Dunaújváros, Eger, Szentes, Szeged: négyben a kupában

2013. október 27. 19:26

Kialakult a Theodora Magyar Kupa négyes döntőjének női mezőnye is. A Dunaújváros az Egert is legyőzve lett csoportelső a Komjádi-uszodában. Szeged 2010 után képviseli magát a Final Fourban.

Szegeden maradt kérdés igazán az első nap után (a szombati eredményeket itt lehet megnézni) a kupa selejtezőiben, hiszen a Dalmády nővérek vezérletével a hazaiak szombaton megverték az UVSE-t, így esélyessé léptek elő a továbbjutást illetően.

Ehhez az kellett, hogy az UVSE ne okozzon nagy meglepetést, ne verje meg a Szentest. Nos, a nagyobb játékerőt képviselő szentesiek hozták a találkozót, és mivel a Szeged 18-9-re győzte le a mindenki által felülmúlt másodosztályú Kaposvárt, a két csongrádi csapat jutott a szolnoki négyes döntőbe.

Budapesten a papírforma érvényesült, mivel az Eger és a Dunaújváros lényegében azzal, hogy megverte a BVSC-t az első napon, kipipálta a továbbjutásra még valamelyest esélyes riválist. Hozni kellett a kicsik elleni meccset, a délidőben rendezett presztízsmeccs csak amolyan jutalomjáték volt.

A Dunaújváros az Egert is legyőzte (Fotó: Dobos Sándor)

Egészen pontosan egy olyan találkozó, ahol már mindkét vezetőedző okosabb lehetett saját csapata játékával kapcsolatban. A bajnok és a fő trónkövetelő összecsapására Merész András szövetségi kapitány is kíváncsi volt.

A két Attila (Kelemen és Mihók), a kispad előtt vehemesen dirigálta a lányokat a meccs elején, érdekesség, hogy talán ekkor voltak a leghevesebbek (na, meg a találkozó végén). Pedig az egriek edzője elégedett lehetett volna, hiszen 3-0-ra elhúzott csapata. A második negyedben ötméteresből egyenlíthetett volna először az Újváros, de a büntető kimaradt. Garda bombája már nem: 3-3!

A vezetést nagyon sokáig nem tudta átvenni Mihók Attila csapata, az Eger pontosan célzott. Belejött viszont a harmadik negyedben Kasó Orsolya, aki csapata egyik legjobbjaként letéteményese volt a 6-8 után bekövetkezett feltámadásnak: Menczinger Kata bombasztikus góljával 9-8-ra vezetett a Főiskola. Kapufás, kicentizett lövés volt, Mihók Attila viccelődött is egy kicsit a válogatott játékossal: „Kata, pontosabban!”.

Az Eger azonban nem hagyta magát, lényegében egy perc alatt visszavette a vezetést: Clayton és Ráski lőtt távolról (9-10). A végjátékban aztán az újvárosiak koncentrációja volt jobb, előbb Polák lőtt gólt fórból, majd Miskolczi Kitti értékesítette a büntetőt.

„Simán meg lehetett volna nyerni ezt a meccset, sajnos egy-két játékos gyengébb teljesítménye, a meghatározó játékosok gólnélkülisége döntőnek bizonyult. Valamilyen oknál fogva technikai fogyatékosságaink voltak. Sajnos, gólra játsszák ezt a játékot, odaajándékoztunk egy megnyert meccset az ellenfélnek. Gratuláltam a Dunaújvárosnak, kihasználták a hibáinkat. A négy között majd újrakezdődik minden, megpróbálunk majd revánsot venni” – mondta Kelemen Attila, az Eger vezetőedzője a találkozó végén.

Kasó Orsolya volt a Dunaújváros egyik legjobbja: „Nemcsak az Eger riválisunk, hanem a BVSC és az Újpest is. Ahhoz képest, hogy mennyi válogatott játékosunk van, egyáltalán nem simák a meccseink. Voltunk Görögországban, ott a taktikánkat csiszoltuk, főleg az Olympiakosszal készültünk. Meccsből jöttünk meccsbe, és azt hiszem, most ez döntő volt. Szerintem túlvagyunk már az UVSE elleni vereségen, a mai győzelem pedig újabb lendületet adhat.”

Mihók Attila hosszabban értékelt, hiszen érdeklődtünk a görög edzőtábor hozadékairól is:

„A múlt hétvégéig nem tudtunk felmutatni valami jó szériát, nagyon fontos volt a lányoknak, hogy tudják és elhiggyék, hogy azért tudnak vízilabdázni. Elsősorban sajnos a saját hibánkból kerültünk olyan helyzetbe, aminek nem tudtunk igazán örülni, a BVSC és az UVSE elleni eredmény az önbizalmunkat szétzilálta. Ezen a mérkőzésen is kiderült, hogy ugyan tudunk vízilabdázni, de a kést állandóan a torkunkon szorongatjuk. Apró koncentrálásbeli hiányosságok tudnak visszaütni, rögtön az elején például elment 3-0-ra az ellenfél. Az idősebb játékosaink, akiknek ezeket a szituációkat meg kell tudni oldani, még nem találkoztak ilyen helyzettel, hiszen eddig erre nem volt szükség. Idén lesz, ebbe nekik is bele kell tanulni. A sok önálló kis ügyességet, amivel rendelkezünk, csapattá kell gyúrni, mert ha nem leszünk csapat, akkor nemhogy az Egert nem verjük meg, hanem a kevésbé felkészült csapatokat sem – ahogyan az kiderült az elmúlt hetekben.

Az Olympiakosszal edzőtáboroztunk, egy meccset az Ethnikosszal is játszottunk. A koncepció lényege az volt, hogy egy kicsit kimozduljunk Dunaújvárosból, a megszokott környezetből. Az UVSE elleni vereség ezt az elképzelést felborította, egy pszichotréning lett az útból, vissza kellett menni az alapokig, és teljesen fel kellett építeni magunkat. Most úgy tűnik, léptünk előre, négy meccset nyertünk, két kvalifikált ellenféllel szemben. A mai már egy jó csapatszintű teljesítmény volt az Eger ellen.”

Merész András véleményére is kíváncsiak voltunk: „Végre egy igazán éles meccset láthattam az új szezonban. Az új szabályokhoz való alkalmazkodás az elején úgy tűnt, hogy az Egernek jobban sikerül. Aztán a kipontozódott Czigány Dóri és Pengő Niki hiányát jobban megérezték az egriek, vagy talán Mihók Attila forgatta jobban a csapatát – ezt innen és onnan is lehet nézni. Voltak jó egyéni teljesítmények, a két kapus jól védett, Czigány Dóri is jól játszott vagy épp Menczinger Kata. Tetszett, amit láttam. Ezen a mérkőzésen, ha feljött volna a takarító néni megnézni a lányokat, meg tudta volna mondani, kik a válogatott játékosok. Ennek azért nagyon örülök.”

Eredmények – Theodora Magyar Kupa, nők, selejtező:

BVSC-Zugló – Dunaújvárosi Főiskola 8-14 (1-3, 3-5, 3-3, 1-3)


BVSC: Doroszlai – Farkas, Illés H. 2(1), Szabó S. 1, Kele 1, Leimeter 2, Gyöngyössy. Csere: Rajkort, Máté 1, Oravecz, Tamás, Szmodics 1(1). Vezetőedző: Petrovics Mátyás
Dunaújváros: Kasó – Menczinger 1, Miskolczi 2(1), Garda 2, Csabai, Horváth 3, Polák 2. Csere: Szilágyi, Gurisatti 4, Sinka, Ziegler. Vezetőedző: Mihók Attila

Gól/emberelőny: 1/13, illetve 6/15
Ötméteresek: 2/2, illetve 1/1
Kipontozódott: Kele (26.), Szabó (31.), illetve Ziegler (27.), Csabai (28.)

Angyalföldi SI DSE – Honvéd-POLO 8-10 (2-3, 2-1, 1-3, 3-3)

ASI: Menczinger – Gazdag 2, Porvay 4, Mészáros, Török, Ipacs 2(1), Fekete. Csere: Bodócs, Sajben, Gabura, Fazekas. Vezetőedző: Jenei Sándor
Honvéd: Varga – O-Nagy 3(1), Kerekes, Hlengiwe, Kling 2, Szűcs, Kiss 2. Csere: Varga, Gazsovits, Szívós, Ráduly 1, Dombrádi 2. Vezetőedző: Rottler Antal

Gól/emberelőny: 2/5, illetve 2/10
Ötméteresek: 1/2, illetve 1/1
Kipontozódott: -

Dunaújvárosi Főiskola – ZF-Eger 11-10 (1-3, 5-4, 2-1, 3-2)

Dunaújváros: Kasó – Menczinger 1, Miskolczi 4(3), Garda 2, Csabai, Horváth 1, Polák 2. Csere: Szilágyi, Gurisatti 1, Sinka, Ziegler. Vezetőedző: Mihók Attila
Eger: Gangl – Ráski 3, Pócsi, Czigány 2(1), Clayton 1, Somhegyi 3, Pengő 1. Csere: Zajácz, Veréb, Vályi F. Vezetőedző: Kelemen Attila

Gól/emberelőny: 4/8, illetve 4/11
Ötméteresek: 3/4, illetve 1/2
Kipontozódott: Miskolczi (31.), illetve Pengő (23.), Czigány (24.)

Honvéd-POLO – BVSC-Zugló 4-17 (2-3, 1-6, 1-4, 0-4)

Honvéd: Kerecsen – O-Nagy, Kerekes, Hlengiwe, Kling 1, Szűcs, Kiss 1. Csere: Varga (kapus), Ármai, Varga, Gazsovits, Szívós 1(1), Ráduly 1, Dombrádi. Vezetőedző: Rottler Antal
BVSC: Horváth A. – Farkas 3(1), Illés H. 1(1), Szabó S., Kele 2(1), Leimeter 2(1), Gyöngyössy 2. Csere: Rajkort 1, Máté 1, Oravecz, Tamás, Bálint 2, Szmodics 3(2). Vezetőedző: Petrovics Mátyás

Gól/emberelőny: 3/8, illetve 6/12
Ötméteresek: 1/1, illetve 6/6
Kipontozódott: Hlengiwe (16.), Kling (18.), Ráduly (23.)

ASI DSE – ZF-Eger 5-13 (1-2, 1-5, 1-4, 2-2)

ASI: Menczinger – Porvay 1, Török 1(1), Bodócs 1, Gabura, Ipacs 2, Fekete. Csere: Nyeste (kapus), Mészáros, Herczeg. Vezetőedző: Jenei Sándor
Eger: Katona – Zajácz 1, Jenes 2, Ráski 4(1), Pócsi 1, Veréb 1, Vályi F. 1. Csere: Miklós R. 1(1), Parádi 1, Somhegyi 1. Vezetőedző: Kelemen Attila

Gól/emberelőny: 1/4, illetve 3/7
Ötméteresek: 1/2, illetve 2/2
Kipontozódott: Fekete (21.)

Az A csoport végeredménye:
1. Dunaújvárosi Főiskola 12 pont
2. ZF-Eger 9 pont
3. BVSC-Zugló 6 pont
4. Honvéd-POLO 3 pont
5. ASI 0 pont

B csoport, Szeged:

UVSE – Hungerit-Szentes 6-9 (3-2, 0-2, 3-2, 0-3)

UVSE: Barna – Ritz, Kisteleki, Kövesdi 3, Sikter 2(1), Kuna, Kumi 1. Csere: Hertzka, Miló Sidló, Ádám E., Kiss E., Azumah, Tóth A. Vezetőedző: Áts Bertalan
Szentes: Gundl – Győri, Hevesi 1, van der Sloot 3(1), Kádár, Kövér-Kiss 3, Gémes 2. Csere: Etiebet, Elbert, Rácz, Tóth, Farkas. Vezetőedző: Tóth László

Gól/emberelőny: 2/10, illetve 2/10
Ötméteresek: 1/1, illetve 1/1
Kipontozódott: Kövér-Kiss (28.)

Szegedi Vízmű Taylor&Nash Universitas – Kaposvár 18-9

A B csoport végeredménye:
1. Hungerit-Szentes 9 pont
2. Szeged 6 pont
3. UVSE 3 pont
4. Kaposvár 0 pont

A négyes döntőbe jutottak: Dunaújvárosi Főiskola, ZF-Eger, Hungerit-Szentes, Szegedi Vízmű Taylor&Nash Universitas.

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok