Női Világliga: a fáradtság (is) legyőzte a mieinket

2013. június 03. 15:50

Harmadik mérkőzésén vereséget szenvedett női válogatottunk a pekingi Szuperdöntőben: a lányok 10-7-re kaptak ki az olimpiai bajnok amerikaiaktól. A negyeddöntőben az ausztrálok következnek.

Az amerikai együttes újonc kapusa, az erre a mérkőzésre a kulcsember, Betsy Armstrong helyére állított Tumuaialii Anae sajnos nagyon kibabrált velünk: 16 védésével döntő érdemeket szerzett az olimpiai bajnokcsapat magabiztos győzelmében.
Az első negyedben a londoni játékok legjobbja, az év női pólósának választott Maggie Steffens szerzett vezetést ellenfelünknek egy ötméteres szabaddobásból, ezt Antal Dóra még ki tudta egyenlíteni a következő támadás során kapott emberelőnyből. Ezután az amerikai újonc centere, Kami Craig szerzett gólt középről, hogy aztán egy kilenc és félperces gólszünet következzék. Ezt Melissa Seidemann törte meg – sajnos – a második rész közepén, amikor relatíve hosszú passzt be tudott gyűjteni, és még Lauren Silver is lőtt egyet távolról 52 másodperccel a nagyszünet előtt, miközben a némiképp fáradtnak tetsző magyar csapat nem tudta befejezni a támadásait (1-4).
Ehhez képest a harmadik rész parádésan indult, hiszen Bujka Barbara centerezett, majd Antal Dóra lőtt védője szorításában gyönyörű gólt a szélről, 4-3-nál hirtelen nyíltnak tűnt minden… Nem sokáig maradt így: az amerikaiak egy, de inkább két sebességi fokozattal magasabba kapcsoltak, és az eddigi legjobb játékukat mutatva a negyedből hátralévő időben hat fólt szereztek zsinórban, gyakorlatilag eldöntve a mérkőzést (3-10).

Fotó: Russell McKinnon

A lányok becsületére legyen mondva, nem roskadtak össze, és az utolsó negyedben sikerült elfogadható mértékűvé szelidíteni a vereséget: a 4-0-ra megnyert negyedben, Szűcs, Menczinger és Bujka emberelőnyből, míg Takács átlövésből volt eredményes.
A folytatásban az elődöntőért az ausztrálok következnek, akik a nap zárómeccsén kikaptak az olaszoktól – azaz Merész András vágya (lásd alább) teljesült. Viszont jó volna visszavágni az olimpiai bronzmeccsért...

Nyilatkozatok

Merész András:
„Nagyon kemény meccset játszottunk, de más nem is lehetett az olimpiai bajnok ellen. Úgy gondolom, a csapatom ma nagyon fáradt volt, és teljesen leesett a koncentrációs szintünk a második és harmadik negyedben. Aztán, akárcsak egy napja, a negyedik negyed megint remekül sikerült. Remélem, a negyeddöntőben egy nem európai csapat jön, mert velük folyamatosan találkozunk a különféle tornákon. Egyébként pedig gratulálunk az amerikaiaknak, az olimpiai aranyhoz is, meg a mai meccshez is.”

Miskolczi Ibolya Kitti
„Most nagyon fáradtnak érezzük magunkat, de remélem, a következő mérkőzést meg tudjuk nyerni. Nagyon kemény meccs volt a mai, sokkal jobban kell koncentrálnunk a folytatásban. És persze megint megtapasztalhattuk, hogy az amerikaiak mennyire erősek.”

Adam Krikorian, az amerikai válogatott szövetségi kapitánya
„A magyarok ennél sokkal jobban is tudnak játszani, de az is tény, a kapusunk ma kivételesen jól védett. Visszatért a komfortérzetünk, így könnyebb lesz a készülés a negyeddöntőre – bár az is tény, néha a fásultság jeleit mutattuk, azaz még kell egy kicsit dolgoznunk a fittségi szintünkön. Jó dolog hat nap alatt hat mérkőzést játszani – ez is segít abban, hogy javuljunk a világbajnokságig.”

Jegyzőkönyv

Magyarország–Egyesült Államok 7-10 (1-2, 0-2, 2-6, 4-0)

Vezette: Balfanbajev (kazah), Teixido (spanyol)

Magyarország: Kasó – Illés, Antal 2, Miskolczi, Szűcs 1, Takács 1, Horváth, Keszthelyi, Tóth, Bujka 2, Garda, Menczinger 1.
Egyesült Államok: Anae – Silver 1, Seidemann 3, Warde, Clark, Steffens 1, Mathewson, Neushal 2, Kraus, Rulon, Dries 1, Craig 2.

Emberelőny: 14/4, ill. 12/5

A csoport másik mérkőzésén: Kína–Oroszország 13-10.
A csoport végeredménye: 1. Egyesült Államok 7, 2. Magyarország 6, 3. Kína 5, 4. Oroszország 0.



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok