Meggyőző volt a Vasas a Debrecen ellen

2013. október 27. 17:37

A piros-kékek ezúttal nem adták le nagy előnyüket a soros bajnokin, a DVSE kapusteljesítménye elmaradt a várttól.

Rangadót rendeztek az ob I.-es bajnokság 7. fordulójában. Igen, az idei eredmények alapján – is – az volt a TEVA-Vasas és a Debrecen randevúja. A meccset a helyszínen nézte végig a Honvéd csapatának jó néhány tagja Vad Lajos vezetőedzővel egyetemben, a következő körben ugyanis fővárosi rangadót rendeznek; de ott volt a Komiban Vámos Márton is.

Érdekesség, hogy a vízilabdameccseket közvetítő Digi Sport csatorna eredendően a Pécs-Fradi találkozót tűzte műsorára, végül azonban a Komjádi-uszodából sugároztak. Utólag azt mondhatjuk, lehet, hogy téves volt a voks, mert a zöld-fehérek mecseki kirándulása végül sokkal izgalmasabbra sikeredett (9-8 a PVSK-nak).

Mert ugyan Marnitz Gergő emberelőnyös góljával vezetett a DVSE, a Vasas nagy lendülettel fordított, és végig meggyőzőbben játszott. A Debrecen védekezése hagyott kívánnivalót maga után, és meglepően könnyű gólokat kapott Mitrovic is.

Jól játszott a Vasas (Fotó: Dobos Sándor)

5-2-nél és 7-4-nél is látványosan jelezte Földi László övéinek: „Nyugi, nyugi”. Akadt ugyanis már olyan meccs ebben a szezonban, amikor a Vasas nagy előnyről bukta el a győzelmet. Most ez nem következett be, mert a piros-kékek bátran vállalkoztak, egyáltalán nem remegtek meg a fontos szituációkban. Élményszámba mentek Sedlmayer Tamás góljai és Drasko Brguljan mesteri labdaszerzései.

A vége négygólos Vasas-siker, ezzel a csapat a Szolnok elleni idegenbeli helytállás után behúzta hazai meccsét. A Debrecen legközelebb is Budapestre utazik, mert a Kaposváron 8 góllal győzni tudó BVSC-Zugló vendége lesz.

Földi László, a Vasas vezetőedzője: - Azért mutogattam a srácoknak, hogy nyugi, mert nem kellett sietni. Ők ezt tudták, és nem siettek. Ebből tudtunk építkezni. Nagyon fegyelmezetten védekeztünk, és ez határozta meg az egész mérkőzést. Nagyon örülök, hogy végre a Komjádi-uszodában is sikerült jól játszanunk, nem csak idegenben.

A Szolnok elleni több mint helytállás előrevetítette ezt a mai teljesítményt?
Ne essünk túlzásokba, persze nem baj, ha a sajtó a szolnoki teljesítményt így értékelte. De az igazság az, hogy akkor lett volna igazi bravúr, ha elhozunk legalább egy pontot onnan. Benne volt a pakliban, támadtunk a döntetlenért. Helyt álltunk azonban, jól játszottunk, ez tény. Hosszú távra tervezünk a fiatal csapatunkkal. A szezon végére remélem olyan formába tudunk lendülni, ami megfelelő, és ha nem lesznek sérültjeink, mint ma Manhercz Krisztián és Német Toni, akkor előreléphetünk. 

Varga Tamás, a DVSE vezetőedzője a meccs után csak azt követően nyilatkozott, hogy egy kicsit kifújta magát. Nem titok, nagyon bosszús volt a kapusteljesítmény miatt:

- Egy olyan kvalitású kapusnak, mint Mitrovic, aki három éve van itt Debrecenben, és általában jól véd, nem tudok mit mondani egy ilyen teljesítmény után. Ezt magának kell helyretennie a fejében. Nem fogom szankcionálni, más edzésmódszerrel sem készülünk emiatt. Az ő mindenkori teljesítménye a Debrecen teljesítményének 60 százalékát jelenti. Ha ő így véd az első negyedben, ahogy tette, akkor ez az eredmény. Az első két negyedben Barabás sem mutatott be olyan hatalmas bravúrokat, de amit meg kellett fogni, azt megfogta. Ma ez döntött.

A Debrecennek ez egy nagyon fontos mérkőzés volt…
Úgy számoltam, hogy egy pontot legalább szerzünk a mai meccsen, de igazából én győzni jöttem ide. Mindannyian győzni jöttünk. Ha az elején a három fórból kettőt belövünk, ahogyan például a Kaposvár megtette a Vasas ellen a meccs végén, akkor 4-2 ide nyolc perc után. Gratulálok a Vasasnak mindettől függetlenül.

Legközelebb a BVSC ellen játszotok, ők most nagyon meggyőzőek voltak, épp Kaposváron.
Az, hogy ki mennyivel nyer manapság, nem mérvadó. Mi is vezettünk 9-2-re a Kaposvár ellen. Van tíz csapat, és ezek, ha találkoznak, nem lehet tudni, ki nyer. A Vasas kikapott a Pécstől, mi a Pécset meg fogjuk verni. Bárki bárhol nyerhet, a napi forma dönt.”

Halek Márton, a DVSE játékosa: „Szomorú vagyok, mert szorosabb meccsre számítottunk. Támadásban nem éltünk a lehetőségeinkkel. Türelmetlenek voltunk, elkapkodtuk az előnyöket, pontatlanok voltak a lövések. Sokkal kevesebb gólt kellett volna kapni, csalódottak vagyunk. Ez egy rangadó volt, a következő is hasonló lesz. A védekezést jobban össze kell tennünk a jövő hétre.”

Eredmény – Vodafone ob I.-es bajnokság, 7. forduló:

TEVA-Vasas – Debreceni VSC 12-8 (4-2, 2-2, 4-2, 2-2)

Vasas: Barabás – Brguljan 2(1), Csapó 1, Fazekas 1, Angyal 1, Takács, dr. Steinmetz Á. 2. Csere: Katonás 1(1), Sedlmayer 3, Manhercz Á., Hőna 1, Várnai. Vezetőedző: Földi László
DVSE: Mitrovic – Busila, Weszelovszky 2, Marnitz G. 1, Süveges, Chilkó 1, Jokic 1. Csere: Kállay 1, Misic 1, Halek 1. Vezetőedző: Varga Tamás

Gól/emberelőny: 5/6, illetve 4/12
Ötméteresek: 2/2, illetve 0/1
Kipontozódott: Takács (24.), Hőna (30.), illetve Jokic (31.)
Kapusok: Barabás 11/19 (56%), illetve Mitrovic 12/24 (50%)

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok