Szerb-spanyol csata lesz a férfidöntőben

2018. július 26. 23:20

A barcelonai Európa-bajnokság elődöntőjében Szerbia Horvátországot, Spanyolország pedig Olaszországot győzte le kegyetlen csatában. Utóbbi meccs végén egy meg nem adott olasz gól (?) okozott drámai pillanatokat.

Az első elődöntőben Szerbia visszavágott a tavalyi vb-elődöntős vereségért Horvátországnak. Rögvest a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést, 5–3-mal rajtol. Elbírta azt is, hogy a második negyedben az addig 3/3-mal lövő Csuk Fatovic társaságában végleges kiállítást kapott – ez is jelezte, brutális csata zajlott a vízben. A bírók elnéztek egy a helyszíni kivetítőre többször is lassított ütést, amelyet Filipovics fejére mértek… A horvátoknak többször is lett volna lehetőségük közelebb férkőzni, de a szerb fal, és Braniszlav Mitrovics nagyot alakított. No, és Mandics, akik olyat ejtett Bijacnak, hogy arra nincsenek szavak. Dejan Savics együttese 9–7-re nyert, Ivica Tucak pedig piros lapja miatt a lelátóra kényszerül majd a bronzmeccsen.

A másik elődöntőt Olaszország Bodegas pazar centergóljával nyitotta, ám a spanyolok Perrone révén egyenlítettek, sőt a második menetben Tahull góljával fordítottak a spanyolok. Úgy, hogy Molina és Echenique ugye már olasz színekben játszott… Sőt miután Mallarach, majd Munarriz is bevágott egy fórt, Lopez pedig hátrányban védett nagyot, a lelátókat megtöltő hazai szurkolók örömére 4–1 állt a táblán. Campagna időt kért, igyekezett felrázni csapatát. Sikerült: két Renzuto-góllal zárkózott csapata a nagyszünetre 4–3-ra. Sőt a folytatásban a vezetést is átvette: Di Fulvio volt a csapat vezére, 7-5-re lépett el Olaszország. A spanyolok azonban önkívületben pólóztak, Tahull révén szépítettek, kivédekeztek ez emberhátrányt, majd Granados révén fórból egyenlítettek – 7–7-ről indult az utolsó öt perc. Ebben három fórt is kihagytak az olaszok, majd 1:34-gyel a vége előtt Fernandez a jobb szélről ment végig, és lőtt del Lungo kapujába. Lopez újabb bravúrja után vezetéssel mentek az utolsó percre a hazaiak. Megőrizték, de hogy… Történt, hogy a végén az olaszok előnyben adogattak, és Figlioli lőtt a végén – Lopez védett, de úgy tűnt, egy pillanatra a képzeletbeli gólvonalon belülre húzta a labdát. Legalábbis ez látszott a kivetítőn, ami után az olaszok egy embereként tiltakoztak. S hogy ki volt a leghiggadtabb, aki kollégáit ellökdöste a zsűriasztaltól? Maga Campagna mester. Aki tudta, itt nincs videóbíró… Spanyolország 27 év után Eb-finalista!

33. Európa-bajnokság, Barcelona
Férfiak, elődöntő

Szerbia-Horvátország 9-7
Spanyolország-Olaszország 8-7

További eredmények
A 11. helyért

Románia- Franciaország 10-6
A 9. helyért
Hollandia-Németország 11-12
Az 5-8. helyért
Magyarország-Montenegró 6-7
Görögország-Oroszország 12-11

Következik
Helyosztók - július 28., szombat
A 7. helyért
Magyarország-Oroszország, 16:45
Az 5. helyért

Montenegró-Görögország, 18:15
A 3. helyért
Horvátország-Olaszország, 20:30
Döntő
Szerbia-Spanyolország, 22:15

Az Eb teljes eredménysora, programja – itt olvasható










BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok