A berlini Világkupa-serleget csapatkapitányként a magasba emelő Mezei Tamás értékelése szerint, ahogy haladtak előre a tornán, úgy érezték, képesek nagyot alkotni, majd a szerbek elleni győzelem után már megfogalmazódott bennük, hogy győzni kell.

Fotó: fina.org

Maradjunk annyiban, kifejezetten jó volt látni, hogy ő emelheti a magasba a Világkupa-serleget. A nyári sebek feltépésének legkisebb szándéka nélkül említenénk a kommunikációs porszemet a gépezetben, amit az őt jól ismerők már ott, Barcelonában jól tudtak: ez is csak azért történhetett meg, mert elképesztően akarta a sikert, elképesztően sokat dolgozott érte, vitathatatlan, bátran állíthatjuk, példaértékű alázattal állt oda a munkához. Arról nem beszélve, hogy mindig nyílt őszinteséggel állt oda a mikrofon elé, nem számított, hogy a hazai világbajnokság adott meccse után a többiek már lezuhanyozva, felöltözve várták a következő programot, mint ahogy nem számított, hogy az Európa-bajnokságon kínos perceket éltünk át, rá mindig lehetett számítani. És ugyan a kendőzetlen őszinteség nem minden esetben kifizetődő, mint tudjuk, de feltétlen erény. Nos, Mezei Tamást így szeretjük – akit Tóth Szabolcs csapatmenedzser révén sikerült Berlinből megszólaltatni.

Természetesen az utolsó élménnyel, a fináléval kezdett: „A döntőben nagyon jól kezdtünk, amit megbeszéltünk, Tomi utasításait maradéktalanul sikerült megvalósítani, magunkévá tenni. Az egész meccsen koncentráltak voltunk, a védekezés volt az első, ami a 10-4-es eredményből is látszik talán. Rengeteget blokkoltunk, Pipi nagyon jól védett, ezúton is gratulálok neki a meccs legjobbja díjhoz. A csapat érdemeit növeli, hogy előtte jól védekeztünk, sokat blokkoltunk, ha pedig az ellenfélnek sikerült átlőnie a kezeket, akkor ő állta a sarat. A nagyarányú győzelmet ennek köszönhetjük. A mérkőzés elejétől együtt voltunk, ezt sikerült végig vinni. Támadásban voltak ugyan extra teljesítmények, de a hátsó munkával, az akarattal sikerült nyerni.”

Az amerikaiak elleni, pénteki negyeddöntő napján 28. születésnapját ünneplő centerünk az egész torna értékelését is megejtette: „Az első meccset elszúrtuk. Tudtuk, hogy a németek mire játszanak, tudtuk, hogy a könnyebb ágra akarnak kerülni, de hiába volt azon a meccsen is a kezünkben a győzelem, 7-4 után kicsúszott belőle az irányítás, a végén sajnos szétestünk. Utána azonban magára talált a csapat, mindenki magába nézett, így sikerült a csoport második helyét megszerezni. Az amerikaiak elleni negyeddöntőn azt gondolom, már látszott, hogy ez a csapat jól tud szerepelni a tornán. A szerbek ellen megmutattuk, hogy van tartásunk, nem adtuk fel, amikor az ellenfél vezetett, sikerült végig iksz körüli eredményen tartani őket, majd a végén a magunk javára fordítottuk a mérkőzést. Attól függetlenül, hogy nem teljes csapattal voltak a Világkupán, mégiscsak több olyan játékosuk is szerepelt, aki az idézőjeles A-csapatukban is szerepel, Európa-bajnokok, olimpiai bajnokok, ez egy jó szerb válogatott volt, a hiányzóik semmit sem vonnak le az érdemeinkből. A döntő az eredmény miatt könnyűnek tűnhet, de egyrészt nem volt az, másrészt az egész tornán megküzdöttünk azért, hogy így sikerüljön. Nem azt állítom, hogy a Világkupa előtt ezért jöttünk ide, de ahogy haladtunk előre, éreztük, ezt a kupát hazavihetjük, sőt a szerbek elleni meccs után úgy voltunk vele, haza kell vinnünk. Gratulálok az egész csapatnak, mindenkinek, aki körülöttünk volt, köszönjük szépen a nyári munkát a stábnak, nélkülük mi is félszárnyú madarak lennék. Azt csináltuk, ami a dolgunk, így együtt, játékosok a stábbal jó kis társaságot alkottunk.”

A Szolnokból a Ferencvároshoz igazoló csupaszív játékos természetesen a jövőről is szót ejtett: „Az Európa-bajnokságot felejtsük el, nézzünk előre. Ez egy szép győzelem, régóta várt győzelem, jövőre jön a világbajnokság, reméljük, visszatérünk azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket a magyar vízilabda képvisel. Ehhez mi egyénileg biztos vagyok benne, hogy mindent meg fogunk tenni. Az utolsó csapatmegbeszélésen az utolsó mondataim is erről szóltak. Azt kértem, hogy jövőre találkozzunk így. Mindenkinek sok sikert kívántam a klubjában, mindenki tegyen meg mindent év közben azért, hogy itt lehessen a keretben, majd a szűk tizenháromban. Ez így is lesz. Fiatalok vagyunk, hosszú még az út előttünk. Úgy érzem, mindenki maximálisan úgy éli majd a mindennapjait, úgy játszik majd a klubjában, hogy a válogatottal is eredményes lehessen a folytatásban is. Gratulálok mindenkinek, és köszönjük szépen a támogatást!”
 
A Világkupa-győztes csapat
Kapusok: Kardos Gergely (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Bátori Bence (Szolnok), Jansik Dávid (Szolnok), Jansik Szilárd (FTC), Kovács Gergő (Eger), Manhercz Krisztián (FTC), Mezei Tamás (Szolnok), Nagy Ádám (Miskolc), Német Toni (FTC), Pásztor Mátyás (BVSC), Pohl Zoltán (FTC), Zalánki Gergő (Szolnok) 
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)
Szövetségi kapitány: Märcz Tamás. Másodedző: Németh Zsolt. Kapusedző: Mátéfalvy Csaba. Orvos: dr. Szigeti István. Masszőr: Eszlári Gergely. Csapatmenedzser: Tóth Szabolcs