Magyar ifjúsági bronz a világbajnokság belgrádi főpróbáján

2018. augusztus 06. 14:00

Augusztus 2. és 5. között tíz csapat részvételével Belgrádban rendezték az immáron hagyományosnak mondható Comen-kupát. A hét végén rajtoló, szombathelyi világbajnokságra készülő magyar ifjúsági-válogatott bronzéremmel térhetett haza a szerb fővárosból.

Már csak öt nap, és kezdetét veszi a FINA Férfi Ifjúsági Vízilabda Világbajnokság, melynek augusztus 11. és 19. között a szombathelyi Tófürdő ad otthont. A megméretésre megkezdődött a jegyértékesítés - a belépőjegyeket az Eventimen keresztül lehet megvásárolni, itt. A világbajnokság főpróbáján, a négynapos, rangos nemzetközi belgrádi viadalon a házigazda két együttese mellett Ausztrália, Horvátország, Magyarország, Montenegró, Németország, Olaszország, Spanyolország és USA vett részt. 
 
Horváth János tanítványai sikerrel vették az első akadályt, a magyar U18-as válogatott rögtön a nyitónapon 8-6-os győzelmet aratott Montenegró felett, aki a regnáló Európa-bajnok is egyben. Másnap Szerbia első csapatával ikszeltek, majd Németországot győzték le öt találattal, végezetül pedig az Egyesült Államoktól szenvedtek háromgólos vereséget. 
 
Az elődöntőben Spanyolország következett, kivel szemben a magyar legénység 10-8 arányban alulmaradt. A bronzmérkőzésen Horvátország várt a mieinkre, akit 8-6-ra győzött le a magyar ifjúsági-válogatott - melyet sérülések tizedeltek.

Maximálisan elérte a célját a belgrádi torna, sok mindent gyakoroltunk, és a hibáinkra is rávilágított. Sajnos azonban vezéráldozatokat is hozott ez a négy nap. Addig, míg teljes csapattal tudtunk kiállni és játszani, úgy gondolom, hogy nem vallottunk szégyent. Megvertük Montenegrót 8-6-ra, egy simább mérkőzésen, melyen jól is játszottunk. Másnap döntetlent játszottunk Szerbiával - a harmadik negyed végéig 11-8-ra vezettünk, majd ellenfelünk felzárkózott. Sokat számított, hogy az elsőszámú centerünket, Fekete Gergőt elveszítettük, begyulladt a füle és nem mertem kockáztatni, játszatni, nehogy a világbajnokságra még nagyobb legyen a baj. Németországot magabiztosan, öt góllal sikerült legyőznünk - ez a diadal később fel is értékelődött, hiszen a szerbekkel 8-8-as döntetlent játszottak -, majd az utolsó csoportmérkőzésen meglepetésre kikaptunk USA-tól. Bár a továbbjutás szempontjából már nem volt sorsdöntő a meccs, borzasztóan könnyelműek voltunk. A négy között Spanyolország következett, akivel három nagyeden keresztül nagyszerűen játszottunk, ám az utolsó negyedre elfogytunk és buta hibák miatt 10-8-ra kikaptunk. Az utolsó talákozó azért volt fontos, hogy a világbajnokságnak ne három vesztes meccsel a zsebünkben vágjunk neki. Fantasztikus mérkőzést játszottunk, de sajnos több szempontból is balszerencsésen alakult, elveszítettük Fodor Olivért, Vékony Ákost és Konarik Ákost is. Hatalmasat küzdöttek azonban a fiúk és hatalmasat küzdött a csapat. Nagyon nagy élmény volt mindannyiunknak, és ez egy olyan siker is talán, ami egy héttel a világbajnokság rajtja előtt igazi csapattá kovácsolta az együttest!" - fogalmazott büszkén Horváth János, szövetségi kapitány.
 
A Mediterrán-kupán résztvevő magyar keret
Kapusok:
Grieszbacher Márk (KSI), Korom Dániel (Vasas)
Mezőnyjátékosok: Aranyi Máté (UVSE), Baksa Benedek (UVSE), Bihácsi Bence (KSI) Bóbis Botond (KSI), Csorba Tamás (BVSC), Dala Döme (UVSE), Ekler Bendegúz (AVUS), Fekete Gergő (Debrecen), Fodor Olivér (BVSC), Konarik Ákos (UVSE), Szeghalmi Zsombor (Szolnok), Szieben László (UVSE), Vékony Ákos (KSI)

Mediterrán-kupa (Comen-kupa)
Szerbia-Belgrád, 2018. augusztus 2-5.

Augusztus 2., csütörtök:

Montenegró-Magyarország 6-8 (2-1, 1-3, 0-2, 3-2)
Magyarország:
Grieszbacher, Baksa B. 1, Bóbis B. 2, Szieben, Vékony, Fekete G. Fodor 2, Konarik, Dala D. 2, Csorba, Szeghalmi, Ekler 1.
 
További eredmények 
Szerbia I. – USA 8-6 
Ausztrália – Szerbia II. 5-13  
Olaszország – Spanyolország 7-16

Augusztus 3., péntek:
 
Szerbia I.-Magyarország 12-12 (1-3, 4-4, 3-4, 4-1)
Magyarország:
Grieszbacher, Csorba, Konarik 1, Bóbis B. 3, Szieben 1, Dala 1, Vékony, Fekete G., Arany 1, Baksa B. 3, Szeghalmi 2, Ekler, Korom

Németország-Magyarország 4-9 (1-4, 2-3, 0-2, 1-0)
Magyarország:
Korom, Szeghalmi 1, Ekler 2, Arany, Csorba, Szieben, Bihácsi, Vékony 1, Konarik 1, Fodor 1, Dala D., Baksa B. 3.
 
További eredmények
Montenegró – Németország 7-5
Spanyolország – Horvátország 10-9
Olaszország – Szerbia II. 8-8
Olaszország – Horvátország 8-13
USA – Montenegró 9-12
Ausztrália – Spanyolország 7-13  

Augusztus 4., szombat:
 
USA-Magyarország 10-7 (4-2, 4-2, 2-1, 0-2)
Magyarország:
Grieszbacher, Ekler 1, Szieben, Bóbis B. 2, Aranyi 1, Konarik, Fodor O., Csorba 1, Baksa B., Szeghalmi, Bihácsi, Dala D. 2, Korom
 
További eredmények
Németország – USA 8-8
Horvátország – Ausztrália 9-5  
Szerbia – Montenegró 13-6
Spanyolország – Szerbia II. 15-5  
Szerbia I. – Németország 8-8
Olaszország – Ausztrália 11-8
Szerbia II. – Horvátország 9-17

Augusztus 5., vasárnap:

Magyarország-Spanyolország 8-10 (2-3, 4-3, 2-1, 0-3) - elődöntő
Magyarország:
Grieszbacher, Szieben, Baksa B. 1, Vékony, Fodor, Bóbis B. 3, Konarik, Szeghalmi, Aranyi, Dala D., Ekler 3, Csorba 1
 
Magyarország-Horvátország 8-6 (2-2, 1-0, 4-2, 1-2) - a 3. helyért
Magyarország:
Grieszbacher, Dala D. 1, Csorba, Szeghalmi, Baksa B. 1, Konarik, Aranyi 1, Fodor O., Bóbis B., Ekler 3, Szieben 1, Vékony
 
További eredmények
Németország-Ausztrália 11-6
USA-Szerbia II. 8-4
Montenegró-Olaszország 8-5
Szerbia I.-Horvátország 13-10 
Szerbia II.-Olaszország 13-14 (ötméteresekkel 17-19) - a 7. helyért
USA-Montenegró 10-8 - az 5. helyért
Szerbia I.-Spanyolország 9-7 - a döntő



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok