Nagy küzdés után siker a franciák ellen – megvan a csoportelsőség

2018. augusztus 28. 12:25

A minszki U19-es fiú Európa-bajnokságon a Tóth Kálmán irányította csapat 7–4-re legyőzte Franciaországot, így bejutott a nyolc közé, s csütörtökön az elődöntőért küzdhet.

Azok után, hogy a grúzok elleni meccs után a védekezésben, az olaszok ellenit követően pedig a támadásban látott hiányosságokat Tóth Kálmán vezetőedző, bízott abban, hogy a csoport utolsó összecsapásán mindkettőben sikerül maradandót alkotni. A szakmai stáb a 15-ös keretből ezúttal Hajdu Attilának és Kürti Dominiknek adott pihenőt.

Nos, az első negyedben nem lehetett elégedett a szakvezetés – a támadással. A négy megítélt emberelőnyünkből csupán az utolsót sikerült gólra váltani, Lukács Ábel egy másodperccel a dudaszó előtt lőtt a kapuba. Amúgy semmi. Fórból sem, hat a hat ellen sem. Ellenben a védelem Bányai Márk kapussal az élen jól működött, egy akciógólt leszámítva a franciák nem találtak fogás, plusz két emberhátrányt is sikerült kivédekezni.

Fotók: Bíró Dávid

A második negyed forgatókönyve szinte megegyezett ezzel, avagy továbbra is statikus, eredménytelen volt a támadójáték, szép lassan sikerült belőni a franciák második negyedben beálló kapusát, Julien Offnert. Ezúttal két fórunk maradt parlagon, Baksa Benedek váltott egyet gólra, így 2–2 állt a táblán.

Nagyszünet után is minden maradt a régiben, nem találták a mieink a ritmust, így a védekezéssel tartották az eredmény. Egészen a 22. percig, amikor a franciák időkéréses emberelőnyét sikerült megkontrázni, és a kettő-egyes lefordulást Bóbis Botond révén értékesíteni. Ezt Baksa Benedek kilőtt hosszú sarkos lövése követte, ezzel kezdett helyreállni a világ rendje, és 4–2-es vezetéssel mehetett a csapat a záró menetre.

S miután Fekete Gergő ebben hamar 5–2-re alakította az állást, bíztunk benne, sok kérdés már nem lehetett. Ehhez képest a franciák egyáltalán nem törtek meg, gyorsan lőttek két akciógólt – sőt aztán kétszer az egyenlítésért támadtak! Egy gyorsan megjátszott fór végén Ágh György volt eredményes, majd egy időkéréses fórt Mijic Dávid fejezett be pontosan, ezzel tényleg megtörve az ellenfelet. Kósa Balázs kihagyott ötméterese is belefért, 7–4-re győzött, s így három győzelemmel csoportelső lett a csapat.


Válogatottunk szerdán így nem ugrik medencébe, magyar idő szerint csütörtökön 16:30-tól jó eséllyel Montenegró ellen (ellenfele a 8 közé jutásért Hollandia lesz) játszik az elődöntőbe jutásért. Az Eb-ről a LEN ezen a linken élő közvetítéssel tudósít a meccsekről!
 
„Nem lebecsülve a francia válogatottat, de azzal, hogy rosszul kezdtünk, amiből nehéz volt kilábalni, megadtuk nekik az esélyt. Magunknak tettük nehézzé a mérkőzést. Azt érzem, ezek a gyerekek még nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy három meccset vívjanak így zsinórban, nem feltétlen fizikálisan, sokkal inkább mentálisan fáradtak el. Így jókor is jön nekünk a szerdai szünnap, amit a csoportelsőséggel vívtunk ki magunknak - ennek nagyon örülünk természetesen. Bízunk abban, hogy ez olyan lökést, plusz, erőt ad a csapatnak, amiből merítve a következő mérkőzéseken, a nyáron tanultakat meg tudja majd mutatni" - értékelt Tóth Kálmán.
     
U19-es fiú Európa-bajnokság, Minszk, 3. forduló
Magyarország-Franciaország 7-4 (1-1, 1-1, 2-0, 3-2)
Gólszerzők: Baksa 2, Lukács, Bóbis, Fekete, Ágh, Mijic, ill. Vernoux, Lepoint, Bouet, Michel
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
A magyar válogatott kerete
Kapusok: Bányai Márk (KSI), Mizsei Márton (BVSC)
Mezőnyjátékosok: Ágh György (BVSC), Baksa Benedek (UVSE), Bóbis Botond (KSI), Fekete Gergő (Debrecen), Gál Dávid (FTC), Hajdu Attila (Vasas), Kósa Balázs (KSI), Kürti Dominik (Eger), Lukács Ábel (Kaposvár), Magyar Márton (Eger), Mijic Dávid (Pécs), Sugár Péter (BVSC). Turnai András (FTC). Szövetségi vezetőedző: Tóth Kálmán. Edző: Keszthelyi Tibor
 
A-csoport: Spanyolország, Horvátország, Törökország, Szlovénia
B-csoport: Montenegró, Fehéroroszország, Románia, Görögország
C-csoport: Magyarország, Olaszország, Grúzia, Franciaország
D-csoport: Oroszország, Szerbia, Nagy-Britannia, Hollandia
 
További keddi eredmények
Olaszország-Grúzia 16-2
Oroszország-Hollandia 9-7
Horvátország-Törökország 8-4
Montenegró-Görögország 6-8
Spanyolország-Szlovénia 16-4
Fehéroroszország-Románia 7-8
Szerbia-Nagy-Britannia 24-1
 
A csoportok végeredményei
A-csoport: 1. Horvátország 9, 2. Spanyolország 6, 3. Törökország 3, 4. Szlovénia 0
B-csoport: 1. Görögország 9, 2. Montenegró 6, 3. Románia 3, 4. Fehéroroszország 0
C-csoport: 1. Magyarország 9, 2. Olaszország 6, 3. Franciaország 3, 4. Grúzia 0
D-csoport: 1. Szerbia 9, 2. Oroszország 6, 3. Hollandia 3, 4. Nagy-Britannia 0

A további program - magyar idő szerint 
Augusztus 29., szerda
A 13-16. helyért
Szlovénia-Grúzia, 9:00
Fehéroroszország-Nagy-Britannia, 10:30
A 8 közé jutásért
Spanyolország-Franciaország, 12:00
Olaszország-Törökország, 15:00
Montenegró-Hollandia, 16:30
Oroszország-Románia, 18:00
 
Augusztus 30., csütörtök
A 9-12. helyért, 9:00 és 10:30
Negyeddöntő
Szerbia-Spanyolország/Franciaország, 12:00
Görögország-Olaszország/Törökország, 15:00
Magyarország-Montenegró/Hollandia, 16:30
Horvátország-Ororszország/Románia, 18:00
 
Augusztus 31., péntek
A 15. helyért, 9:00
A 13. helyért, 10:30
A 11. helyért, 14:00
A 9. helyért, 15:30
 
Szeptember 1., szombat
Az 5-8. helyért, 13:00 és 14:30
Elődöntő, 16:00 és 17:30
 
Szeptember 2., vasárnap
A 7. helyért, 13:00
Az 5. helyért, 14:30
A 3. helyért, 16:00
Döntő, 17:30



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok