„A céljaink nem változtak!"

2018. augusztus 12. 23:20

Noha a magyar válogatott 15-12-re kikapott Görögországtól a szombathelyi ifjúsági vízilabbda-világbajnokság második napjának zárómérkőzésén, a csapat céljai nem változtak. Azok eléréséhez azonban gyorsan ki kell javítani a hibákat.

Fotók: Nagy Olívia/wpnews.eu

Mint arról beszámoltunk, a Kína ellen győztesen megvívott nyitómérkőzés után a szombathelyi világbajnokság második játéknapján a magyar ifjúsági-válogatott 15-12-es vereséget szenvedett Görögországtól. Horváth János csapata nagyszünetig kiválóan tartotta magát, és a második félidőben is egészen a lefújásig küzdött a házigazda, a hellének három góllal legyőzték a magyar együttest.

Horváth János szövetségi kapitány eképpen értékelt a találkozó után: „Védekezésben rengeteget hibáztunk, buta gólokat kaptunk, melyeket nem lett volna szabad. Tizenkét lőtt góllal meccset kellene nyerni, mi azonban ehhez képest kaptunk tizenötöt. A második negyedben kétszer is megléphettünk volna két góllal, ám nem tudtunk élni a lehetőséggel. Kihagytuk a helyzeteinket, ami megbosszulta magát, a görögök pedig ezt könyörtelenül kihasználták. Dolgozunk azon, hogy függetleníteni tudja magát a társaság a ránehezedő nyomástól - örökké nem lehet erre fogni, de látom rajtuk, hogy nem megy úgy a játék, ahogy edzésen... Reméljük Argentínával nem gyűlik meg a bajunk, és kedden sikerül ellenük javítanunk!"
 
„Ha már egyszer kikapunk, akkor inkább kapjunk ki most, mint később, a csoportmérkőzések során egyelőre még belefér. Távolabb kerültünk attól, hogy a könnyebb ágon folytassuk, de ennek a csapatnak talán az is a sorsa, hogy mindig a nehezebb úton járjon. A céljaink nem változtak, megyünk tovább az általunk kijelölt úton" - zárta gondolatait a kapitány.
 

„A tizenkét lőtt gól rendben van, a tizenöt kapott gól azonban rengeteg, azzal nem lehet meccset nyerni. Védekezésben sajnos nagyon gyengék voltunk. Holnap lesz egy pihenőnapunk, jó lesz arra, hogy átbeszéljük a történteket, visszanézzük, kielemezzük a meccset, és rávilágítsunk a hibáinkra, melyeket sürgősen ki kell javítanunk. Majd kedden következik Argentína - a két vízilabda-kultúra közötti különbség döntő lehet. Ma 5-5-ös döntetlent játszottak Kínával, hasonló játékerőt képviselhetnek tehát, mint az ázsiaiak. Bár még bármi megtörténhet, most úgy tűnik, hogy távol kerültünk a csoportelsőségtől és nehezebb ágra kerülhetünk, ám ahhoz, hogy világbajnokok legyünk, mindenkit meg kell vernünk!" - vélekedett Bóbis Botond.
 
Élő streames közvetítésünkön keresztül a világbajnokság valamennyi mérkőzése nyomon követhető, erre a linkre kattintva.
 
FINA Férfi Ifjúsági Világbajnokság
Szombathely, 2018. augusztus 11-19.
 
A csoportok
A-csoport:
Egyiptom, Ausztrália, Dél-Afrika, Brazília, Montenegró
B-csoport: Görögország, Magyarország, Argentína, Oroszország, Kína
C-csoport: Üzbegisztán, Új-Zéland, Olaszország, Egyesült Államok, Horvátország
D-csoport: Szerbia, Kolumbia, Spanyolország, Kanada, Szaúd-Arábia
 
2. forduló
 
GÖRÖGORSZÁG-MAGYARORSZÁG 15-12 (4-3, 3-3, 4-3, 4-3)
Vezette: Duraskovic (montenegrói), Gomez (spanyol)

GÖRÖGORSZÁG: Piovan Ugo - Alamanos, Chalyvopoulos A. 2, Kalogeropoulos 2, Kovrouvanis 1, Kechalaris 3, Braime 3, Grammatikos, Chalyvopoulos I., Pateros, Papanikolaou 2, Dimou 2. Szövetségi kapitány: Kravaritis Dimitris

MAGYARORSZÁG: Grieszbacher M. - Szieben L., Bóbis B. 3, Baksa B. 2, Fodor O., Schmölcz N., Dala D. 1, Csorba T. 2, Szeghalmi Zs. 1, Fekete G. 1, Ekler B. 2, Vékony Á., Korom D. Szövetségi kapitány: Horváth János

További eredmények
Kína-Argentína 5-5
Horvátország-Olaszország 12-11
Üzbegisztán-Új-Zéland 7-20
Szaúd-Arábia-Spanyolország 4-27
Szerbia-Kolumbia 19-8
Montenegró-Dél-Afrika 23-5
Egyiptom-Ausztrália 7-11
 
További program
AUGUSZTUS 13. 
SELEJTEZŐK 

9.30 USA-Horvátország 
10.50 Olaszország-Üzegisztán 
12.10 Kanada-Szaúd-Arábia 
13.30 Spanyolország-Szerbia 
15.30 Brazília-Montenegró 
16.50 Dél-Afrika-Egyiptom 
18.10 Oroszország-Kína 
19.30 Argentína-Görögország

AUGUSZTUS 14. 
SELEJTEZŐK 

9.30 Szerbia-Kanada 
10.50 Kolumbia-Spanyolország 
12.10 Egyiptom-Brazília 
13.30 Ausztrália-Dél-Afrika 
15.30 Görögország-Oroszország 
16.50 Üzbegisztán-USA 
18.10 Új-Zéland-Olaszország 
19.30 Magyarország-Argentína

AUGUSZTUS 15. 
SELEJTEZŐK 

9.30 Brazília-Ausztrália 
10.50 Egyiptom-Montenegró 
12.10 Görögország-Kína 
13.30 USA-Új-Zéland 
15.30 Üzbegisztán-Horvátország 
16.50 Kanada-Kolumbia 
18.10 Szerbia-Szaúd-Arábia 
19.30 Oroszország-Magyarország

AUGUSZTUS 16. 
KVALIFIKÁCIÓS KÖR 

9.30 A4-D5 (G41) 
11.00 B4-C5 (G42) 
12.30 A5-D4 (G43) 
14.00 B5-C4 (G44) 
15.30-A2-D3 (G45) 
17.00 B2-C3 (G46) 
18.30 A3-D2 (G47) 
20.00 B3-C2 (G48)

AUGUSZTUS 17. 
NEGYEDDÖNTŐK 
TÓFÜRDŐ 

9.30 G41 győztese-G42 győztese (G50) 
11.00 G43 győztese-G44 győztese (G52) 
12.30 G45 vesztese-G46 vesztese (G53) 
14.00 G47 vesztese-G48 vesztese (G54) 
15.30 C csoport győztese-G47 győztese (G57) 
17.00 D1-G48 győztese (G58) 
18.30 A1-G46 győztese (G55) 
20.00 B1-G45 győztese (G56)
FEDETT USZODA 
9.30 G41vesztese-G42 vesztese (G49)
12.10 G43 vesztese-G44 vesztese (G51)

AUGUSZTUS 18. 
KÖZÉPDÖNTŐK 
TÓFÜRDŐ 

9.30 G49 vesztese-G51 vesztese (G59) 
11.00 G49 győztese-G51 győztese (G60) 
12.30 G50 vesztese-G52 vesztese (G61) 
14.00 G50 győztese-G52 győztese (G62) 
15.30 G53 vesztese-G54 vesztese (G63) 
17.00 G53 győztese-G54 győztese (G64) 
18.30 G55 győztese-G57 győztese (G67) 
20.00 G56 győztese-G58 győztese (G68)
FEDETT USZODA 
9.30 G55 vesztese-G57 vesztese (G65)
12.10 G56 vesztese-G58 vesztese (G66)

AUGUSZTUS 19. 
DÖNTŐK 
12.15 G65 vesztese-G66 vesztese 
13.45 G65 győztese-G66 győztese 
15.15 G67 vesztese-G68 vesztese (Bronzmérkőzés) 
16.45 D67 győztese-G68 győztese (Döntő)
EREDMÉNYHIRDETÉS

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok