BL: magyar rangadó; Szolnokra látogat a címvédő

2018. december 19. 08:54

Az FTC-Eger összecsapás 20:30-kor kezdődik a Komjádi-uszodában, a BL-győztes Olympiakosz Pireuszt 19 órától fogadja a szolnoki együttes.

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Az idényben negyedszer mérkőzik meg egymással az FTC és az Eger – a Komjádi-uszodában 20:3-kor kezdődő összecsapást az M4 Sport közvetíti. Az őrült menetelésben lévő bajnok és friss Magyar Kupagyőztes és az elmúlt időszakban csendesen dolgozó, a Szolnokkal kétkapuzó hevesi alakulat egyaránt 6-6 ponttal várja a Bajnokok Ligájában a partit – látva a tabellát, bizony, igencsak fontos lesz, melyik oldalra kerül a három pont.

„Kicsit ilyen most, vagy soha érzésem van, mert sorozatterhelésből érkezik ez a meccs ellenfelünknek. Azt gondolom, hogyha tudjuk két negyedig azt az iramot tartani, amit diktálnak, és döntetlen körül tartjuk az eredményt, akkor jó esélyünk lehet a végjátékban. Nyilván nagyon erős a Fradi kerete, játszottunk is egymás ellen már ebben a szezonban is, és más mérkőzéseket is megnéztünk. Tisztában vagyunk az erényeikkel, és nem túlzás azt mondani, hogy egy BL-győzelemre is esélyes csapatról beszélünk. Rettentő nagy dolog lenne, hogyha pontot, vagy pontokat tudnánk szerezni. Habár ez nagyon nehéz feladat, abban lehet más az eddigi találkozókhoz képest, hogy ez egyetlen meccs. A bajnokin nem voltunk igazán készek a kihívásra, a Magyar Kupában pedig akárhogy is nézzük, nyolc negyed alatt megverni ezt az FTC-t, nem egyenlő küzdelem. Egy mérkőzésen szokás mondani, hogy mindenkit le lehet győzni, én viszont inkább úgy fogalmaznék, hogy két negyedet bármelyik csapat ellen meg tudunk nyerni. Ezért is mondom azt, hogy végig mellettük kell mennünk, mert, amikor ritmust váltanak, akkor szinte lehetetlen velük a lépést tartani”idézi az egriek honlapja Dabrowski Norbert vezetőedzőt.

A B-csoportban a Szolnok a Bajnokok Ligája címvédőjét, az Olympiakosz Pireuszt fogadja – a 19 órakor kezdődő mérkőzést a Sport1 közvetíti. Az Olaj Tv beharangozóját itt lehet megtekinteni:



FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, FŐTÁBLA, 5. FORDULÓ
A-csoport

AN Brescia (olasz)-Dinamo Moszkva (orosz), 19:00
CNA Barceloneta (spanyol)-Pro Recco (olasz), 19:15
Steaua Bucuresti (román)-Crvena Zvezda (szerb), 19:30
FTC-Telekom-ZF-Eger, 20:30 – tv: M4 Sport

Az állás: 1. Pro Recco 12, 2. Barceloneta 12, 3. Brescia 9, 4. FTC 6, 5. Eger 6, 6. Dinamo Moszkva 3, 7. Steaua 0, 8. Crvena Zvezda 0

B-csoport
Szolnoki Dózsa-Olympiakosz Pireusz (görög), 19:00 – tv: Sport1
Waspo Hannover (német)-Jug Dubrovnik (horvát), 19:00
Spandau 04 (német)-Jadran Split (horvát), 19:00
Mladost Zagreb (horvát)-BPM Sport Management (olasz), 20:30

Az állás: 1. Dubrovnik 12, 2. BPM Sport Management 9, 3. Olympiakosz 7, 4. Mladost 7, 5. Szolnok 4, 6. Jadran Split 3, 7. Hannover 2, 8. Spandau 1

A további program
6. FORDULÓ - 2019. JANUÁR 9.
A-csoport

CNA Barceloneta -AN Brescia
Pro Recco-ZF-Eger
Crvena Zvezda (szerb)-FTC-Telekom
Dinamo Moszkva-Steaua Bucuresti (január 11.)
B-csoport
Szolnoki Dózsa-Waspo Hannover
Olympiakosz-Jadran Split
BPM Sport Management-Spandau 04
Jug Dubrovnik-Mladost Zagreb

7. FORDULÓ - 2019. JANUÁR 23.
A-csoport

CNA Barceloneta-Steaua Bucuresti
Crvena Zvezda-ZF-Eger
FTC-Telekom-AN Brescia
Dinamo Moszkva-Pro Recco
B-csoport
Szolnoki Dózsa-Mladost Zagreb
BPM Sport Management-Jadran Split
Spandau 04-Waspo Hannover
Jug Dubrovnik-Olympiakosz

8. FORDULÓ - 2019. FEBRUÁR 6.
A-csoport

Steaua Bucuresti-CNA Barceloneta
ZF-Eger-Crvena Zvezda
AN Brescia-FTC-Telekom
Pro Recco-Dinamo Moszkva
B-csoport
Mladost Zagreb-Szolnoki Dózsa
Jadran Split-BPM Sport Management
Waspo Hannover-Spandau 04
Olympiakosz-Jug Dubrovnik

9. FORDULÓ - 2019. FEBRUÁR 27.
A-csoport

AN Brescia-CNA Barceloneta
ZF-Eger-Pro Recco
FTC-Telekom-Crvena Zvezda
Steaua Bucuresti-Dinamo Moszkva
B-csoport
Waspo Hannover-Szolnoki Dózsa
Jadran Split-Olympiakosz
Spandau 04-BPM Sport Management
Mladost Zagreb-Jug Dubrovnik

10. FORDULÓ - 2019. MÁRCIUS 16.
A-csoport

Pro Recco-CNA Barceloneta
Dinamo Moszkva-AN Brescia
ZF-Eger-FTC-Telekom
Crvena Zvezda-Steaua Bucuresti
B-csoport
Olympiakosz-Szolnoki Dózsa
Jug Dubrovnik-Waspo Hannover
Jadran Split-Spandau 04
BPM Sport Management-Mladost Zagreb

11. FORDULÓ - 2019. MÁRCIUS 27.
A-csoport

CNA Barceloneta-FTC-Telekom
Crvena Zvezda-Dinamo Moszkva
Steaua Bucuresti -Pro Recco
AN Brescia-ZF-Eger
B-csoport
Szolnoki Dózsa-Spandau 04
BPM Sport Management-Jug Dubrovnik
Mladost Zagreb-Olympiakosz
Waspo Hannover-Jadran Split

12. FORDULÓ - 2019. ÁPRILIS 13.
A-csoport

CNA Barceloneta-Dinamo Moszkva
FTC-Telekom-Pro Recco
Crvena Zvezda-AN Brescia
Steaua Bucuresti-ZF-Eger (április 12.)
B-csoport
Spandau 04-Olympiakosz
BPM Sport Management-Waspo Hannover
Mladost Zagreb-Jadran Split
Szolnoki Dózsa-Jug Dubrovnik

13. FORDULÓ - 2019. ÁPRILIS 24.
A-csoport

CNA Barceloneta-Crvena Zvezda
FTC-Telekom-Steaua Bucuresti
Dinamo Moszkva-ZF-Eger
Pro Recco-AN Brescia
B-csoport
Szolnoki Dózsa-BPM Sport Management
Spandau 04-Mladost Zagreb
Olympiakosz-Waspo Hannover
Jug Dubrovnik-Jadran Split (április 23.)

14. (UTOLSÓ) FORDULÓ - 2019. MÁJUS 15.
A-csoport

ZF-Eger-CNA Barceloneta
AN Brescia-Steaua Bucuresti
Pro Recco-Crvena Zvezda
Dinamo Moszkva-FTC-Telekom
B-csoport
Jadran Split-Szolnoki Dózsa
Waspo Hannover-Mladost Zagreb
Olympiakosz -BPM Sport Management
Jug Dubrovnik-Spandau 04



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok