„Sajnos momentán ez a realitás”

2018. július 24. 20:18

Märcz Tamás szövetségi kapitány a Szerbia ellen elszenvedett 8-5-ös vereség után a rossz kezdést emelte ki. Reméli, a folytatásban összeszedett, motivált csapatot lát a vízben – először csütörtökön, Montenegró ellen.

Fotók: Kovács Anikó

Mint beszámoltunk róla, férfiválogatottunk a negyeddöntőben 8-5-re kikapott Szerbiától, és így csütörtökön az 5-8. helyért zajló csatározásokban a Horvátországtól 9-7-es vereséget szenvedő Montenegró ellen játszhat.

A mérkőzés után Märcz Tamás értékelt: „Nagyon nem sikerült a meccskezdés, pedig mindent megbeszéltünk. Nagyon jött, presszionált bennünket a szerb együttes. Úgy láttam, nem voltunk eléggé koncentráltak bizonyos helyzetekben, sokkal agresszívabbnak kellett volna nekik menni. Kicsit könnyebben kapták meg a kiállításokat, szokásos módon. Természetes, hogy a nagy bajnokot csak nagyon jól játszva lehet megverni, főleg az elején nem volt jó a játék. Az első negyed után valami történt – közben a szerbek egy pillanatig sem vettek vissza, erőt akartak demonstrálni. Ha ez eredményt nézzük csak, akkor elfogadható, ez a realitás. Meccs előtt nem akartam elfogadni, azt akartam, ez legyen az egy-két meccs a tízből, amelyiken meg tudjuk őket szorítani. Ám amikor jöttünk volna fel, szemernyi esélyt sem hagytak kívülről a játékvezetők, hogy visszatérjünk a meccsbe. Azonnal kiállítást adtak hátul, kivégezték a védőinket, Vámosnak leszedték a fejét, egy faultot sem fújtak. Ha száz évig játszunk, onnantól akkor sem nyertünk volna.”

Felvetettük, a csapat a harmadik mérkőzésén hozta le úgy az első negyedet, hogy nem sikerült gólt szereznie – mi lehet a probléma vajon?

„Nagyon kevés az igazán potenciális góllövőnk, nincs az az összgólerősség sem most jelen pillanatban a csapatban, amely talán megszokott volt korábban. Jó játékosaink vannak, de azt kell, hogy mondjam, erre képesek. Nagyon kemény betonfal jött szembe. Keményen kell dolgozni, tornateremben, vízben a jövőben. Sok ilyen meccset kell játszani, mert kevés játékosunk élt meg ilyen csatát főszereplőként. Megvalósult, hogy kevés gólon tartjuk a szerbeket, de sejthető volt, hogy nem lövünk sok gólt. A mostani szerb csapatnak a magyar nem tud nyolc-kilencet lőni.”

A folytatás? A kapitány szerint nem egyszerű… „Egyik csapat sem lesz boldog, amelyik az öttől nyolcadik helyért harcol. Nemrég beszéltem Alessandro Campagnával, ő azért régebben van a kispadon, azt mondta, nem látott még ennyire erős Európa-bajnokságot. Kemény ellenfeleink lesznek, de egyik sem verhetetlen. Hasznos két mérkőzés lesz számunkra, vért kell izzadnunk majd az ötödik helyért, ami egyáltalán nem automatizumus ezen a tornán. Volt olyan időszak, amikor egy ötödik helyet könnyebben ki lehetett kaparni, most nem ilyen. Nagy csalódás számunkra, hogy itt kell játszanunk majd, de fel kell használni a két mérkőzést a jövőbe mutató játék miatt. Azt várom, hogy olyan játékot mutassanak a fiúk, ami méltó ahhoz, hogy válogatottak legyenek. Összeszedett, motivált játékosokat akarok látni a vízben!”

Bátori Bence ugyancsak a rossz kezdést emelte ki: „Nem így akartunk kezdeni, két napja erről beszélünk. Tudjuk, hogy a szerbeknek ez az egyik fő erőssége, nem csak ellenünk, bármelyik erős csapat ellen képesek így kezdeni. Erről beszéltünk, hogy ne így legyen… Nem tudom, mi lehetett az ok, talán rá is görcsöltünk kicsit. Egész meccsen kiadtuk magunkból, ami bennük volt, mentünk, az utolsó percig hittünk benne, hogy behozhatjuk őket. Valaki mondta nekem, hogy úgy érzi, lecsordogált a meccs, belül nem ezt éreztem. Borzasztóan akartunk, sajnálom. Vesztes meccs után nehéz bármit dicsérni, de ha kell, az emberhátrányos védekezés dicséretet érdemel, azt gondolom, az első negyed után a védekezés is, viszont ami nem, az a fórok. Megbeszéltünk, hogy végigjátsszuk, vannak fix figuráink, ez azért fegyelmezetlenség. Pláne egy ilyen nagyon masszív csapat ellen, mint a szerb, nagyon fontos, hogy egészen a végéig kijátszunk a helyzeteket. Tanulni kell ebből.”

A két gólt szerző centerünk, Bedő Krisztián leszögezte, az ötödik helyért zajló küzdelemben az a csapat lesz majd előnyben, amelyik gyorsabban túl tudja magát tenni a negyeddöntős vereségen. Ő annak a véleményének adott hangot, hogy több van ebben a csapatban: „Ilyen első negyed után, ötgólos hátrányból semmilyen csapatot nem tudtunk volna megverni, nem hogy egy ilyen erős szerbet. Még akkor sem, ha a második negyedtől sikerült egy lapáttal rátennünk, kicsit jobban odakoncentrálni a védekezésre, ami eddig nem sikerült. Érzem, hogy több van, de nem jött ki sajnos.”

Braniszlav Mitrovics, a szerbek kapusa elmondta nagyon magas szinten kezdték a mérkőzést, védekezésben abszolút a maximumot nyújtották. Ennek köszönhetően 5-0-ra elhúztak, innentől kezdve pedig elég volt tartaniuk az eredményt.

33. Európa-bajnokság, Barcelona
Férfiak, negyeddöntő

Szerbia-Magyarország 8-5 (4-0, 1-1, 2-2, 1-2)
Piscines Picornell, vezette: Paoletti (olasz), Naumov (orosz)
 
SZERBIA: B. Mitrovics - Mandics, Csuk, Pijetlovics, Jaksics 3, Filipovics 2, Prlainovics 1. Csere: V. Rasovic 1, Randjelovics, Vico 1, Alekszics, S. Mitrovics. Szövetségi kapitány: Dejan Savics
 
MAGYARORSZÁG: Nagy V. - Vámos, Mezei, Jansik D., Kovács G., Erdélyi, Bátori 1. Csere: Angyal, Manhercz 1, Zalánki 1, Bedő 2, Pohl. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
 
További eredmények
Helyosztók - július 24., kedd
A 15.helyért

Törökország-Málta 7-7 - ötméteresekkel 6-5
A 13. helyért
Grúzia-Szlovákia 8-6
A 9-12. helyért
Hollandia-Románia 12-7
Németország-Franciaország 12-5
Negyeddöntő
Horvátország-Montenegró 9-7
Olaszország-Oroszország 11-1
Spanyolország-Görögország 10-6

Következik
Helyosztók - július 26., csütörtök
A 11. helyért
Románia- Franciaország, 13:15
A 9. helyért
Hollandia-Németország, 14:45
Az 5-8. helyért
Magyarország-Montenegró, 16:45
Görögország-Oroszország, 18:15
Elődöntő
Szerbia-Horvátország, 20:30
Spanyolország-Olaszország, 22:00
 
 
Az Eb teljes eredménysora, programja - itt olvasható

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok