Férfi Bajnokok Ligája: otthon tartotta a pontokat a Verona

2018. november 03. 21:45

Hiába harcolt nagyot a Szolnok Veronában, a Férfi Bajnokok Ligája főtáblájának második fordulójában, a vendéglátó olasz együttes 7-5-re legyőzte a Tisza-partiakat.

Fotó: Szolnoki Vízilabda Sport Club Facebook

A vendég Szolnok kiválóan kezdte a találkozót, rögtön az első támadás végén gólnak örülhettek Zsivko Gocics tanítványai - Angyal Dániel köszönt be Lazovics kapujába, sőt, nem sokkal később Zalánki Gergő is feliratkozott a gólszerzők közé. A második szolnoki találat után a hazaiak is belekezdtek a gólgyártásba Drasovics révén, Luongo kiegyenlített, Damonte villanásával pedig az első játékrész hajrájára a vezetést is átvette a házigazda, 3-2.

A második nyolc percben szorítottak a gólcsapon a csapatok, egy-egy találat született mindkét oldalon. Előbb Jansik Dávid egalizált, majd a menet végén Luongo vette vissza a vezetést a vendéglátóknak, 4-3.

Hasonlóan alakult a folytatás is, nagyon nagyot küzdöttek a felek. Akárcsak a második felvonást, úgy a harmadik etapot is a Szolnok indította jobban - ezúttal Milan Alekszics módosított előbb döntetlenre (5-5), egy perc múlva pedig a vezetést is megszerezte csapatának. Nem hagyták azonban ezt annyiban az olaszok, Fondelli és Mirarchi góljaival másfél minutum leforgása alatt fordított a Verona. A menet végén újfent egygólos hazai előnyt mutatott az eredményjelző. 
 
A záró negyedben körömszakadtáig harcolt a vendégegyüttes, azonban nem sikerült az egyenlítés, nem sikerült a gólszerzés. Nem úgy a vendéglátóknak, akik Alesiani találatával 7-5-re megnyerték a mérkőzést és bezsebelték a győzelemért járó három pontot, a Szolnok pedig elszenvedte az első vereségét.
 
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, FŐTÁBLA, 2. FORDULÓ

B-csoport
BPM Sport Management (olasz)-Szolnoki Dózsa 7-5 (3-2, 1-1, 2-2, 1-0)
Gólszerzők: Luongo 2, Damonte, Alesiani, Fondelli, Drasovics, Mirarchi, ill. Aleksics 2, Angyal, Zalánki, Jansik D.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
A-csoport
Steaua Bucuresti (román)-FTC-Telekom 6-9
2018. november 3., szombat

ZF-Eger-Dinamo Moszkva (orosz) 12-10
Crvena Zvezda (szerb)-CNA Barceloneta (spanyol) 3-14
AN Brescia (olasz)-Pro Recco (olasz) 8-9
 
Az állás: 1. CNA Barceloneta 6, 2. Pro Recco 6, 3. FTC-Telekom 6, 4. AN Brescia 3, 5. ZF-Eger 3, 6. Steaua Bucuresti 0, 7. Dinamo Moszkva 0, 8. Crvena Zvezda 0
 
B-csoport 
Jadran Split (horvát)-Jug Dubrovnik (horvát) 6-13
Waspo Hannover (német)-Olympiakosz (görög) 9-9
Mladost Zagreb (horvát)-Spandau 04 (német) 9-7
 
Az állás: 1. Jug Dubrovnik 6, 2. BPM Sport Management 6, 3. Mladost Zagreb 4, 4. Szolnoki Dózsa 3, 5. Waspo Hannover 2, 6. Olympiakosz 1, 7. Spandau 0, 8. Jadran Split 0
 
A további program
3. FORDULÓ - NOVEMBER 21.
A-csoport
Dinamo Moszkva -CNA Barceloneta
Pro Recco-FTC-Telekom
AN Brescia-Crvena Zvezda 
ZF-Eger-Steaua Bucuresti
B-csoport
Jug Dubrovnik-Szolnoki Dózsa
Olympiakosz-Spandau 04
Waspo Hannover-BPM Sport Management  
Waspo Hannover (német

Jadran Split-Mladost Zagreb
 
4. FORDULÓ - DECEMBER 5.
A-csoport
FTC-Telekom-CNA Barceloneta 
Dinamo Moszkva-Crvena Zvezda
Pro Recco-Steaua Bucuresti 
ZF-Eger-AN Brescia
B-csoport
Spandau 04-Szolnoki Dózsa
Olympiakosz-Mladost Zagreb 
Jadran Split-Waspo Hannover 
Jug Dubrovnik- BPM Sport Management  
 
5. FORDULÓ - DECEMBER 19.
A-csoport
CNA Barceloneta-Pro Recco 
AN Brescia-Dinamo Moszkva 
FTC-Telekom-ZF-Eger
Steaua Bucuresti-Crvena Zvezda 
B-csoport
Szolnoki Dózsa-Olympiakosz 
Waspo Hannover-Jug Dubrovnik  
Spandau 04-Jadran Split
Mladost Zagreb- BPM Sport Management  
 
6. FORDULÓ - 2019. JANUÁR 9.
A-csoport
CNA Barceloneta -AN Brescia 
Pro Recco-ZF-Eger
Crvena Zvezda (szerb)-FTC-Telekom

Dinamo Moszkva-Steaua Bucuresti  (január 11.)
B-csoport
Szolnoki Dózsa-Waspo Hannover  
Olympiakosz-Jadran Split  
BPM Sport Management -Spandau 04  
Jug Dubrovnik-Mladost Zagreb 
 
7. FORDULÓ - 2019. JANUÁR 23.
A-csoport
CNA Barceloneta-Steaua Bucuresti 
Crvena Zvezda-ZF-Eger
FTC-Telekom-AN Brescia 

Dinamo Moszkva-Pro Recco 
B-csoport
Szolnoki Dózsa-Mladost Zagreb  
BPM Sport Management-Jadran Split
Spandau 04-Waspo Hannover 
Jug Dubrovnik-Olympiakosz 
 
8. FORDULÓ - 2019. FEBRUÁR 6.
A-csoport
Steaua Bucuresti-CNA Barceloneta
ZF-Eger-Crvena Zvezda 
AN Brescia-FTC-Telekom

Pro Recco-Dinamo Moszkva 
B-csoport
Mladost Zagreb-Szolnoki Dózsa
Jadran Split- BPM Sport Management  
Waspo Hannover-Spandau 04  
Olympiakosz-Jug Dubrovnik  
 
9. FORDULÓ - 2019. FEBRUÁR 27.
A-csoport
AN Brescia-CNA Barceloneta  
ZF-Eger-Pro Recco 
FTC-Telekom-Crvena Zvezda  

Steaua Bucuresti-Dinamo Moszkva  
B-csoport
Waspo Hannover-Szolnoki Dózsa
Jadran Split-Olympiakosz  
Spandau 04- BPM Sport Management  
Mladost Zagreb-Jug Dubrovnik   

10. FORDULÓ - 2019. MÁRCIUS 16.
A-csoport
Pro Recco-CNA Barceloneta  
Dinamo Moszkva-AN Brescia
ZF-Eger-FTC-Telekom
Crvena Zvezda-Steaua Bucuresti  
B-csoport
Olympiakosz-Szolnoki Dózsa
Jug Dubrovnik-Waspo Hannover 
Jadran Split-Spandau 04 
BPM Sport Management -Mladost Zagreb 
 
11. FORDULÓ - 2019. MÁRCIUS 27.
A-csoport
CNA Barceloneta-FTC-Telekom
Crvena Zvezda-Dinamo Moszkva 
Steaua Bucuresti -Pro Recco 
AN Brescia-ZF-Eger
B-csoport
Szolnoki Dózsa-Spandau 04
BPM Sport Management -Jug Dubrovnik 
Mladost Zagreb-Olympiakosz
Waspo Hannover-Jadran Split 
 
12. FORDULÓ - 2019. ÁPRILIS 13.
A-csoport
CNA Barceloneta-Dinamo Moszkva  
FTC-Telekom-Pro Recco 
Crvena Zvezda -AN Brescia 
Steaua Bucuresti -ZF-Eger (április 12.)
B-csoport
Spandau 04-Olympiakosz
BPM Sport Management -Waspo Hannover 
Mladost Zagreb-Jadran Split
Szolnoki Dózsa-Jug Dubrovnik 
 
13. FORDULÓ - 2019. ÁPRILIS 24.
A-csoport
CNA Barceloneta-Crvena Zvezda
FTC-Telekom-Steaua Bucuresti 
Dinamo Moszkva-ZF-Eger

Pro Recco-AN Brescia 
B-csoport
Szolnoki Dózsa- BPM Sport Management  
Spandau 04-Mladost Zagreb 
Olympiakosz-Waspo Hannover
Jug Dubrovnik-Jadran Split (április 23.)
 
14. (UTOLSÓ) FORDULÓ - 2019. MÁJUS 15.
A-csoport
ZF-Eger-CNA Barceloneta  
AN Brescia-Steaua Bucuresti 
Pro Recco-Crvena Zvezda
Dinamo Moszkva-FTC-Telekom
B-csoport 
Jadran Split-Szolnoki Dózsa
Waspo Hannover-Mladost Zagreb
Olympiakosz -BPM Sport Management  
Jug Dubrovnik-Spandau 04



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok