„Csapatként játszottunk"

2018. augusztus 14. 23:30

Horváth János együttese nagyszerű védekezéssel és kapusteljesítménnyel, valamint hatékony helyzetkihasználással győzte le 30-1-re Argentínát a szombathelyi U18-as világbajnokság negyedik játéknapjának zárómérkőzésén. A magyar válogatott szerdán este Oroszország ellen zárja a csoportküzdelmeket.

Fotók: Kondor Noémi

Mint arról korábban beszámoltunk, a délutáni frissítő nyári záport estére góleső váltotta fel a szombathelyi Tófürdőn, az ifjúsági vízilabda-világbajnokság negyedik játéknapján. Argentína a vasi világverseny eddigi legnagyobb vereségét szenvedte el a házigazda magyar válogatott jóvoltából: Horváth János együttese 30-1-es győzelmet aratott a dél-amerikaiak felett.
 
Szakmai szempontból nehéz egy ilyen mérkőzést értékelni, a két ország vízilabda-kultúrája között olyan különbség van, hogy ez a nagykülönbségű siker elvárt volt tőlünk. Ahogy halad előre a világbajnokság, azok a csapatok, melyek nincsenek hozzászokva a sorozatterheléshez, egyre jobban elfáradnak, ilyen volt most az argentín együttes is. A mérkőzés előtt azt kértem, nem érdekel, hogy mennyi gólt lövünk, minél kevesebbet kapjunk - ezt a minimummal sikerült is abszolválniuk a fiúknak. Mindemellett gyakorolni tudtuk a helyzetkihasználást is, noha maradtak ki lehetőségek, lőttünk harminc gólt. Holnap egy tétnélküli mérkőzés következik Oroszország ellen, melynek annál több presztízsértéke lesz. A görögök nyerték a csoportot, így ők egy könnyebb ágra kerültek, míg az oroszok és mi nehezebbre. Csütörtökön, az egyenes kieséses szakasszal kezdődik meg csak igazán a világbajnokság!" - vélekedett Horváth János, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

 
„Sokat beszélgettünk a görög meccs után, igyekeztünk kijavítani a hibáinkat és helyretettük a védekezésünket. Utóbbival volt a legnagyobb baj, rosszak voltak a blokkok, de mára sikerült ezeket a problémákat orvosolni és kevés gólt is kaptunk. Holnap az oroszok ellen is nyerni szeretnénk!" - bizakodott Szeghalmi Zsombor

 
Bóbis Botond így értékelt: „Meggyőző játékkal abszolváltuk ezt a mérkőzést. Végre összeállt a védekezés, helyükön voltak a blokkok és jó volt a kapusteljesítmény is. Csapatként játszottunk, helyenként pedig gyönyörű dolgokat hajtottunk végre, nagyon örülök ennek a győzelemnek. A göröktől elszenvedett vereség nagyon felpaprikázott bennünket, innentől kezdve nincs megállás, minden meccs élet-halál ütközet lesz. Természetesen az oroszok elleni mérkőzésnek is úgy vágunk neki, hogy hazai közönség előtt nincs más elfogatható eredmény, mint a győzelem! Hogy mi lehet a siker kulcsa? A biztos védekezés, a stabil háttér, a blokkok legyenek újra a helyükön, a kapusteljesítmény, s az, hogy továbbra is csapatként funkcionáljunk és ne az egyéni érdekeket helyezzük előtérbe!"

 
„Kielemeztük a görög meccset és elkezdtünk azokra a hibákra odafigyelni, melyeket a hellének ellen elkövettünk. Gyenge csapat volt ez az argentín, de úgy érzem maximálisan sikerült a hibáinkat kijavítani. Remélem, hogy ezt a holnapi, oroszok elleni mérkőzésen is sikerül majd bizonyítanunk. Magabiztosan oda kell állnunk, ha széthúzzuk a pályát és a támadásainkat, valamint értékesítjük az emberelőnyös helyzeteinket - melyek kihasználása nagy mértékben befolyásolhatja a mérkőzés végkimenetelét -, akkor legyőzhetjük őket" - fogalmazott Fekete Gergő.

 
Élő streames közvetítésünkön keresztül a világbajnokság valamennyi mérkőzése nyomon követhető, erre a linkre kattintva.

FINA Férfi Ifjúsági Világbajnokság
Szombathely, 2018. augusztus 11-19.
 
MAGYARORSZÁG-ARGENTÍNA 30-1 (7-0, 7-1, 8-0, 8-0)
Vezette: Lopez (kolumbiai), Carney (ausztrál)

MAGYARORSZÁG: Grieszbacher M. - Szieben L. 1, Bóbis B. 4, Baksa B. 5, Fodor O. 3, Schmölcz N. 2, Dala D. 2, Csorba T. 2, Szeghalmi Zs. 3, Fekete G. 4, Ekler B. 3, Vékony Á. 1, Korom D. (kapus). Szövetségi kapitány: Horváth János

ARGENTÍNA: Paramo Juan Francisco - Rizzo Lorenzo, Polgaroli Von, Lopez Acture, Hoorn Matias 1, Gayarin Francisco, Giri Tomas, Levak Cybulski, Fernandez Manuel, Lorenth Alex, Antones Balbi, Setti Ignacio. Szövetségi kapitány: Ramirez Gabriel 
 
További eredmények
Szerbia-Kanada 21-4
Kolumbia-Spanyolország 7-22
Egyiptom-Brazília 8-12
Ausztrália-Dél-Afrika 14-3
Görögország-Oroszország 13-10  
Üzbegisztán-Egyesült Államok 7-26
Új-Zéland-Olaszország 8-15

A-csoport 
Az állás: 
1. Montenegró, 2. Ausztrália, 3. Brazília, 4. Egyiptom, 5. Dél-Afrika

B-csoport 
Az állás:
 1. Görögország, 2. Oroszország, 3. Magyarország, 4. Kína, 5. Argentína

C-csoport 
Az állás: 
1. Horvátország, 2. Olaszország, 3. Új-Zéland, 4. Egyesült Államok, 5. Üzbegisztán

D-csoport 
Az állás:
 1. Szerbia, 2. Spanyolország, 3. Kolumbia, 4. Kanada, Szaúd-Arábia

Korábbi eredmények
1. forduló eredményei 
MAGYARORSZÁG-KÍNA 22-11 (5-2, 7-2, 5-4, 5-3) 
Dél-Afrika-Brazília 7-11 
Ausztrália-Montenegró 6-10 
Argentína-Oroszország 5-20 
Olaszország-Egyesült Államok 9-8 
Új-Zéland-Horvátország 5-19 
Spanyolország-Kanada 19-2 
Kolumbia-Szaúd-Arábia 24-6 

2. forduló eredményei 
GÖRÖGORSZÁG-MAGYARORSZÁG 15-12 (4-3, 3-3, 4-3, 4-3) 

Kína-Argentína 5-5 
Horvátország-Olaszország 12-11 
Üzbegisztán-Új-Zéland 7-20 
Szaúd-Arábia-Spanyolország 4-27 
Szerbia-Kolumbia 19-8 
Montenegró-Dél-Afrika 23-5 
Egyiptom-Ausztrália 7-11
 
3. forduló eredményei 
Egyesült Államok-Horvátország 8-14 
Olaszország-Üzegisztán 27-8 
Kanada-Szaúd-Arábia 22-6 
Spanyolország-Szerbia 8-9 
Brazília-Montenegró 7-12 
Dél-Afrika-Egyiptom 14-14 
Oroszország-Kína 15-2 
Argentína-Görögország 3-12 
 
További program
AUGUSZTUS 15. 
SELEJTEZŐK 

9.30 Brazília-Ausztrália 
10.50 Egyiptom-Montenegró 
12.10 Görögország-Kína 
13.30 Egyesült Államok-Új-Zéland 
15.30 Üzbegisztán-Horvátország 
16.50 Kanada-Kolumbia 
18.10 Szerbia-Szaúd-Arábia 
19.30 Oroszország-Magyarország

AUGUSZTUS 16. 
KVALIFIKÁCIÓS KÖR 

9.30 A4-D5 (G41) 
11.00 B4-C5 (G42) 
12.30 A5-D4 (G43) 
14.00 B5-C4 (G44) 
15.30-A2-D3 (G45) 
17.00 B2-C3 (G46) 
18.30 A3-D2 (G47) 
20.00 B3-C2 (G48)

AUGUSZTUS 17. 
NEGYEDDÖNTŐK 
TÓFÜRDŐ 

9.30 G41 győztese-G42 győztese (G50) 
11.00 G43 győztese-G44 győztese (G52) 
12.30 G45 vesztese-G46 vesztese (G53) 
14.00 G47 vesztese-G48 vesztese (G54) 
15.30 C csoport győztese-G47 győztese (G57) 
17.00 D1-G48 győztese (G58) 
18.30 A1-G46 győztese (G55) 
20.00 B1-G45 győztese (G56)
FEDETT USZODA 
9.30 G41vesztese-G42 vesztese (G49)
12.10 G43 vesztese-G44 vesztese (G51)

AUGUSZTUS 18. 
KÖZÉPDÖNTŐK 
TÓFÜRDŐ 

9.30 G50 vesztese-G52 vesztese (G61) 
11.00 G50 győztese-G52 győztese (G62) 
12.30 G53 vesztese-G54 vesztese (G63) 
14.00 G53 győztese-G54 győztese (G64) 
15.30 G55 vesztese-G57 vesztese (G65) 
17.00 G56 vesztese-G58 vesztese (G66)
18.30 G55 győztese-G57 győztese (G67) 
20.0020.00 G56 győztese-G58 győztese (G68)
FEDETT USZODA 
9.30 G49 vesztese-G51 vesztese (G59)
12.10 G49 győztese-G51 győztese (G60)

AUGUSZTUS 19. 
DÖNTŐK 
12.15 G65 vesztese-G66 vesztese 
13.45 G65 győztese-G66 győztese 
15.15 G67 vesztese-G68 vesztese (Bronzmérkőzés) 
16.45 D67 győztese-G68 győztese (Döntő)
EREDMÉNYHIRDETÉS


Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok