Férfi Bajnokok Ligája: egy hazai, két idegenbeli parti

2018. november 20. 12:00

Az Eger ma 18:30-tól a román Steauát, fogadja. A Szolnok szerdán 19 órától a horvát Jug Dubrovnik vendége lesz, míg a magyar bajnok FTC holnap három kulcsjátékosa nélkül játszik csúcsrangadót szintén 19 órától az olasz Pro Recco otthonában.

Fotó: Fehér Anna

Mindkét csoportban egy-egy mérkőzést rendeznek kedden – természetesen a B-csoport horvát ütközeténél (Jadran Split-Mladost Zagreb) bennünket sokkal jobban foglalkoztat az A-jelű nyolcas összecsapása. A BENU Magyar Kupában a napokban a bajnok FTC-től kettős vereséget szenvedő Egerre a Bajnokok Ligájában talán afféle önbizalom növelő csata várhat, bár még véletlenül sem szabad elírni a román Steauát.

„Itt most egy kérdés lesz, hogy a nagy pofon a Fraditól dühössé tesz-e minket és agresszívvé, motiválttá, vagy úgy járunk, mint a bokszoló, aki kap egy ütést, utána még benne marad a találat és kábán viselkedik. Jelen pillanatban most minden erőmmel azon vagyok, hogy mindenki dühös és motivált legyen, de igazából teljesen mindegy is, hogy milyen úton, egyszerűen nyerni kell ezt a mérkőzést” vezette fel az egriek honlapján a találkozót Dabrowski Norbert vezetőedző, akinek nem kell bemutatni a riválist, hiszen az előző idényben is egy csoportban szerepelt a két együttes, s mindkétszer a heveseik nyertek (idegenben 8-3-ra, otthon 12-9-re). Arról nem beszélve, hogy a tavalyi Steaua legjobbja, Nikola Murisics már éppen egri színekben tempózik – igaz, Uros Csucskovics pedig fordított utat járt be, Egerből szerződött a román fővárosba. A Bresciától 8-5-re, a Fraditól 9-6-ra kapott ki otthon a rivális, mindkét meccsen igazolta, helye van a BL-ben, szóval azért nem árt az óvatosság.

Fotó: Fehér Anna

A forduló egyik rangadóját Olaszországban vívják: a Pro Recco a szintén hibátlan FTC-t fogadja. A magyar bajnok jó formában utazik csoportriválisához, miként Varga Zsolt vezetőedző a fradi.hu oldalon nyilatkozott: „Fontos meccs előtt állunk, hiszen a világ egyik legjobb csapatával találkozunk, fontos erőfelmérő lesz mind fizikai mind taktikai szempontból. Nehéz mérkőzés sorozat közepén járunk BL, bajnoki, válogatott és Magyar Kupa-meccsekkel a hátunk mögött. Sajnos ez a megterhelés meglátszik a csapaton. Három kulcsjátékos sérüléssel és egészségügyi problémákkal küzd, ezért nem tud velünk utazni Olaszországba. A stábom azonban mindent megtesz, hogy a hiányzók minél hamarabb visszatérhessenek.” A klub tájékoztatása szerint három olimpiai bajnok, nevezetesen Varga Dénes, Szlobodan Nikics és Sztefan Mitrovics nem tarthatott a csapattal – mi tagadás, nélkülük még nehezebb feladat vár a csapata.

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

A B-csoportban a Szolnok a Jug Dubrovnik otthonában vizitál. A horvátok két győzelemmel vezetik a csoportot, amelyből ne felejtsük, a Hannover biztos tagja a nyolcas döntőnek, így mellette három kiadó hely marad a többieknek. Tekintettel arra, hogy Zsivko Gocics formálódó csapata az olasz BPM Sport Management otthonában kikapott, illetve a címvédő Olympiakosz, vagy éppen a német Spandau is ott van a csoportban, minden meccsnek óriási a jelentősége. „A Dubrovnik az egyik legerősebb csapat a mezőnyben, minden posztra van két minőségi játékosa. Tudjuk, mire számíthatunk ellenük idegenben. A munka közepén járunk, így nagyon nehéz dolgunk lesz, a célunk, hogy jól játszunk, és sikerüljön megint előrelépnünk” – fogalmazott Zsivko Gocics.  

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, FŐTÁBLA, 3. FORDULÓ
November 20., kedd
A-csoport
ZF-Eger-Steaua Bucuresti (román), 18:30 – tv: M4 Sport
November 21., szerda
Pro Recco (olasz)-FTC-Telekom, 19:00 – Élőben: itt
AN Brescia (olasz)-Crvena Zvezda (szerb), 19:00
Dinamo Moszkva (orosz)-CNA Barceloneta (spanyol), 19:15

Az állás: 1. CNA Barceloneta 6, 2. Pro Recco 6, 3. FTC-Telekom 6, 4. AN Brescia 3, 5. ZF-Eger 3, 6. Steaua Bucuresti 0, 7. Dinamo Moszkva 0, 8. Crvena Zvezda 0

B-csoport
November 20., kedd

Jadran Split (horvát)-Mladost Zagreb (horvát), 19:00
November 21., szerda
Jug Dubrovnik (horvát)-Szolnoki Dózsa, 19:00 – tv: Sport2
Waspo Hannover (német)-BPM Sport Management (olasz), 19:00
Olympiakosz (görög)-Spandau 04 (német), 20:00

Az állás: 1. Jug Dubrovnik 6, 2. BPM Sport Management 6, 3. Mladost Zagreb 4, 4. Szolnoki Dózsa 3, 5. Waspo Hannover 2, 6. Olympiakosz 1, 7. Spandau 0, 8. Jadran Split 0

A további program
4. FORDULÓ - DECEMBER 5.
A-csoport

FTC-Telekom-CNA Barceloneta 
Dinamo Moszkva-Crvena Zvezda
Pro Recco-Steaua Bucuresti 
ZF-Eger-AN Brescia
B-csoport
Spandau 04-Szolnoki Dózsa
Olympiakosz-Mladost Zagreb 
Jadran Split-Waspo Hannover 
Jug Dubrovnik- BPM Sport Management  
 
5. FORDULÓ - DECEMBER 19.
A-csoport

CNA Barceloneta-Pro Recco 
AN Brescia-Dinamo Moszkva 
FTC-Telekom-ZF-Eger
Steaua Bucuresti-Crvena Zvezda 
B-csoport
Szolnoki Dózsa-Olympiakosz 
Waspo Hannover-Jug Dubrovnik  
Spandau 04-Jadran Split
Mladost Zagreb- BPM Sport Management  
 
6. FORDULÓ - 2019. JANUÁR 9.
A-csoport

CNA Barceloneta -AN Brescia 
Pro Recco-ZF-Eger
Crvena Zvezda (szerb)-FTC-Telekom
Dinamo Moszkva-Steaua Bucuresti  (január 11.)
B-csoport
Szolnoki Dózsa-Waspo Hannover  
Olympiakosz-Jadran Split  
BPM Sport Management -Spandau 04  
Jug Dubrovnik-Mladost Zagreb 
 
7. FORDULÓ - 2019. JANUÁR 23.
A-csoport

CNA Barceloneta-Steaua Bucuresti 
Crvena Zvezda-ZF-Eger
FTC-Telekom-AN Brescia 
Dinamo Moszkva-Pro Recco 
B-csoport
Szolnoki Dózsa-Mladost Zagreb  
BPM Sport Management-Jadran Split
Spandau 04-Waspo Hannover 
Jug Dubrovnik-Olympiakosz 
 
8. FORDULÓ - 2019. FEBRUÁR 6.
A-csoport

Steaua Bucuresti-CNA Barceloneta
ZF-Eger-Crvena Zvezda 
AN Brescia-FTC-Telekom
Pro Recco-Dinamo Moszkva 
B-csoport
Mladost Zagreb-Szolnoki Dózsa
Jadran Split- BPM Sport Management  
Waspo Hannover-Spandau 04  
Olympiakosz-Jug Dubrovnik  
 
9. FORDULÓ - 2019. FEBRUÁR 27.
A-csoport

AN Brescia-CNA Barceloneta  
ZF-Eger-Pro Recco 
FTC-Telekom-Crvena Zvezda  
Steaua Bucuresti-Dinamo Moszkva  
B-csoport
Waspo Hannover-Szolnoki Dózsa
Jadran Split-Olympiakosz  
Spandau 04- BPM Sport Management  
Mladost Zagreb-Jug Dubrovnik   

10. FORDULÓ - 2019. MÁRCIUS 16.
A-csoport

Pro Recco-CNA Barceloneta  
Dinamo Moszkva-AN Brescia
ZF-Eger-FTC-Telekom
Crvena Zvezda-Steaua Bucuresti  
B-csoport
Olympiakosz-Szolnoki Dózsa
Jug Dubrovnik-Waspo Hannover 
Jadran Split-Spandau 04 
BPM Sport Management -Mladost Zagreb 
 
11. FORDULÓ - 2019. MÁRCIUS 27.
A-csoport

CNA Barceloneta-FTC-Telekom
Crvena Zvezda-Dinamo Moszkva 
Steaua Bucuresti -Pro Recco 
AN Brescia-ZF-Eger
B-csoport
Szolnoki Dózsa-Spandau 04
BPM Sport Management -Jug Dubrovnik 
Mladost Zagreb-Olympiakosz
Waspo Hannover-Jadran Split 
 
12. FORDULÓ - 2019. ÁPRILIS 13.
A-csoport

CNA Barceloneta-Dinamo Moszkva  
FTC-Telekom-Pro Recco 
Crvena Zvezda -AN Brescia 
Steaua Bucuresti -ZF-Eger (április 12.)
B-csoport
Spandau 04-Olympiakosz
BPM Sport Management -Waspo Hannover 
Mladost Zagreb-Jadran Split
Szolnoki Dózsa-Jug Dubrovnik 
 
13. FORDULÓ - 2019. ÁPRILIS 24.
A-csoport

CNA Barceloneta-Crvena Zvezda
FTC-Telekom-Steaua Bucuresti 
Dinamo Moszkva-ZF-Eger
Pro Recco-AN Brescia 
B-csoport
Szolnoki Dózsa- BPM Sport Management  
Spandau 04-Mladost Zagreb 
Olympiakosz-Waspo Hannover
Jug Dubrovnik-Jadran Split (április 23.)
 
14. (UTOLSÓ) FORDULÓ - 2019. MÁJUS 15.
A-csoport

ZF-Eger-CNA Barceloneta  
AN Brescia-Steaua Bucuresti 
Pro Recco-Crvena Zvezda
Dinamo Moszkva-FTC-Telekom
B-csoport 
Jadran Split-Szolnoki Dózsa
Waspo Hannover-Mladost Zagreb
Olympiakosz -BPM Sport Management  
Jug Dubrovnik-Spandau 04 

A Nyolcas Döntőt (2019. június 6-8.) Hannoverben rendezik.



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok