„Energikus volt a csapat, nagyon motivált játékosokat láttam!”

2018. november 13. 19:22

A ruzai 15-8-as Világliga/Európa Kupa győzelem után Märcz Tamás szövetségi kapitány természetesen elégedetten nyilatkozott, mint megjegyezte, szinte minden összejött, amit a meccs előtt megbeszéltek.

Mint beszámoltunk róla, férfiválogatottunk a Világliga/Európa-kupa selejtezőjének 2. játéknapján határozott, nagyszerű játékkal otthonában győzte le 15-8-ra orosz vetélytársát.

A mérkőzést (amelyet a helyszínen tekintett meg Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke) követően Märcz Tamás érthetően elégedetten nyilatkozott. Nehezebb meccsre számított, mint megjegyezte: „Ahhoz, hogy ilyen aránnyal győzzünk, egyértelműen nagyon jól kellett játszanunk. A folyamatosan fejlődő, egyre erősödő orosz válogatott ellen ezúttal elöl és hátul szinte minden működött, amit a meccs előtt megbeszéltünk. Masszív volt a védelem, nagyon jó volt a kapusteljesítmény, és kiváló volt a helyzetkihasználásunk. Nagyon energikusan játszott a csapat, nagyon motivált játékosokat láttam a vízben.”

A nyári, barcelonai kontinensbajnokság helyosztóján Oroszország volt a jobb – miként a szövetségi kapitányunk ezzel kapcsolatban kifejtette: „Talán picit benne volt nálunk a fejekben a nyári vereség, ami plusz motivációt adott. Előremutató mérkőzést vívtunk, érződött, meg akarjuk nekik mutatni, hogy jobbak vagyunk, hiszen tudjuk, még sok komoly csatát vívhatunk velük a jövőben, éppen ezért fontos jel lehet ez a meccs magunknak és kifelé is.”

Felvetettük sydneyi bajnokunknak, hogy meglepte-e csapata – így reflektált: „Bizakodó voltam, győzelmet vártam, de miként hangsúlyoztam, nehéz meccsre számítottam. Örülök, hogy ennyire jól sikerült a mérkőzés, ugyanakkor ez nem altat el bennünket, hiszen tudjuk, nem is feltétlen reális a két csapat között ez a különbség. Szóval nem egyértelmű, hogy a jövőben ilyen nagy aránnyal győzzük le az orosz válogatottat, de feltétlen bíztató az eredmény.”

Mint mondta, a csapat csapat volt, s közben kiugró egyéni teljesítményeket is látott (az ötgólos Varga Dénes nőtt talán leginkább a mezőny fölé), amire alapozva léphet még előbbre a válogatott: „Korábban is említettem, minden győzelemnek lehet és kell örülni – ennek most különösen. Formálódik a csapatunk, ezek jó visszajelzések. Fontos, hogy minden legyen olyan játékos, aki meghatározó terhet cipel egy-egy meccsen, ez nyilván változhat, hol az egyik, hol a másik emberünk lehet ilyen.”

Férfi Világliga európai selejtező, egyben Európa Kupa-selejtező, 2. játéknap
A-csoport
Oroszország-Magyarország 8-15 (2-3, 1-5, 1-3, 4-4)
Gólszerzők:
 Merkulov 3, Harkov 2, Derevyankin, Koptsev, Kholod, ill. Varga D. 5, Erdélyi 3, Kovács G. 2, Zalánki, Hárai, Jansik D., Vámos, Pásztor  

További eredmények
A-csoport:

Németország-Málta, 19:30
B-csoport:
Ukrajna-Spanyolország 20 óra
Görögország-Hollandia, 19 óra
C-csoport: 
Olaszország-Franciaország 20 óra
D-csoport:
Románia-Szerbia 6-13
 
A további program
3. játéknap, 2018. december 11.
A-csoport:

Oroszország-Németország
Magyarország-Málta
B-csoport:
Görögország-Ukrajna
Hollandia-Spanyolország
C-csoport:
Franciaország-Montenegró
D-csoport:
Szerbia-Horvátország

4. játéknap, 2019. január 29.
A-csoport:

Oroszország-Málta
Németország-Magyarország
B-csoport:
Görögország-Spanyolország
Ukrajna-Hollandia
C-csoport:
Olaszország-Montenegró
D-csoport:
Románia-Horvátország

5. játéknap, 2019. február 19.
A-csoport:

Málta-Németország
Magyarország-Oroszország
B-csoport:
Spanyolország-Ukrajna
Hollandia-Görögország
C-csoport:
Franciaország-Olaszország
D-csoport:
Szerbia-Románia

6. játéknap, 2019. március 12.
A-csoport:

Németország-Oroszország
Málta-Magyarország
B-csoport:

Ukrajna-Görögország
Spanyolország-Hollandia
C-csoport:
Montenegró-Franciaország
D-csoport:
Horvátország-Szerbia

Az Európa Kupa nyolcas döntőjét 2019. április 5-7. között később kijelölendő helyszínen rendezik. 



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok