Oroszország is jobb volt, maradt a 8. hely

2018. július 28. 17:53

Férfiválogatottunk a barcelonai Európa-bajnokság helyosztóján 9–8-as vereséget szenvedett orosz vetélytársától.

Fotók: Kovács Anikó

Varázslatos pillanatokról enyhén szólva nem beszélhettünk…

Tudjuk, sajnos itt Barcelonában jó ideje tudjuk, ez nem férfiválogatottunk Európa-bajnoksága. A 7. helyért zajló mérkőzés előtt ennek ellenére több honfitársunk is sorban állt a jegypénztáraknál, mint egyikük megjegyezte: „Ez van, ezen a meccsen kell drukkolni.”

Ők feltétlen vastapsot érdemelnek!

A csapat kevésbé, bár valahol érthető, hogy erre a partira nem sikerült felpörögni. Az első és a második negyedet is megnyerte egy góllal Oroszország – csak a rend kedvéért: ezt a rivális a tavalyi világbajnokságon 14–5-re vertük a negyeddöntőben… Vogel Soma volt az, akit nem érthetett kritika, két nagy ziccert is védett. Vámos Márton lőtt két gólt, amúgy a támadójáték pont olyan volt, mint voltaképpen az egész kontinensviadalon.

Nagyszünet után is folytatódtak a megpróbáltatásaink, hiszen a harmadik negyedet 3–1-re veszítettük el, így a záró menet előtt 8–4 volt oda. Úgy, hogy Vogel jól védett… Tulajdonképpen a végét váruk, és ugyan volt némi fellángolás, sőt a végén támadhattunk az egálért, de a kimaradt helyzetek végül 9–8-ra kikaptunk, 1991 után először Oroszországtól az Európa-bajnokságon. Így zártunk végül a 8. helyen.

„Megint nem tetszett a kezdés. Álmos volt az egész, nem értek oda a kezek, az emberek, ahogyan kellett volna. Azok lőttek, akikről nem akartuk, hogy lőjenek, lassan kértük a labdát, ott felejtettük a kapus kezében, lassan mozogtunk, lassan reagáltunk. Aztán persze egyénileg akartuk megoldani a helyzeteket, ami nem sikerült, így idegesek lettünk. Szinte minden meccsen azt láttuk, hogy valamiért nem indul a gépezet. Változtattunk az Európa-bajnokság közben, Montenegró ellen láttunk némi javulást. Ugyanazt csináltuk, mint előtte, mégis lomhán indult most is a meccs, pedig láttam, hogy alaposan bemelegítettek a játékosok, nem ezen múlt. Csalódott vagyok” – értékelt Märcz Tamás szövetségi kapitány, akinek hosszabb, Eb-t átfogó értékelését is hamarosan közöljük.

„Fontos volt nekünk, hogy győzelemmel zárjuk az Európa-bajnokságot. Jelentős eredmény, hogy sikerült a nagy csapatok egyike, Magyarország ellen nyerni, ez jó lendületet adhat a jövőre” – mondta Sergey Evstigneev, Oroszország szövetségi kapitánya.

33. Európa-bajnokság, Barcelona
Férfiak, a 7. helyért
Magyarország-Oroszország 8-9 (1-2, 2-3, 1-3, 4-1)

Piscines Picornell, vezette: Buch (spanyol), Rakovics (szerb)

MAGYARORSZÁG: Vogel - Manhercz, Zalánki 1, Vámos 3, Jansik D., Erdélyi 1, Bedő 1. Csere: Angyal, Mezei, Kovács G., Bátori 2, Pohl. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

OROSZORSZÁG: Fedotov – Koptsev, Merkulov, Nagaev 2, Kholod 3, Lisunov, Shepelev 1. Csere: Suchkov 1, Andryukov 1, Dereviankin, Kharkov 1, Bychkov. Szövetségi kapitány: Sergey Evstigneev

További eredmények
Az 5. helyért

Montenegró-Görögország 6-8
A 3. helyért
Horvátország-Olaszország 10-8
Döntő
Szerbia-Spanyolország 7-7 - ötméteresekkel 5-3

Az Eb teljes eredménysora, programja - itt olvasható

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok