Új edzővel és erős kerettel vág neki a szezonnak az OSC

2018. szeptember 24. 15:40

Hétfőn délután a Nyéki Imre Sportuszodában bemutatták az A-Híd-OSC-Újbuda csapatának új igazolásait és szó esett a gárda célkitűzéseiről is. Az együttes vezetőedzője Vad Lajos, csapatkapitánya pedig Hárai Balázs lesz.

Fotó: Oláh Andrea/MVLSZ

Az A-Híd-OSC-Újbuda csapata júniusban, a javában zajló Világliga Szuperdöntője alatt közleményben jelentette be, hogy az új idényben Vad Lajos foglal majd helyet a kispadon, segítője pedig Kovács-Csatlós Róbert lesz, és ismertették az új igazolásokat is. Az újbudai klub erre ma délután hivatalos sajtótájékoztatón is ráerősített, sőt, az érkezők bemutatása mellett már a célokat is megfogalmazták - ami a minél jobb eredmény elérése.

„Nagy a nyüzsgés az uszodában, és ami még fontosabb, több száz gyermek fordul meg az egyesületben, fiúk-lányok vegyesen. Példa lehet nekik az első osztályú csapat, bízunk benne, hogy egy nagyon jó szezonnak nézünk elébe, melyre a maximalista Vad Lajos személye lehet a garancia. Kívánom, hogy sikerüljön kihozni a lehető legtöbbet a csapatból" - mondta Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere.
 
Vad Lajos, a csapat új vezetőedzője a tőle megszokott módon röviden, ám annál velősebben fogalmazott: „Mindig a következő mérkőzésre fókuszálunk, szeretnénk saját magunkat is meglepni. Győzelmet, győzelmeket várok ettől a csapattól, most még türelmesnek kell lennünk magunkkal szemben, de egy-két hónap múlva remélem, hogy már azt az OSC-t láthatjuk a medencében, aki szeretnék!"

Az együttes szeretne minden fronton minél jobb eredményt elérni, melyhez segítségükre lesznek a régiek mellett az új igazolások is - a montenegrói válogatott balkezese, Aleksa Ukropina, az olimpiai-, világ-, és Európa-bajnok kapus, Braniszlav Mitrovics, a világbajnok Hárai Balázs, a két friss Világkupa-győztes, Kovács Gergő és Manhercz Krisztián, a Világkupa ezüstérmes Lévai Márton valamint az utánpótlásból felkerülő Szalai Márk. A csapatkapitányi szerepeket Hárai Balázs töltheti be.
 
Az újságírók után rögtön a szurkolók is megismerkedhetnek a csapattal, hiszen ma este 19.30-tól közös edzéssel egybekötött közönségtalálkozót szerveznek az érdeklődőknek a Nyéki Imre Sportuszodában.

A-Híd-OSC-Újbuda kerete a 2018/2019-es szezonban
Játékosok:
Aleksa Ukropia, Branislav Mitrovics, Bundschuh Erik, Burián Gergely, Drasko Brguljan, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Kovács Gergő, Lévai Márton, Lukas Seman, Manhercz Krisztián, Nemanja Ubovics, Salamon Ferenc, Sava Randelovics, Szabó Balázs, Szalai Márk, Tóth Márton. Szakmai stáb: Vad Lajos, Kovács-Csatlós Róbert, Kósz Zoltán



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok