OMV-Kupa: győzelem Olaszország ellen

2018. július 21. 20:26

A Kanada felett aratott kiütéses, 26-3-as sikere után Olaszországot is legyőzte Horváth János legénysége a szombathelyi Tófürdőn, a III. OMV-Kupa második napján. A magyar reménységek vasárnap délelőtt a horvátok ellen zárják a háromnapos rangos nemzetközi megméretést.

Fotók: Kondor Noémi

Mint arról korábban beszámoltunk, július 20. és 22. között Tófürdő ad otthont a III. OMV-Kupának, mely egyben az augusztusban, ugyancsak Szombathelyen megrendezésre kerülő FINA Fiú Ifjúsági Világbajnokságnak az egyik főpróbája. A rangos megméretés nyitónapján a magyar együttes kiütéses, 26-3-as sikert aratott Kanada felett, míg Horvátország 13-8-ra győzte le Olaszországot.
 
A második játéknapot a Horvátország-Kanada mérkőzés nyitotta, melyen a horvátok kiütéses, 24-5-ös diadalt arattak Kanada ellenfeleként. A nap második összecsapásán a házigazda magyar legénység Olaszországgal találkozott. Az első nyolc perc elteltével 2-2-es döntetlent mutatott az eredményjelzőn, majd a második játékrészben két góllal a vendéglátók bizonyultak jobbnak (4-2), így nagyszünetben kétgólos hazai vezetésnél (6-4) cseréltek térfelet a csapatok. A második félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, nem bírtak egymással az együttesek (2-2, 2-2). A találkozó kétgólos magyar győzelemmel ért véget (10-8). 

 
Horváth János tanítványai a szombathelyi nemzetközi felkészülési tornát Horvátország ellen zárják.
  
III. OMV-Kupa - Nemzetközi Férfi Utánpótlás Torna 
Szombathely, 2018. július 20-22. 
 
Magyarország-Olaszország 10-8 (2-2, 4-2, 2-2, 2-2)
Magyarország: 
Grieszbacher M., Fekete G. 1, Dala D., Tóth Gy. Szőke B. 1, Bóbis B., Szeghalmi Zs. 2, Vékony Á., Baksa B. 3, Schmölcz N. 2, Szieben L., Fodor O., Korom D.

További eredmény
Horvátország-Kanada 24-5 

További program
Július 22. vasárnap 
9:30 Kanada-Olaszország 
11:00 Magyarország-Horvátország 
13:00 Záróünnepség
 
A péntektől vasárnapig tartó rangos torna ingyenesen látogatható, a szervezők és a magyar fiúk mindenkit várnak szeretettel!

Az U18-as fiú vb-keret 
Kapusok: Grieszbacher Márk (KSI), Korom Dániel (Vasas), Tóta Gergő (Eger)
Mezőnyjátékosok: Aranyi Máté (UVSE), Baksa Benedek (UVSE), Bóbis Botond (KSI), Csorba Tamás (BVSC), Dala Döme (UVSE), Ekler Bendegúz (AVUS), Fekete Gergő (Debrecen), Fodor Olivér (BVSC), Konarik Ákos (UVSE), Sári András (Eger), Schmölcz Norman (KSI), Sólyom Levente (BVSC), Szeghalmi Zsombor (Szolnok), Szieben László (UVSE), Szőke Benedek (FTC), Tóth Gyula (Szentes), Vékony Ákos (KSI)

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok