Egerben fogadja majd női válogatottunk a franciákat

2018. október 16. 20:54

A Bíró Attila irányította csapatunk november 6-án a Bitskey Aladár uszodában kezdi meg szereplését a szezonban.

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Három hét múlva, november 6-án női válogatottunk is megkezdi szereplését a szezonban: csapatunk a Világliga európai selejtezőjében (ami egyúttal az Európa Kupa selejtezője is) a B-csoportban szerepel, Franciaország, Hollandia és Olaszország társaságában, az első három jut majd tovább, és az első meccsen a franciákat fogadja.
 
„A továbbjutásunk remélhetőleg nem lehet kérdéses, ugyanakkor az sem mindegy, hányadik helyen sikerül ezt kivívni, hiszen a csoportelsők azonnal négybe jutnak az Európa Kupa hatos döntőjét illetően. A kísérleti fázisnak vége, megvan a keretünk, mindenki tudja a dolgát, ennek szellemében várjuk majd a mérkőzéseket. Az olaszok és a hollandok erejét mindenki tudja, de mi sem vagyunk gyengébbek náluk, ezt már bizonyítottuk a közelmúltban is. A hat legjobb európai csapat közel azonos szinten van, az Európa Kupa hatos döntőjében sem lehet majd nagyon tippelgetni. Kemény szezon lesz, de készen állunk rá" - mondta Bíró Attila, női válogatottunk szövetségi kapitánya, aki örül, hogy ezúttal egy vidéki fellegvárban is fellép a válogatott, hiszen a mérkőzést immáron hivatalos, Egerben rendezik!
 
Világliga európai selejtező, egyben Európa Kupa-selejtező
Nők
A-csoport:
Oroszország, Spanyolország, Románia, Görögország, Izrael
B-csoport: Franciaország, Hollandia, Magyarország, Olaszország

A program
1. játéknap, 2018. november 3.
A-csoport:

Oroszország-Spanyolország
Görögország-Izrael

2. játéknap, 2018. november 6.
A-csoport:

Oroszország-Románia
Spanyolország-Izrael
B-csoport:
Magyarország-Franciaország, Eger, 18:30
Hollandia-Olaszország

3. játéknap, 2018. december 1.
A-csoport:

Románia-Spanyolország
Görögország-Oroszország

4. játéknap, 2018. december 4.
A-csoport:

Izrael-Oroszország
Románia-Görögország
B-csoport:
Olaszország-Magyarország
Franciaország-Hollandia

5. játéknap, 2018. december 15.
A-csoport:

Spanyolország-Görögország
Izrael-Románia

6. játéknap, 2018. december 18.
A-csoport:

Spanyolország-Oroszország
Izrael-Görögország
B-csoport:
Franciaország-Olaszország
Hollandia-Magyarország

7. játéknap, 2019. január 12.
A-csoport:

Románia-Oroszország
Izrael-Spanyolország

8. játéknap, 2019. január 15.
A-csoport:

Spanyolország-Románia
Oroszország-Görögország
B-csoport:
Franciaország-Magyarország
Olaszország-Hollandia

9. játéknap, 2019. február 12.
A-csoport:

Oroszország-Izrael
Görögország-Románia
B-csoport:
Olaszország-Franciaország
Magyarország-Hollandia

10. játéknap, 2019. március 5.
A-csoport:

Görögország-Spanyolország
Románia-Izrael
B-csoport:
Magyarország-Olaszország
Hollandia-Franciaország

Az Európa Kupa hatos döntőjét 2019. március 28-31. között később kijelölendő helyszínen rendezik.



E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok