Alföldi Régió-Észek-keleti Régió 18-9 (4-1, 5-1, 5-4, 4-3)
Gólszerzők:
Körtvélyessy 4, Busi 4, Körmendi 2, Báthory 2, Cseh 2, Leinweber, Meleg, Simin, ill. Domokos 3, Pásztor, Kuru, Pataki, Szilágyi, Szabó, Tóth
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Budapesti Régió-Dunántúli Régió 5-8 (1-1, 1-3, 2-2, 1-2)
Gólszerzők:
Pöecz 2, Misky, Füzesi, Regős, ill. Raffai 2, Huszti 2, Lipták, Hegyi, Horváth, Mercs
(Teljes jegyzőkönyv: itt

Észak-keleti Régió-Budapesti Régió 10-8 (3-5, 4-1, 2-0, 1-2)
Gólszerzők:
Domokos 4, Tóth 3, Kuru 2, Pataki, ill. Medvegy 3, Regős 3, Misky, Kerezsi
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Dunántúli Régió-Alföldi Régió 7-10 (1-0, 2-3, 2-2, 2-5)
Gólszerzők:
Mercs 2, Lipták, Raffai, Horváth, Füzi, Huszti, ill. Pörge 5, Varga, Meleg, Körmendi, Kortvélyessy, Simon
(Teljes jegyzőkönyv: itt

2005-ös válogatott-a 4 Régió győztese 14-8 (4-3, 4-2, 2-2, 4-1)
Gólszerzők:
Szendrei 3, Prágay 3, Balla 2, Kedves, Gaál, Tasi, Horváth, Niklász, Sudár, ill. Körtvélyessy 3, Pörge 2, Simon, Misky, Domokos
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

A KERETEK

2005-ös válogatott:
Kapusok:
Szabó Bence (Honvéd), Sudár Levente (Vasas)
Mezőnyjátékosok: Kedves Benedek (BVSC), Balla Pável (FTC), Varga Vince (FTC), Hegedűs Zalán (OSC), Prágay Magor (UVSE), Tasi Dominik (Vasas), Gaál Botond (KSI), Niklász Ádám (KSI), Szendrei Dávid (Cegléd), Balla Dominik (Szolnok), Fedac Dominik (Debrecen), Galambos Bence (AVUS), Horváth Vencel (Szeged)

Észak-keleti Régió
Kapusok:
Aradi Patrik (DVSE), Rajna Benjamin (DVSE)
Mezőnyjátékosok: Iván Dominik (AQUA SE), Pataki Ábel (DVSE), Szilágyi Ábel (DVSE), Szabó Péter (DVSE), Kuru Marcell (MVLC), Pásztor András (Zemplén), Kék Tamás (Zemplén), Kiss Botond (MVLC), Tóth Szilárd (Vác), Domokos Dániel (Eger), Antal Bálint (Eger), Lugosi Csongor (Eger), Bebők Bence (B.Sport)

Dunántúli Régió
Kapusok:
Bali Bálint (Pécs), Korsós Erik (Győr)
Mezőnyjátékosok: Huszti Alexander (Tatabánya), Horváth Miklós (AVUS), Kovács Áron (AVUS), Mercs Árpád (AVUS), Varga Botond (AVUS), Novák Donát (AVUS), Rózsahegyi Márton (Nagykanizsa), Fűzi Dominik (Kaposvár), Vörös Tamás Ottó (Kaposvár), Lipták Máté (Győr), Berényi Barna (Sopron), Hegyi Tamás (Százhalombatta), Raffai Barna (Pécs)

Alföldi Régió
Kapusok:
Ombódi Balázs (Hódmezővásárhely), Magyar Gergely (Szolnok)
Mezőnyjátékosok: Leinweber Olivér (Szeged), Meleg Richárd (Szeged), Pörge Zsombor (Szeged), Körmendi Zénó (Szeged), Körtvélyessy Vilmos (Szeged), Cseh Alex (Szolnok), Németh Bence (Szolnok), Simon Donát (Szolnok), Busi Barnabás (Szentes), Varga Milán (Szentes), Báthory Balázs (Szentes), Soós Titusz (Cegléd), Horváth Mátyás (Kecskemét)

Budapest Régió
Kapusok:
Rosta Dániel (KSI), Csepely Levente (KSI)
Mezőnyjátékosok: Misky Tamás (KSI), Csite András (Honvéd), Füzesi Zalán (BVSC), Medvegy Tamás (FTC), Regős Vince (FTC), Varga Csanád (UVSE), Szécsi Marcel (UVSE), Kerezsi Ruben Zétény (UVSE), Káel Konrád (OSC), Petik Hunor (OSC), Kikindai Ambrus (Oázis), Ragács Benedek (ASI), Pöecz Ádám (ASI)



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok