Nehezen, de felőrölte a Dinamo Moszkvát az Eger – megvan a 3 pont!

2018. november 03. 14:14

A Férfi Bajnokok Ligája főtáblájának 2. fordulóban a heveseik 12-10-re győzték le az orosz bajnokot.

Fotók: Fehér Anna

A Dinamo Moszkva 10 és fél perc alatt annyi gólig jutott a Bitskey-uszodában, mint az 1. fordulóban a Komjádiban az FTC ellen, avagy egyértelműnek tetszett, ahhoz, hogy az Eger is felülmúlja az orosz bajnokot, hátul kellett javulni. Elöl rendben voltak a dolgok, Sztrahinja Rasovics belőtte, amit be kellett (a lefordulás mellett Hosnyánszky Norbert és Kürti Dominik kapásra adott halálpontos passzát), Hosnyánszky kétszer mattolta Ivanovot, továbbá Decker Ádám és Gyárfás Tamás villant egyet, így rendre a hazaiak vezettek. De Zakirov játékosai rendre egyenlítettek, mindig volt válaszuk – ráadásul náluk sem egy-két emberre épült a játék, hiszen a félidőig öten szereztek gólt. Így volt 7-7 a félidő.

A felettébb szigorúan védekező, ezáltal sokszor emberhátrányban védekező rivális a harmadik negyedben Shepelev góljával először vezetett, de Hosnyánszky átellenben azonnal válaszolt. Nagaev aztán „Varga Déneses pekingi nullszögből” lőtt a Valics Bencét váltó Csiszár Boldizsár által őrzött kapuba, amit fórból a fánál Decker kontrázott meg. Nehéz meccs volt, nem sikerült olyan őrült mederbe terelni, amiben szétzilálható lett volna a Dinamo játéka, így küzdeni, harcolni kellett.


Nikola Murisics a harmadik menet végén, majd a negyedik elején kibrusztolt centerben egy büntetőt, amelyet Rasovics, illetve Angelos Vlachopoulos értékesített, ennek hála 11-9-re vezetett az Eger. Meg kell említeni, hogy a kapuscsere is bejött, mert Csiszár hatékonyabbnak bizonyult a Dinamo pólósai ellen, s előtte valahogy a fal is jobban összeállt. Kholod szépített, de egyenlíteni nem tudott az ellenfél, lévén a mérkőzésen hátul brutális melót végző Marko Avramovics blokkja megálljt parancsolt a fórból leadott lövésnek. S miután Vlachopoulos villanása újabb gólt eredményezett Ivanov ellen, az utolsó két percre 12-10-zel mehetett az Eger.
 
A győzelmet már nem is engedte ki a kezéből Dabrowski Norbert alakulata, megszerezve ezzel első pontjait az idei BL-szezonban!

 
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, FŐTÁBLA, 2. FORDULÓ
A-csoport
ZF-Eger-Dinamo Moszkva (orosz) 12-10 (4-4, 3-3, 3-2, 2-1) 
Gólszerzők: 
Rasovics 4, Hosnyánszky 3, Decker Á. 2, Vlachopoulos 2, Gyárfás, ill. Kholod 3, Nagaev 3, Lazarev, Szubotics, Radjen, Shepelev
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
További program
A-csoport
Steaua Bucuresti (román)-FTC-Telekom 6-9
2018. november 3., szombat

Crvena Zvezda (szerb)-CNA Barceloneta (spanyol) 3-14
AN Brescia (olasz)-Pro Recco (olasz) 8-9
 
Az állás: 1. CNA Barceloneta 6, 2. Pro Recco 6, 3. FTC-Telekom 6, 4. AN Brescia 3, 5. ZF-Eger 3, 6. Steaua Bucuresti 0, 7. Dinamo Moszkva 0, 8. Crvena Zvezda 0
 
B-csoport 
Jadran Split (horvát)-Jug Dubrovnik (horvát) 6-13
2018. november 3., szombat
BPM Sport Management (olasz)-Szolnoki Dózsa 7-5
Waspo Hannover (német)-Olympiakosz (görög) 9-9
Mladost Zagreb (horvát)-Spandau 04 (német) 9-7
 
Az állás: 1. Jug Dubrovnik 6, 2. BPM Sport Management 6, 3. Mladost Zagreb 4, 4. Szolnoki Dózsa 3, 5. Waspo Hannover 2, 6. Olympiakosz 1, 7. Spandau 0, 8. Jadran Split 0
 
A további program
3. FORDULÓ - NOVEMBER 21.
A-csoport
Dinamo Moszkva -CNA Barceloneta
Pro Recco-FTC-Telekom
AN Brescia-Crvena Zvezda
ZF-Eger-Steaua Bucuresti
B-csoport
Jug Dubrovnik-Szolnoki Dózsa
Olympiakosz-Spandau 04
Waspo Hannover-BPM Sport Management  
Waspo Hannover (német

Jadran Split-Mladost Zagreb
 
4. FORDULÓ - DECEMBER 5.
A-csoport
FTC-Telekom-CNA Barceloneta
Dinamo Moszkva-Crvena Zvezda
Pro Recco-Steaua Bucuresti
ZF-Eger-AN Brescia
B-csoport
Spandau 04-Szolnoki Dózsa
Olympiakosz-Mladost Zagreb
Jadran Split-Waspo Hannover
Jug Dubrovnik- BPM Sport Management  
 
5. FORDULÓ - DECEMBER 19.
A-csoport
CNA Barceloneta-Pro Recco
AN Brescia-Dinamo Moszkva
FTC-Telekom-ZF-Eger
Steaua Bucuresti-Crvena Zvezda
B-csoport
Szolnoki Dózsa-Olympiakosz
Waspo Hannover-Jug Dubrovnik  
Spandau 04-Jadran Split
Mladost Zagreb- BPM Sport Management  
 
6. FORDULÓ - 2019. JANUÁR 9.
A-csoport
CNA Barceloneta -AN Brescia
Pro Recco-ZF-Eger
Crvena Zvezda (szerb)-FTC-Telekom

Dinamo Moszkva-Steaua Bucuresti  (január 11.)
B-csoport
Szolnoki Dózsa-Waspo Hannover  
Olympiakosz-Jadran Split  
BPM Sport Management -Spandau 04  
Jug Dubrovnik-Mladost Zagreb
 
7. FORDULÓ - 2019. JANUÁR 23.
A-csoport
CNA Barceloneta-Steaua Bucuresti
Crvena Zvezda-ZF-Eger
FTC-Telekom-AN Brescia

Dinamo Moszkva-Pro Recco
B-csoport
Szolnoki Dózsa-Mladost Zagreb  
BPM Sport Management-Jadran Split
Spandau 04-Waspo Hannover
Jug Dubrovnik-Olympiakosz
 
8. FORDULÓ - 2019. FEBRUÁR 6.
A-csoport
Steaua Bucuresti-CNA Barceloneta
ZF-Eger-Crvena Zvezda
AN Brescia-FTC-Telekom

Pro Recco-Dinamo Moszkva
B-csoport
Mladost Zagreb-Szolnoki Dózsa
Jadran Split- BPM Sport Management  
Waspo Hannover-Spandau 04  
Olympiakosz-Jug Dubrovnik  
 
9. FORDULÓ - 2019. FEBRUÁR 27.
A-csoport
AN Brescia-CNA Barceloneta  
ZF-Eger-Pro Recco
FTC-Telekom-Crvena Zvezda  

Steaua Bucuresti-Dinamo Moszkva  
B-csoport
Waspo Hannover-Szolnoki Dózsa
Jadran Split-Olympiakosz  
Spandau 04- BPM Sport Management  
Mladost Zagreb-Jug Dubrovnik   

10. FORDULÓ - 2019. MÁRCIUS 16.
A-csoport
Pro Recco-CNA Barceloneta  
Dinamo Moszkva-AN Brescia
ZF-Eger-FTC-Telekom
Crvena Zvezda-Steaua Bucuresti  
B-csoport
Olympiakosz-Szolnoki Dózsa
Jug Dubrovnik-Waspo Hannover
Jadran Split-Spandau 04
BPM Sport Management -Mladost Zagreb
 
11. FORDULÓ - 2019. MÁRCIUS 27.
A-csoport
CNA Barceloneta-FTC-Telekom
Crvena Zvezda-Dinamo Moszkva
Steaua Bucuresti -Pro Recco
AN Brescia-ZF-Eger
B-csoport
Szolnoki Dózsa-Spandau 04
BPM Sport Management -Jug Dubrovnik
Mladost Zagreb-Olympiakosz
Waspo Hannover-Jadran Split
 
12. FORDULÓ - 2019. ÁPRILIS 13.
A-csoport
CNA Barceloneta-Dinamo Moszkva  
FTC-Telekom-Pro Recco
Crvena Zvezda -AN Brescia
Steaua Bucuresti -ZF-Eger (április 12.)
B-csoport
Spandau 04-Olympiakosz
BPM Sport Management -Waspo Hannover
Mladost Zagreb-Jadran Split
Szolnoki Dózsa-Jug Dubrovnik
 
13. FORDULÓ - 2019. ÁPRILIS 24.
A-csoport
CNA Barceloneta-Crvena Zvezda
FTC-Telekom-Steaua Bucuresti
Dinamo Moszkva-ZF-Eger

Pro Recco-AN Brescia
B-csoport
Szolnoki Dózsa- BPM Sport Management  
Spandau 04-Mladost Zagreb
Olympiakosz-Waspo Hannover
Jug Dubrovnik-Jadran Split (április 23.)
 
14. (UTOLSÓ) FORDULÓ - 2019. MÁJUS 15.
A-csoport
ZF-Eger-CNA Barceloneta  
AN Brescia-Steaua Bucuresti
Pro Recco-Crvena Zvezda
Dinamo Moszkva-FTC-Telekom
B-csoport 
Jadran Split-Szolnoki Dózsa
Waspo Hannover-Mladost Zagreb
Olympiakosz -BPM Sport Management  
Jug Dubrovnik-Spandau 04

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok