Felőrlődtünk, „kezdetnek” így 4. hely

2018. július 27. 21:33

Újjáalakult női válogatottunk a barcelonai Európa-bajnokság bronzmeccsén 12–6-ra kikapott a házigazda Spanyolországtól.

Maradjunk annyiban, a szerencséért még dolgoznia kell a csapatnak.

Több szempontból sem volt szerencséje ezen az Európa-bajnokságon női válogatottunknak, amely szívét-lelkét beletette a meccsekbe, ám nem kétséges, dolgoznia kell még a Fortunáért. Dolgozni fog, ne legyenek kétségeink!

Az, hogy a hollandok elleni elveszített elődöntő után a házigazdával kellett vívnia a bronzért, az első meccs tükrében (két hete 13–9-re nyertek a spanyolok a csoportmeccsen) sem feltétlen sok jót ígért – az 1–5-ös kezdés azonban sajnos alapjaiban határozta meg az összecsapást. A két fórgóljuk mellett akciógólt szereztek, plusz egyet lefordulásból is bevittek, miközben nálunk csupán egy Szilágyi Dorottya-gólt tudtunk feljegyezni. Ester egyszer védett bravúrral, amikor Gyöngyössy Anikó ziccerét védte, amúgy nem nagyon tettük próbára a tudását. Úgy lőtték góljaikat, hogy nagyon figyeltünk az előző meccsen nekünk hatot vágó Beatriz Ortizra – a helyette a többiek lövöldöztek.

A második menetben sikerült összerakni a védekezést, emberhátrányokban blokkoltak játékosaink, más kérdés, több esetben hozzájuk pattant vissza a labda… Garcia emberelőnyös góljával 6–1-re vezetett Spanyolország, innen kezdte meg csapatunk a kapaszkodást. Mindez két gólban valósult meg: Garda Krisztina akciógólja, és Szilágyi előnyből szerzett találata volt pozitív oldalon. És sajnos egy lécre lőtt ötös, és három kihagyott fór a másikon…

A helyzetünk térfélcsere után sem lett jobb, hiszen a helyzeteinek sorra hagytuk ki, érezhetően felőrlődött a fiatal csapat az Eb végére. 4–0-ra nyerte a harmadik negyedet Spanyolország, sok kérdés nem maradt a végére. A záró menetetet becsüeltből lehoztuk 3-2-re (a kapunkban ekkor már Tóth Eszter állt), így 12-6-ra nyertek a hazaiak. Mindez azt jelenti, hogy a 4. helyen végzett a Bíró Attila irányította, a világbajnokság után jelentősen átalakult válogatott, amely továbbra is ott van az élmezőnyben, és amelyben ott van a potenciál az előrelépésre. Kezdetnek nem volt rossz.

33. Európa-bajnokság, Barcelona
Nők, a 3. helyért
Magyarország-Spanyolország 6-12 (1-5, 2-1, 0-4, 3-2)

Piscines Picornell, vezette: Paoletti (olasz), Schwartz (izraeli)

MAGYARORSZÁG: Gangl – Szilágyi 2, Parkes, Szücs, Illés 1, Keszthelyi 2, Leimeter. Csere: Gurisatti, Horváth B., Gyöngyössy, Csabai, Garda 1, Tóth E. (kapus). Szövetségi kapitány: Bíró Attila

SPANYOLORSZÁG: Ester – A. Espar 2, B. Ortiz 1, M. Ortiz 1, Lloret 1, Pena, Leiton 1. Csere: Bach 1, C. Espar 1, Forca, Gual 3, Garcia 1. Szövetségi kapitány: Miguel Oca Gaia

További eredmények
A 7. helyért

Németország-Franciaország 5-13
Az 5. helyért
Olaszország-Oroszország 8-14
Döntő
Hollandia–Görögország 6–4 (2–1, 2–2, 1–0, 1–1) – a mérkőzés egyik játékvezetője Várkonyi Gabriella volt
Gólszerzők: Megens 2, van der Sloot 2, Genee, Stomhorst, ill. Tsoukala 2, Eleftheriadou 2

Az Eb teljes eredménysora, programja - itt olvasható

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok