A Szakmai Testület legutóbbi üléséről - összefoglaló

2018. október 31. 12:05

Október 29-én, a Komjádi-uszodában ülésezett a szövetség Szakmai Testülete.

A hivatalos jegyzőkönyvet ismertetjük most, amely az ülésen készült.
 
Téma: a nyáron világversenyen részt vett férfi, ill. fiú válogatottak szövetségi kapitányainak, edzőinek beszámolója, a látott újdonságokról, tendenciákról, valamint a siker-kudarc megéléséről és az azokból való szakmai építkezés kulisszatitkairól

Faragó Tamás, a Szakmai Testület elnöke, miután köszöntötte a Komjádi uszoda tanácstermét megtöltő edzőket, arra kéri a három korosztályról beszámolót tartó szakembert, hogy ne a statisztikákat, ne a historikus eseményeket, hanem a titkot árulják el. Arra kíváncsi, hogy hogyan gondolkodik a világ elitje a vízilabdáról, a milyen módszerek, milyen újdonságok jelentek meg 2018. nyarán.

Märcz Tamás férfi szövetségi kapitány azzal kezdi szemléletes prezentációját, hogy ’nagy titok nincs’. A nyári események ’fent-lent-fent’ hullámzásának okait fejtegeti, megosztva a hallgatósággal, hogy hogyan próbáltak ezen stábjával és a csapattal változtatni. Kiemelten fontosnak tartja a reálisan elérhető magas cél kitűzését, s annak mind a játékosok, mind pedig a sajtó felé történő egyértelmű kommunikálását. Annak a híve –mondja-, hogy sorozatterhelés esetén még a meccs napján le kell zárni a mérkőzést, ezzel segítve a következő megmérettetésre való készülést. A szövetségi kapitány beszámolójában beszél a csapat előtti, ill. az egyéni értékelések, megbeszélések szerepéről, hangsúlyairól, ill. az egész eseményt lezáró értékelés fontosságáról és mikéntjéről is. Märcz Tamás végül utal a csapaton belül lévő szabályok, működési elvek szerepére és a megújulásban nélkülözhetetlen irányelvek meghatározására is.

Horváth János, a szombathelyi U18-as világbajnokságon bronzérmet nyert csapat szövetségi kapitánya arról beszél, hogy rendkívül sűrű mezőnyről van szó a korosztályban. 8-9 olyan csapat van, akik közül a napi forma dönt. Ezek közül a magyar az egyetlen, aki az elmúlt négy év összes nagy tornáján a dobogón tudott végezni. A hazai világbajnokságon –bár a felkészülés ideális volt-, nehezítő körülmény volt, hogy az utolsó pillanatig nem voltak ismertek a végleges szabályok, beleértve az utazó csapat létszámát is. A hazai közönség szeretetét, ill. a médiaérdeklődést pedig csak az utolsó meccsekre tanulta meg a csapat a javára fordítani. Ilyen sűrű mezőnyben és hazai közönség előtt különösen fontos volt, hogy a meccsek, aznap lezárásra kerüljenek, ’elrakva a fiókba’. Az új szabályok közül a 6 méteres szabaddobást és a szöglet után csak 20 másodpercre
visszaálló támadóidőt emeli ki Horváth János, mint a játékot pozitívan változtató tényezőket.

Keszthelyi Tibor, a Minszkben szerepelt 1999-es junior válogatott edzője szorgalmazza a válogatott összetartások számának növelését. Nemzetközi tapasztalatként a fizikai erő dominanciáját említi; amely természetesen nem helyettesítheti a vízilabda tudást, de szükséges mellé. Mivel a junior korosztály már nem ifi, de csak kevesen képesek 18-19 évesen meghatározó játékosok lenni felnőtt bajnokságban, felveti a junior bajnokság bevezetésének a kérdését.

Faragó Tamás felvezetőjét, ill. a beszámolókat gondolatébresztő hozzászólások követték. Mindezek alapján konklúzióként fogalmazható meg, hogy szakmai igény van egyrészt a Szövetség által korábban készített szakmai anyagok használatára és kibővítésére, másrészt pedig a tehetséggondozás nagyobb hangsúlyozására. A téma részletesebb kifejtésének és még szélesebb körben való megvitatásának érdekében, a Szakmai Testület hamarosan újabb ülést fog tartani.

Faragó Tamás, elnök
Nádor Zsombor, titkár
Budapest, 2018.10.29.



BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

BENU Magyar Kupa, sajtótájékoztató (2022. december 7., Fotó: Kovács Anikó)
A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok