Együtt a csapat – már az olaszok ellen készülnek!

2018. november 30. 12:55

Női válogatottunk hétfőn a Világliga/Európa Kupa selejtezőjében, Veronában játszik – Bíró Attila szövetségi kapitány 16-os kerete a Margitszigeten kezdte el az edzéseket. A péntek délelőttit meglátogatta Vári Attila, az MVLSZ elnöke is.

Fotók: Madar Dávid/MVLSZ

„Szeretem az ilyen meccseket, ezeken lehet tanulni.”

Válogatottunk 19 esztendős játékosa, Vályi Vanda fogalmazott nyílt őszinteséggel a tréninget követően, utalva arra, hogy szuper mindig a legjobbak között lenni, de a franciák elleni összecsapásnál élménydúsabb ütközet következik. Olyan, amelyből nem rest tanulni. A dunaújvárosiak tehetségétől – aki emlékezhetünk rá, a nyári keretben is benne volt, ám betegsége miatt végül esélye sem volt az Eb-kerettagságért harcolni – megkérdeztük, a nemzetközi mezőny meglátása szerint vajon mennyire ismerheti őt, mennyire vannak tisztában a szédületes gyorsaságával, reakcióidejével. „A velem egykorú játékosok ismernek, de szerintem a többiek még nem nagyon. Viszont ez nem jelent semmit, egy-egy lefordulás nem csak ezen alapszik, hiába vannak esetleg tisztában ezzel. A lényeg, hogy ha szerepet kapok az olaszok ellen, kamatoztatni tudjam a gyorsaságomat. Egyszer játszottam felnőtt mezőnyben ellenük, akkor két gólt szereztem, ezzel most is kiegyeznénk, de persze sokkal fontosabb, hogy nyerjünk.”

Bíró Attila 16-os keretéből vasárnap délelőtt jelöli ki a Veronába utazó csapatát – mint megjegyezte: „Tekintettel arra, hogy az Európa Kupa hatos döntőjéből lehet kijutni a Világliga Szuperdöntőre, szeretnénk minél kedvezőbb pozícióba kerülni, így Olaszországba is győzni megyünk. A két csapat jól ismeri egymást, így éles, küzdelmes mérkőzésre számítunk. Az edzéseken a taktikai elemeket gyakoroljuk, illetve frissítjük fel, tudjuk, mivel győzhetünk. Az Európa-bajnokságon legutóbb nyertünk ellenük, idegenben sem vagyunk esélytelenek.”

Az edzésen – amelynek az utolsó fél órája sajtónyilvános volt, azaz a média munkásai is testközelből szemlélhették a munkát – a kapusokkal Áts Bertalan külön foglalkozott, a kapitány Tóth Lászlóval irányította a többieket. Az egykapus részen valóban a taktikai elképzelések megvalósítását nézte a szakmai stáb, amely este az UVSE serdülő fiúcsapata ellen teszteli játékosait. „Jó lesz…” – mondta hamiskás mosollyal válogatottunk csapatkapitánya, Keszthelyi Rita, aki miként klubjában, itt is remekül fogja össze a fiatalokat. Az egységre épít dr. Csernus Imre is, a csapat pszichológusa is, aki a tréning után tartott hozzávetőleg félórás közös szeánszot a csapatnak.

A délelőtti edzést meglátogatta Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, ezzel is jelezve női válogatottunk kiemelt szerepét. Kiemelte, a franciák után bizonyosan nehezebb feladat vár majd a lányokra, ám ő is képesnek tartja a csapatot a győzelemre.

A női válogatott kerete
Kapusok: Gangl
Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC), Tóth Eszter (BVSC)
Mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (FTC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (BVSC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)

Világliga európai selejtező, egyben Európa Kupa-selejtező
Nők
3. játéknap, 2018. december 1.
A-csoport:

Görögország-Oroszország

4. játéknap, 2018. december 3.
B-csoport:

Olaszország-Magyarország
December 4.
A-csoport:

Izrael-Oroszország
B-csoport:
Franciaország-Hollandia

5. játéknap, 2018. december 15.
A-csoport:

Spanyolország-Görögország

6. játéknap, 2018. december 18.
A-csoport:

Spanyolország-Oroszország
Izrael-Görögország
B-csoport:
Franciaország-Olaszország
2019. január 12.
B-csoport:

Hollandia-Magyarország

7. játéknap, 2019. január 12.
A-csoport:

Izrael-Spanyolország

8. játéknap, 2019. január 15.
A-csoport:

Oroszország-Görögország
B-csoport:
Franciaország-Magyarország
Olaszország-Hollandia

9. játéknap, 2019. február 12.
A-csoport:

Oroszország-Izrael
B-csoport:
Olaszország-Franciaország
Magyarország-Hollandia

10. játéknap, 2019. március 5.
A-csoport:

Görögország-Spanyolország
B-csoport:
Magyarország-Olaszország
Hollandia-Franciaország

Az Európa Kupa hatos döntőjét 2019. március 28-31. között később kijelölendő helyszínen rendezik.

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok