„Ez egy ígéretes korosztály" - hétfőn rajt a leány ifjúsági vb-n!

2018. augusztus 26. 18:22

A dr. Faragó Tamás, Petőváry Zsolt kettős által irányított válogatottunk Argentína ellen kezdi majd meg szereplését a belgrádi világbajnokságon. A szakvezetés amondó, sok van ebben a csapatban, amit a tavalyi Eb-bronz is igazol.

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

A lányok is elkezdik: a Faragó Tamás, Petőváry Zsolt kettős által irányított leány ifjúsági válogatott Belgrádban hétfőn Argentína ellen kezdi meg szereplését a világbajnokságon. A csapat szombaton buszozott a szerb fővárosba, ahol vasárnap már edzéseken vett részt.  
 
„A világbajnokság női szinten, legyen az felnőtt vagy utánpótlás esemény, mindig a legkomolyabb értékmérő, lévén belépnek olyan csapatok a viadalba, mint az amerikai, az ausztrál, a kanadai, a kínai vagy legújabban a brazil. Tudjuk mi a feladatunk, igyekszünk megoldani. A legfontosabb cél azonban a negyeddöntő - ezt feltétlen meg kell oldani! A csoportban az Egyesült Államok ellen lesz a fő meccsünk, ezen felmérhetjük, hol tartunk ebben az új típusú erőpólóban. Ahhoz képest, hogy mennyire lyukas korosztályokat találunk, ez kifejezetten erős, egyben van, ezért reménykedhetünk. Akik kimaradtak az utazó csapatból, azok is jó játékosok, ők is közénk tartoznak. A tavalyi Európa-bajnoki bronz is jelezte, bízhatunk ebben a csapatban" - fogalmazott Faragó Tamás, aki szerint az eredmény mellett ugyanennyire fontos, hogy lássa, egy év alatt mennyit fejlődött a társaság.
 
„Elsősorban gondolkodásban, a passzolás gyorsaságában várok javulást, illetve a technikai képzettségüknek megfelelően azt szeretném látni, hogy képesek iramot diktálni. Hát hetet készültünk, fizikailag egyben vagyunk, morálisan és egységben is minden a legnagyobb rendben - más kérdés, egy torna előtt mindig ezt mondja egy edző, szóval várjuk meg a meccseket. Ne feledjük, egy női torna rendre tele van meglepetésekkel" - tette hozzá a montreali bajnok, akinek munkáját Petőváry Zsolt segíti, de kiutazott a csapattal Bogáromi Tibor masszőr, Budai Zoltán orvos, a delegáció vezetője pedig Beck György, az MVLSZ társelnöke. A mérkőzéseket a helyszínen tekinti majd meg Bíró Attila szövetségi kapitány is.
 
Leány ifjúsági világbajnokság, Belgrád
A-csoport: Spanyolország, Szerbia, Kanada, Olaszország
B-csoport: Üzbegisztán, Görögország, Ausztrália, Brazília
C-csoport: Kazahsztán, Magyarország, Egyesült Államok, Argentína
D-csoport: Új-Zéland, Hollandia, Oroszország, Dél-Afrika
 
A magyar válogatott
Kapusok: Magyari Alda  (POLO SC), Pápai Barbara (UVSE)
Mezőnyjátékosok: Ármai Zita (FTC), Dömsödi Dalma (Szentes), Faragó Berta (BVSC), Huszti Vanda (Dunaújváros), Kudella Panna (Szentes), Muzsnay Fanni (FTC), Pap Mónika (UVSE), Peresztegi Nagy Kinga (POLO SC), Petőváry Luca (BVSC), Rybanska Natasa (Szentes), Utassy Kata (BVSC ). Női utánpótlás-igazgató: dr. Faragó Tamás. Edző: Petőváry Zsolt
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot) 

A program
Augusztus 27., hétfő
Kanada-Olaszország, 9:00
Üzbegisztán-Ausztrália, 10:20
Görögország-Brazília, 11:40
Kazahsztán-Egyesült Államok, 13:00
Magyarország-Argentína, 16:30
Spanyolország-Szerbia, 18:10
Új-Zéland-Oroszország, 19:30
Hollandia-Dél-Afrika, 20:50
 
Augusztus 28., kedd
Brazília-Ausztrália, 9:00
Üzbegisztán-Görögország, 10:20
Argentína-Egyesült Államok, 11:40
Kazahsztán-Magyarország, 13:00
Oroszország-Dél-Afrika, 16:40
Új-Zéland-Hollandia, 18:00
Olaszország-Szerbia, 19:20
Spanyolország-Kanada, 20:40
 
Augusztus 29., szerda
Kazahsztán-Argentína, 9:00
Magyarország-Egyesült Államok, 10:20
Új-Zéland-Dél-Afrika, 11:40
Hollandia-Oroszország, 13:00
Spanyolország-Olaszország, 16:40
Kanada-Szerbia, 18:00
Üzbegisztán-Brazília, 19:20
Görögország-Ausztrália, 20:40
 
Augusztus 30., csütörtök
A 13-16. helyért
A4-B4, 11:40
C4-D4, 13:00
A 8 közé jutásért
A2-B3, 16:40
A3-B2, 18:00
C2-D3, 19:20
C3-D2, 20:40
 
Augusztus 31., péntek
A 15. helyért, 9:00
A 13. helyért, 10:20
A 9-12. helyért, 11:40 és 13:00
Negyeddöntő
A1-C2/D3, 16:30
B1-C3/D2, 17:50
C1-A2/B3, 19:20
D1-A3/B2, 20:40
 

Szeptember 1., szombat
A 11. helyért, 14:00
A 9. helyért, 15:20
Az 5-8.helyért, 16:40 és 18:00
Elődöntő, 19:20 és 20:40
 
Szeptember 2., vasárnap
A 7. helyért, 16:40
Az 5. helyért, 18:00
A 3. helyért, 19:20
Döntő, 20:40
 

 
 



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok