Női bajnokság: izgalmas rangadó, UVSE-győzelem

2018. október 20. 16:50

A BVSC a harmadik negyed végén vezetett is a bajnok ellen, ám Keszthelyi Rita és Szücs Gabriella vezérletével végül a címvédő nyert 9-8-ra, és maradt hibátlan. Szintén százszázalékos maradt az FTC és a Dunaújváros.

Fotók: Madar Dávid/MVLSZ

Jó meccs volt. Nem feltétlen a színvonalában, hiszen az egyértelműen látszott, van még hova fejlődnie a két csapatnak – tegyük hozzá: nem csak azért érthető mindez, mert a szezon elején járunk, hanem azért is, mert a némiképpen átalakított zuglói játékrendszer precíz elsajátításához idő kell, illetve az UVSE meccskerete finoman fogalmazva sem a rutinról árulkodik.

Mégis jó meccsnek titulálhatjuk a felek csatáját, mert láthattuk remek egyéni villanásokat (emeljük ki Illés Anna és Keszthelyi Rita góljait), a két Eb-kapustól néhány nagy védést, végrehajtott taktikai mozzanatokat. És persze maga az izgalom is emelte az adrenalint.

Keszthelyi triplájával lépett el 3-1-re a bajnok, de már az első menetben egyenlített a BVSC, amely egy ötméterest parlagon hagyott (Illés lövését védte Gangl Edina). A második negyedben Kiss Eszter helyzetfelismerése ért gólt (szépen ejtette át a bejátszásra számító Tóth Esztert), majd fórból is betalált – odaát csupán Gyöngyössy Anikó húzását jegyezhettük fel.

Szünet után rövid időn belül Szücs Gabriella másodszor már kihasználta, hogy a szélről behúzódnak róla, de ezt Illés két góllal ellensúlyozta, így 6-6 állt a táblán. Sőt, Keszthelyi fára lőtt labdája után Takács Orsolya húzott elő valamit a „múltból”, így három negyed után Petrovics Mátyás csapata állt jobban.

Hiába. A Parkes Rebacca, Rybanska Natasa, Pap Mónika triót nélkülöző, ezáltal például Vivan Sevenichre (is) még több feladat háruló UVSE-ben megvolt az a potenciál, hogy fordítson – megtette. Megtette, mert Keszthelyi ejtett halálpontosan, majd Szücs középtávolija akadt be. Utassy Kata emberelőnyből ugyan egyenlített (a BVSC 6/5-öt produkált fórból!), ám másfél perccel a vége előtt az UVSE-é volt az utolsó szó: úgy tűnt, oda egy fór, ám a kipattanó labdára Mucsy Mandula mozdult a leghamarabb, ám ez hagyján: rendkívül ügyesen húzta fel a labdát a hosszúba. Végül ezzel nyert 9-8-ra Benczur Márton csapata egy olyan meccsen, amely kiválóan szolgálta a női póló népszerűsítését.

Az FTC 17 gólt szerezve győzte le a Szegedet, a Szentes Tatabányán nyert 10-4-re, míg a legkésőbbi találkozón a Dunaújváros Egerben őrizte meg százszázalékos mérlegét. Mihók Attila csapatával az első menetben még tartotta a lépést a Biros Péter irányította, nagyot küzdő házigazda, ám a vendégek válogatott játékosai (Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Vályi Vanda, Horváth Brigitta) góljaival, vezérletével, a két gólt szerző Menczinger Kata főszereplésével fokozatosan léptek el, és nyertek 16-9-re.



Női OB I., alapszakasz, 4. forduló
BVSC-Zugló-UVSE 8-9 (3-3, 1-2, 3-1, 1-3)
Gólszerzők:
Illés 3, Gyönygössy 2, Leimeter, Takács O., Utassy, ill. Keszthelyi 4, Szücs G. 2, Kiss E. 2, Mucsy
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

FTC-Telekom-Szeged SZTE 17-10 (6-2, 5-1, 3-3, 3-4)
Gólszerzők:
Gerendás 5, Bujka 4, Pőcze 2, Kövesdi 2, Mihailovics 2, Huszti, Gémes, ill. Lengyel Dominika 6, Damnjanovics 3, Ádám E.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

RB-Tatabánya-Hungerit-Szentes 4-10 (0-1, 0-2, 1-3, 3-4)
Gólszerzők:
Vaszari, Bicskei, Pintér, Petik, ill. Kádár 2, Mandics 2, Szabó K., Perez Mora, Kudella, Dömsödi, Mihály K. Kövér-Kis
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

ZF-Eger-Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics 9-16 (5-5, 1-3, 1-3, 2-5)
Gólszerzők:
Ráski 3, Somhegyi 3, Szilágyi 2, Mchunu, ill. Vályi V. 5, Gurisatti 3, Garda 3, Menczinger 2, Horváth B. 2, Brezovszki
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok