Több ezren szurkoltak a vasárnapi Vizesgálán

2018. november 26. 14:46

Az év vízisport-ünnepe olimpiai, világ- és Európa-bajnokokkal, közöttük pólósainkkal.

Fotók: Szabó Kriszta, Molnár Péter

Az egy négyzetméterre jutó bajnokok száma még sosem volt olyan magas a Duna Arénában, mint a november 25-én megrendezett Vizesgálán. Az eseményen a sportbarátok 46 sztársportoló látványos bravúrokkal teli show-műsorát szurkolhatták végig. A gála előtt a kilométerhiányos nézők maguk is csobbanhattak a világ egyik leggyorsabb versenymedencéjében, az Ötpróba amatőr úszóversenyén.

A rendezvény délelőtt a hobbisportolók számára szervezett úszóversennyel startolt el, ahová idén rekordszámú nevezés érkezett: összesen 1301 ember állt rajthoz. Háromszoros olimpiai bajnok pólósunk, dr. Kiss Gergely 1500 méteres úszását a helyszínen drukkolta végig bajnoktársa, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Vári Attila is.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a versenymedence mellett a bemelegítőmedencét is birtokba vehették az úszók, akik az élmény mellé Ötpróba regisztrációt, úszósapkát és ingyenes kardiológiai szűrést kaptak ajándékba, melyet dr. Merkely Béla, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója és csapata végzett a úszóverseny ideje alatt.

Az eseményt a rendezvény fővédnöke, dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára nyitotta meg, köszöntve a látogatókat és a bajnokokat.

A délutáni gálaműsor a beszédes nevű csillagszóróúszással indult, ahol világklasszis úszóink (köztük olyan nagy nevek, mint Hosszú Katinka vagy Cseh László) más sportágak sztárjaival párban versenyeztek egymással. A játék lényege, hogy körönként kiesik a legrosszabb időt úszó két versenyző. A produkció győztese Földházi Zsófia és Németh Nándor lett.
 
Az úszók után a kajakozók és kenusok vették birtokba a medencét, egy 100-100 méteres futam erejéig. Tavaly a világbajnokok vitték a pálmát az olimpiai bajnokokkal szemben, akik idén revansot vettek, és megfordították az állást. A győztes gárda tagjai Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Csipes Tamara, Storcz Botond és Dombi Rudolf voltak.

Ezután a szinkronúszás-bemutató következett: Kiss Szofi olimpikon és Tringer Sára, a Ferencvárosi Torna Club versenyzői szórakoztatták a nézőket virtuóz zenés koreográfiáikkal. Majd bemutatkozott a legfiatalabb vízi sportágak egyike, a SUP (stand up paddle), a legsikeresebb hazai állószörfösök közreműködésével. A gála egyik leglátványosabb műsorszáma a kilencszeres világrekorder Rippel fivérek szó szerint szédítő produkciója volt. Az artistapáros ezúttal a Duna Aréna műugrótornyában előadott egyensúlyozószámával bizonyította be a közönségnek, hogy rászolgált a világhírre. A mutatványt a tavalyi közönségkedvenc, a kajakpóló-mérkőzés követte, amely idén is zajos sikert aratott. Érthető: két önmagában is izgalmas sikersportág akciódús ötvözetéről van szó.  A sárkányhajó-viadalon színészekből, zenészekből, élsportolókból és ötpróbásokból verbuválódott csapatok feszültek egymásnak. Abszolút győztesként végül az élsportolók kerültek ki a versenyből. A látványosságok sorát két műugrás-bemutató tarkította, ahol az ország legjobb felnőtt- és utánpótláskorú sportolói hajmeresztő szaltókkal és ugrásokkal nyűgözték le a nézőket. 

A gálát az immár hagyományos vízilabda-mérkőzés zárta, ahol több generáció válogatott, olimpiai és világbajnok pólósai mérték össze erejüket egy 2×10 perces kispályás viadalon. A többieket 10–14-re verő győztes csapat oszlopos tagjai Keszthelyi Rita, Kásás Tamás, dr. Kiss Gergely, Decker Attila, Tóth Márton és Kovács Gergő voltak, de medencében láthattuk többek között még Gangl Edinát, Märcz Tamás, Szivós Mártont, Varga Dánielt, Manhercz Krisztiánt, Pásztor Mátyást is.

Keszthelyi parádés csavart góljára sokáig emlékezni fog még a közönség.



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok