„Minden mérkőzésen bizonyítsanak!”

2018. augusztus 21. 12:25

A Margitszigeten a teljes Világkupa-keret megkezdte felkészülését a berlini viadalra. Az ifik vb-bronzához gratuláló Märcz Tamás azt várja a játékosoktól, hogy megmutassák azt, amire igazán képesek.

Újra munkában a férfiválogatott. Fotók: Madar Dávid/MVLSZ

A nem mindennapi, meglehetősen speciális nyári válogatott szezon újabb szakaszához érkezett: három héttel a barcelonai Európa-bajnokság után hétfőn a korábban meghirdetett keret teljes létszámban megkezdte felkészülését a szeptemberi, berlini Világkupára. Märcz Tamás és stábja 14 játékosnak tartott edzést – közülük kerül majd ki az utazó 13 pólós.

A szövetségi kapitány honlapunknak érthető módon a vasárnap véget ért szombathelyi ifjúsági világbajnoksággal kezdte megszólalását: „Gratulálok a fiataloknak, nagyon erős mezőnyben szerezték meg az értékes bronzérmet! Az összes mérkőzésüket láttam, és kimondottan örömmel töltött el, hogy a torna alatt képesek voltak meccsről meccsre javulni. Főként az utolsó három mérkőzésen mutatott produkció tetszett, a spanyolok elleni elődöntő is, amelyen megvolt az esély a győzelemre is. Nüanszokon múlt a legjobb nyolc között minden helyezés, ezért is állítom, nagyon értékes ez az érem.”

Tekintettel arra, hogy a torna előtt – minden bizonnyal a férfiválogatott Eb-helyezése miatti pillanatnyi aggodalom miatt – többen is arról faggatták az ifik edzőjét, Horváth Jánost, hogy csapatából ki kerülhet be Märcz Tamás csapatába, többen ilyen szemmel is nézték a vasi eseményeket. Tették annak ellenére, hogy előbbi szakember elmondta, a megnövekedett fizikai és szellemi követelmények miatt manapság elképzelhetetlennek tartja, hogy egy tizenhét éves játékos úgy integrálódjék a legjobbak közé, mint ahogy anno Benedek Tibor, Kásás Tamás, Fodor Rajmund, Varga Dénes vagy éppen Szivós Márton tette.

„Bár vannak kivételek, lásd a montenegrói Radovicsot, a spanyol Granadost vagy néhány szerb játékost, általánosságban kijelenthető: a nemzetközi mezőnyben a tizenéves játékosok számára a legnehezebb lépcsőfokot a felnőtt-válogatott keretébe kerülés jelenti. Maximálisan egyetértek Horváth Jánossal, ezeknek az amúgy tehetséges gyerekeknek még sokat kell erősödniük, érniük, számukra nem feltétlenül a tokiói olimpia lehet a cél, sokkal inkább hosszú távon tervezhetnek. Tegyük hozzá halkan, természetesen mindig lehetnek meglepetések” – fogalmazott Märcz Tamás, aki hozzátette: „A világbajnokság színvonala nagyon magas volt, a legjobb nyolc csapat között az adott napon voltaképpen bármi megtörténhetett. Talán picit a görög válogatott emelkedett ki a mezőnyből, markáns játékot mutatott, meggyőző, komplett volt, megérdemelten lett aranyérmes. Ki kell még emelnem a színvonalas, jó szervezést és a fantasztikus, különleges hangulatot – külföldről is sokan érkeztek, a viadal nagyszerű promóciója volt a vízilabdának!”

A Világkupa-felkészülésre térve is visszatért a kapitány az ifi vb-hez, ami nem véletlen: Szombathelyen olyan új szabályokat tesztelt a nemzetközi szövetség, amelyek Berlinben folytatódnak, ergo erre is készülni kell. Vajon ez mennyire befolyásolja a válogatott edzéseket?

„Természetesen nagyban – adott választ sydneyi olimpiai bajnokunk. – Az előző héten, volt már néhány rávezető edzésünk, és igyekeztünk olyan helyzeteket kreálni, amelyekkel pont az új szabályokat modelleztük. Ezek többsége a játék gyorsítását szolgálja – úgy vettem észre Szombathelyen, hogy sikerrel. Így a szöglet és a kiállítások utáni 20 másodperces támadóidő, az úgynevezett repülőcserék, vagy éppen a sokszor amúgy elfelejtődött, nem feltétlenül a szabálytalanság helyéről elvégezhető szabaddobások. Sok esetben a játékvezetőknek is szokatlan helyzetek alakultak az új szabályok kapcsán, de úgy ahogy nekik is, a csapatoknak is előbb-utóbb automatizmussá válhatnak ezek. Berlinben amúgy további új szabályok tesztelése is napi renden van, amiknek ez lesz az első teszt tornája. A lényeg, hogy menet közben, így a németekkel, és majd az ausztrálokkal közösen tartott edzéseken élesben gyakorolhatunk, így nem lesz probléma.”

Miután abszolút szokatlan, hogy a nyáron két világversenyt követő szünet után ismét világversenyre kell készülni, adja magát a felvetés: milyen nehézségeket okoz ez, illetve ezúttal mire helyeződik a fő hangsúly?

„Szövetségi oldalról valóban szokatlan, ám a játékosoknak talán nem, lévén, ha nem itt lennének, akkor a klubjaikban úgy is el kellene kezdeniük a felkészülést. Az viszont kétségtelenül más, hogy itt gyorsan formába kell lendülniük, ennek megfelelő edzéseket tartunk. Van három hetünk, amelyet szeretnék hatékonyan kihasználni, technikai finomságokat, taktikai változtatásokat eszközölni, hiszen az Európa-bajnokságon jól látszott, mi az, amiben fejlődnünk kell. A keretben sok olyan játékos van, akinek jót tesz, ha sokat játszik, örülök, hogy ezúttal edzőmeccsekkel készülünk. A klubok számára nem mellesleg pozitívum lehet, hogy a Világkupa után meccsformában térnek majd vissza a játékosok hozzájuk.”

Märcz Tamás Vk-keretében hatan vannak, aki nem voltak ott a kontinensviadalon – miként a kapitány elmondta: „Alaphelyzetben elvárom minden válogatottban játszó játékostól – legyen az fiatal vagy idősebb –, hogy megtiszteltetésnek vegye, ha a válogatottban játszhat, sőt azt is, ha válogatott edzésen vehet részt. Szintén minimális elvárásom, hogy kihívásnak tekintsék a válogatottat és óriási legyen bennük a motiváció. Az Európa-bajnokságon résztvevőktől már csak azért is ezt várom, mert új lehetőséget kapnak arra, hogy bizonyíthassák, sokkal jobbak annál, mint amit Barcelonában mutattak, azok, akik pedig először jutnak szóhoz a válogatottnál, nem kérdés, hogy nagy lehetőség előtt állnak. A Világliga-ezüstnek hála a világbajnoki kvalifikációnk megvan, de így is azt várom a fiúktól, hogy minden mérkőzésen bizonyítsanak. Szeretném, hogy minden körülmények között egy szimpatikus, fegyelmezett, profi hozzáállású csapat benyomását sugározzuk, akik bárki ellen játszanak, nem ismernek lehetetlent, a végsőkig harcolnak!”

Csatlakozott az együtteshez Jansik Szilárd is, akinek sérülése miatt a Világliga Szuperdöntője előtt búcsút kellett intenie a társaknak: „Jó újra itt lenni! Jól vagyok és jól is érzem magam, nagyon örültem, hogy számít rám a kapitány a Világkupa csapatban. Nagyon bízom benne, hogy a testem és az egészségi állapotom is bírni fogja a felkészülést. Várom az  edzéseket, majd a szeptemberi Vk küzdelmeket. Ma délután már a német válogatottal gyakorolunk, jövőhéten pedig az ausztrálokkal készülünk. A kétkapus edzések mellett biztosan nagy hangsúlyt fektetünk majd a fizikai edzésekre is."

A Világkupa-keret
Kapusok: Kardos Gergely (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Bátori Bence (Szolnok), Jansik Dávid (Szolnok), Jansik Szilárd (FTC), Kovács Gergő (OSC), Manhercz Krisztián (FTC), Mezei Tamás (Szolnok), Nagy Ádám (Miskolc), Német Toni (FTC), Pásztor Mátyás (BVSC), Pohl Zoltán (FTC), Vadovics Viktor (Miskolc), Zalánki Gergő (Szolnok) 
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)

FINA Férfi Világkupa, Berlin, szeptember 11-16.
Csoportbeosztás

A-csoport:

Ausztrália
Németország
Magyarország
Japán

B-csoport
Horvátország
Szerbia
Dél-Afrika
Egyesült Államok
 
A program
Szeptember 11., kedd
Szerbia-Dél-Afrika,15:45
Horvátország-Egyesült Államok, 17:15
Németország-Magyarország, 19:00
Ausztrália-Japán, 20:30
 
Szeptember 12., szerda
Ausztrália-Magyarország, 16:00
Szerbia-Egyesült Államok, 17:30
Németország-Japán, 19:00
Horvátország-Dél-Afrika, 20:30
 
Szeptember 13., csütörtök
Szerbia-Horvátország, 16:00
Dél-Afrika-Egyesült Államok, 17:30
Németország-Ausztrália, 19:00
Magyarország-Japán, 20:30
 
Szeptember 14., péntek
A2-B3, 16:00
A3-B2, 17:30
A1-B4, 19:00
A4-B1, 20:30
 
Szeptember 15., szombat
Az 5-8. helyért, 14:00 és 15:30
Elődöntő, 17:00 és 18:30
 
Szeptember 16., vasárnap
A 7. helyért, 10:00
Az 5. helyért, 11:30
A 3. helyért, 13:00
Döntő, 15:00



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok