„Mindent bele fogunk adni, ilyen közönség előtt nem szabad kudarcot vallani!"

2018. augusztus 17. 01:01

Telt ház előtt, fantasztikus hangulatban, döntetlen után büntetőpárbajban kvalifikálta magát a negyeddöntőbe a magyar válogatott a szombathelyi ifjúsági-világbajnokság hatodik napján. Horváth János szövetségi kapitány és tanítványai egyaránt boldogan értékeltek a diadal után.

Fotók: Kondor Noémi

Mint arról korábban beszámoltunk, a házigazda magyar ifjúsági-válogatott zsúfolásig telt lelátók előtt, 6-6-os döntetlen után büntetőpárbajjal vitte döntésre a negyeddöntőbe jutást a szombathelyi világbajnokság hatodik játéknapján! Horváth János tanítványai igazi csapatjátékról tettek tanúbizonyságot, a csapat kapusa, Grieszbacher Márk pedig bravúrt bravúrra halmozott, előbb a négy negyed alatt, majd az ötöspárbajban. 
 
„Nagyon boldog vagyok! Nem tudom megmondani az okát, de valahogy ennek az amerikai együttesnek a stílusa nem fekszik nekünk. Annyi helyzetet dolgoztunk ki a mérkőzés során, hogy már hamarabb el kellett volna döntenünk a meccset, ehhez képest a végén mi mentünk az eredmény után... A kapusunk fantasztikusan védett, a csapat pedig igazán csapat volt, nagyon akartuk ezt a győzelmet! Csodálatos az a támogatás és szeretet, amit napról napra kapunk a közönségtől, besegítették a csapatot a legjobb nyolc közé. Holnap a regnáló Európa-bajnok következik, megyünk tovább és remélem, most már nincs megállás" - bizakodott boldogan a szövetségi kapitány, aki azt is elmondta, hogy a büntetőpárbajt már nem bírta idegekkel, így a lelátó mögül követte az eseményeket.

 
A csapatkapitány, Baksa Benedek ekképpen fogalmazott a diadalt követően: „Óriási élmény volt ennyi ember előtt játszani, ráadásul ilyen jó meccset! Végre összekaptuk magunkat, küzdöttünk az utolsó pillanatig és sikerült beverekednünk magunkat a legjobb nyolc közé. Megyünk tovább, nem állunk meg! Jó szájízzel várjuk a Montenegró elleni negyeddöntőt, hiszen a világbajnokság előtt, a Comen-kupán legyőztük őket, melyet pénteken este szeretnénk megismételni. Egy biztos: mindent bele fogunk adni, ilyen közönség előtt nem szabad kudarcot vallani!"

 
„Nagyon szépen köszönjük a közönségnek a szurkolást, fantasztikus energiát kaptunk tőlük! Akárcsak kívülről, belülről is nagyon szoros és jó meccs volt. Amit előzetesen megbeszéltünk, ahhoz tartottuk magunkat, jól működött a védekezésünk, a blokkjaink rendben voltak, Bakter (Grieszbacher Márk - a szerk.) pedig szenzációsan védett. Támadásban vétettünk némi hibát, de vissza fogjuk nézni, kielemezzük, és kijavítjuk őket. Remélem sikerül legyőznünk Montenegrót, ott vagyunk a legjobb nyolc között, hajtunk a végsőkig" - mondta Szieben László.

A mérkőzés legjobbjának választott kapus, Grieszbacher Márk így értékelt: „Nagyszerű élmény Szombathelyen, ilyen hazai közönség előtt játszani, csodálatos érzés, hogy mindenki nekünk szurkol. Az elején megléptünk, majd az amerikaiak léptek el, de szerencsére helyén volt a szívünk és döntetlenre hoztuk a mérkőzést, ötméteresekkel pedig kvalifikáltuk magunkat a negyeddöntőbe. Nagyon hálás vagyok a stábnak és az edzőimnek - akik minden este videóznak - a felkészítésért. Azt, hogy az amerikai büntetőt ki tudtam védeni, nekik köszönhetem, hiszen pont ugyanoda lőtte az ellenfél, ahova súgták! Éreztem, hogy nem lehet baj, a csapat hitt bennem, hogy meg tudom fogni, én pedig hittem bennük, hogy be tudják lőni az ötmétereseket és nyerünk. Biztos vagyok benne, hogy Montenegró nekünk fog esni, ám ha higgadtak maradunk, fent lesznek a kezek és ugyanígy tudunk harcolni egymásért, akkor meg tudjuk verni őket is!"

 
„Iszonyatosan nehéz meccsen vagyunk túl. Ez az amerikai együttes két héttel ezelőtt a Comen-kupán megvert bennünket, amiért szerettünk volna visszavágni nekik. Nagyon örülök neki, hogy sikerült és még tovább is jutottunk. Ez a büntetőpárbaj hatalmas lökést adott nekünk, úgy gondolom, hogy ettől érik csak igazán össze egy csapat! Előre, nincs megállás" - nyilatkozott Fodor Olivér

 
FINA Férfi Ifjúsági Világbajnokság
Szombathely, 2018. augusztus 11-19.

A 8 közé jutásért
MAGYARORSZÁG-EGYESÜLT ÁLLAMOK 6-6 (2-2, 1-0, 2-4, 1-0) - ötméteresekkel 4-3
Vezette: Stanojevic (szerb), Moiralis (görög)
 
MAGYARORSZÁG: Grieszbacher Márk - Szieben A. László, Bóbis Botond 3, Baksa Benedek, Fodor Olivér, Schmölcz Norman 1, Dala Döme, Csorba Tamás, Szeghalmi Zsombor 1, Fekete Gergő, Ekler Bendegúz 1, Vékony Ákos. Szövetségi kapitány: Horváth János
 
EGYESÜLT ÁLLAMOK: Roland Daniel, Zaan Garrett 1, Discipulo Gabriel, Gruwell Thomas, Molthen Ashworth, Untrecht Samuel, Naone Alika 1, Loth Warren, Tierney Nicholas, Daube Hannes 3, Woodhead Quinn, Minstermen Ian. Szövetségi kapitány: Ormsby Brett
 
További eredmények
Egyiptom-Szaúd-Arábia 36-1
Argentína-Üzbegisztán 15-10
Dél-Afrika-Kanada 11-10
Kína-Új-Zéland 0-11
Ausztrália-Kolumbia 16-5
Brazília-Spanyolország 7-14
Oroszország-Olaszország 9-10

További program
AUGUSZTUS 17. 
NEGYEDDÖNTŐK 
TÓFÜRDŐ 

15.30 Horvátország-Spanyolország
17.00 Szerbia-Olaszország
18.30 Görögország-Ausztrália
20.00 Montenegró-Magyarország

9-12. helyért
12.30 Kolumbia-Egyesült Államok
14.00 Brazília-Oroszország

13-16. helyért
09.30 Egyiptom-Argentína
11.00 Dél-Afrika-Új-Zéland

17-20. helyért (fedett uszoda)
09.30 Szaúd-Arábia-Üzbegisztán
12.00 Kanada-Kína

AUGUSZTUS 18. 
KÖZÉPDÖNTŐK 
TÓFÜRDŐ 

9.30 G50 vesztese-G52 vesztese (G61) 
11.00 G50 győztese-G52 győztese (G62) 
12.30 G53 vesztese-G54 vesztese (G63) 
14.00 G53 győztese-G54 győztese (G64) 
15.30 G55 vesztese-G57 vesztese (G65) 
17.00 G56 vesztese-G58 vesztese (G66)
18.30 G55 győztese-G57 győztese (G67) 
20.00 G56 győztese-G58 győztese (G68)
FEDETT USZODA 
9.30 G49 vesztese-G51 vesztese (G59)
12.10 G49 győztese-G51 győztese (G60)

AUGUSZTUS 19. 
DÖNTŐK 
12.15 G65 vesztese-G66 vesztese 
13.45 G65 győztese-G66 győztese 
15.15 G67 vesztese-G68 vesztese (Bronzmérkőzés) 
16.45 D67 győztese-G68 győztese (Döntő)
EREDMÉNYHIRDETÉS

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok