"/> Magyar Vízilabda Szövetség

E.ON Férfibajnokság: öt meccsel rajtol az alapszakasz

2018. október 03. 11:45

Ma este öt összecsapással kezdtetét veszi az E.ON Férfibajnokság 2018/2019-es pontvadászata. Az A-csoportban kettő, a B-csoportban pedig három mérkőzést rendeznek.

Fotó: UVSE Facebook

A KSI-FTC mérkőzést a KSI, a PVSK-BVSC találkozót pedig a pécsiek egyiptomi felkészülési tornán való részvételük miatt halasztották el. Utóbbi összecsapást október 24-én, szerdán este pótolják.
 
Szentes-Eger
 
Pellei Csaba várakozásai a 18:00-kor kezdődő Szentes-Eger meccs előtt:



 
 
Míg Dabrowski Norbert így nyilatkozott:



 
AVUS-Honvéd
 
Az AVUS-Budapesti Honvéd derbi előtt a szombathelyiek szakvezetője, Matajsz Márk eképpen fogalmazott a klub honlapján: „Nem vártam csodát a csoportbeosztástól, hiszen rengeteg erős csapat található a mezőnyben. Így felesleges is foglalkozni az ellenfelekkel, lényeg, hogy minél több pontot gyűjtsünk. Az tény, hogy a tavalyihoz képest picivel nehezebb csoportba kerültünk. Mindenesetre – természetesen nem lebecsülve ezeket a csapatokat – de a Pécset, a BVSC-t, a Szentes idehaza meg lehet verni, míg a KSI ellen mindkét meccsen jó esélyeink vannak."
 
A Honvéd új mestere, Merész András elmondta, ha nehezen, akár csak egy találattal is, de győzelemre szeretné vezetni csapatát.




 
UVSE-Szolnok
 
Este 20:45-től a Komjádi-uszodában az UVSE és a Szolnok néz farkasszemet egymással - a liláknál Benedek Tibor, míg a túloldalon a Tisza-partiaknál Zivko Gocic mutatkozik be a kispadon. 
 
Az UVSE előzetese
 
A Szolnok előzetese


 
Az UVSE-Szolnok összecsapás előtt azonban még egy Vasas-OSC meccset is rendeznek a „Csasziban".
 
Vasas-OSC
 
Halek Márton, a Vasas új igazolása már nagyon várja a rajtot.


 
Akárcsak a túloldalon a szintén új erősítés, Lévai Márton.



 
Miskolc-Kaposvár
 
A miskolciak megerősített kerete videóban mutatkozik be.

A Kaposvár nem feltartott kézzel érkezik a borsodi megyeszékhelyre.



 
E.ON Férfibajnokság, Alapszakasz, 1. forduló – a program

A-csoport
2018. október 3., szerda

Metalcom-Szentes-ZF-Eger, 18:00
AVUS–Budapesti Honvéd, 19:00
KSI SE-FTC-Telekom, elhalasztva
2018. október 24., szerda
PVSK-Mecsek Füszért-BVSC-Zugló, 19:00

B-csoport
2018. október 3., szerda

VasasPlaket-A-Híd-OSC-Újbuda, 19:15
PannErgy-MVLC-Kaposvári VK, 19:30
UVSE-Szolnoki Dózsa, 20:45
2018. október 6., szombat
Tatabánya-DVSE, 16:00



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok