Világbajnokunknak nem hiányzik a reflektorfény, nem titkolja, levezet, de mindezt a saját, magas igényszintjén teszi. A Honvédban igyekszik felépíteni magát, közben pedig aggódik a sportágért.

A második nyár Szivós Márton nélkül. Repül az idő…
Jó ez így.
Nem hiányzik a reflektorfény?
Őszintén?
Naná!
Egyáltalán nem. Sokat voltam benne, de miután visszavonultam a válogatottságtól, a dolgok velejárója, hogy a háttérben vagyok. Mi tagadás, élvezem.
Miért?
Miért? Legfőképpen a sok szabadidő miatt. Nagyon jó volt válogatottnak lenni, a csapattal dolgozni, játszani, megfeszülni egy-egy meccsen, de annak már vége. Most szép lassan kell felépítenem egy másik irányt.
Az uszodában, ugye?
Javarészt igen.
Tekintettel arra, hogy a Honvédban még továbbra is játszol, sőt az elmúlt szezonban is húzóember voltál, a vízilabdához való hozzáállásod nyilván semmit sem változott. Szóval…
Bocsáss meg, hogy közbevágok, de ezt így nem mondanám!
Amennyiben?
Ne rökönyödj meg, de a hozzáállásom már más.

Miben?
Mielőtt bárki félreértené: természetesen nem a meccsekről beszélek. Sajnos vagy nem sajnos, nézőpont kérdése, de ott mindig előjönnek a régi beidegződések, reflexek. Ahogy a játékvezető először a sípjába fúj, onnantól bekapcsolnak azok a dolgok, amik régebben is. Enélkül nem is tudnék pólózni – és nem is csinálnám. De a hétköznapokban már más a helyet. Bevallom, nem tudnék, de nem is akarnék már annyit és olyan intenzitással megfeszülni.
Fogalmazzunk úgy, hogy már nem minden a vízilabda?
Nem minden az, valóban. Sok, nagyon sok most is, de a hétköznapok már nem csak erről szólnak. Az edzések sem feltétlen azon jár folyton az agyam, hogy hétvégén milyen mérkőzős következik. Ahogy mondani szokták, nem vagyok már mai darab.
Korábban hajszoltál valamit?
Nem tudom, hogy ez a kifejezés a legmegfelelőbb-e, de az biztos, hogy kizárólag a vízilabdának éltem. Ez változott.
Mai fejeddel másként csinálnád az elmúlt éveket?
Határozott nem a válaszom! Nem, mert ahhoz az kellett. Nézd, a rutin sokat ad. Manapság már pontosan le tudom mérni, mekkora az az energiaszint, ami ahhoz kell, hogy amikor jön az őrület, mert minden meccs egy őrület, akkor teljesíteni tudjak.
A Szivós Márton féle mércével milyen szinten?
Jó felvetés, mert az általad említett mérce magassága nem csökkent, vagy legalábbis nem csökkent jelentősen. A magam igényességi szintje továbbra is mérvadó, ha ennek nem tudok megfelelni, akkor inkább abbahagyom. A lényeg valahol az, hogy nem kell már ehhez belehalnom a vízbe az edzéseken, így nem is halok bele, egyúttal marad energiám más dolgokra is.
Nyilván ez nem csak rutin, hanem tehetség, kvalitás kérdése, mindazonáltal adja magát a felvetés: ez a te levezetésed?
Igen, levezetés. De hogy a klubom, az edzőm még véletlen se értse félre, lehet szerencsésebb úgy fogalmazni, hogy inkább egyfajta átvezetés. Tekintettel az említett igényességi szintre, nem klasszikus levezetés tehát, nem is tudnék így egy csapatban, egy közösségben létezni, a szürkeségben elveszni.
Kortársaid, bajnoktársaid, barátaid közül többen bajnoki döntőkben, európai csúcsmeccseken játszottak – nem fordult meg a fejedben őket látva, hogy akár te is ott lehetnél?
Hogy ki milyen címekért, trófeákért játszik, ebből a szempontból számomra mellékes. Nekem az fontosabb, hogy amit mutatok egy-egy mérkőzésen, azt látva a szakemberek azt mondják, akár Szivós Márton is ott játszhatna. Nekem ezek is felérnek már egy aranyéremmel, arról nem beszélve, hogy ha így van, akkor minden bizonnyal segíteni tudtam a csapatomnak.

Mert a Honvéd az otthonod?
Így van. Itt akarom befejezni a pályafutásomat, itt akarom felépíteni magam, nem titkoltan itt akarom elkezdeni az edzői pálya felé vezető utat. Ez abszolút tudatos döntés, és ebben is megtalálom a motivációmat.
Közben a sportág jövője mennyire foglalkoztat?
Nagyon, főleg, hogy bizonyos lépéseket nem értem, miért történnek.
Konkrétabban?
Nem tudom megérteni és elfogadni, hogy a különböző szabályváltoztatásokban látják a vízilabdát irányító FINA- és LEN-vezetők a gondok megoldását. Felfoghatatlan számomra, hogy nem képesek belátni, hogy a vízilabda nyári sportág, amelynek az volna az érdeke, hogy tömött lelátók előtt zajlódjék. A nemzeti bajnokságokat át kell tenni nyárra, a strandokra, jó időben, semmi máshoz nem hasonlítható miliőben rendezni azokat. Más sportágakban rég rájöttek arra, ami jó nekik, nálunk nem… A világversenyeken mindig sokan vannak, azokat mindegy is, mikor rendezik, akár szünetelhet is a bajnokság addig, nem ezen van a hangsúly. Őszintén! Te tudod a baseball szabályait? Mert gyanítom nem, és nem vagy ezzel egyedül. Én sem tudom, és szerintem a hetente Amerikában a meccsekre kilátogató sokszázezer ember közül is sokan vannak így. Ezzel is csak arra próbálok utalni, hogy nem a szabályokra kellene helyezni a hangsúlyt. Persze, hogy bizonyos változtatások jót tehetnek-e a sportágnak, egy másik, nyilván fontos kérdés, de messze nem a legfontosabb! Kicsit olyan ez az egész, mint amikor tilosban parkolunk, de igyekszünk felcicomázni az autónkat, hogy ne vigyék el. De hiába teszünk vele bármit, először lelakatolják, majd úgy is elviszik…

Nyilván nem véletlen ez volt a leghosszabb válaszod…
Ha csak a szabályváltoztatásban látják a póló népszerűségének növekedését, azt veszélyesnek tartom, sőt érzésem szerint a visszájára sülhet el. Hiszen ha mindez nem hozza a kellő eredményt, a tízből nem lesz tizenöt vagy húsz, akkor joggal mondhatják a kritikusok: ezzel a sportággal semmi értelme foglakozni. A máltai példa kristálytisztán mutatja, mire volna szükség. Ha minden ország minden klubja együtt mérné ezt fel, és tenne lépést ez irányba, meggyőződésem, hatalmasat változtathatnánk.
Ritkán hallatjátok a hangotokat.
Vannak emberek, akik rendszeresen hallatják, mégsem történik semmi. Azt hiszem Faragó Tamásnál nincs autentikusabb személy a témában. Amikor őt a macskájáról kérdezik – bár nem tudom, van-e macskája… –, akkor is úgy kezdi a válaszát: nyári vízilabdát! Ha az ő szavára nem figyelnek, akkor ki vagyok én, hogy ezt szajkózzam… Te most kérdeztél, válaszoltam, és reménykedem.
Amire ob I-es edző leszel, hol tartunk majd szerinted?
Nem tudom, de félek, hogy ugyanitt. És nem azért, mert holnap már edző lennék… Igen, félek, hogy ez a rendszer lesz sokáig, és ugyanerről beszélünk majd, amiről amúgy minimum tíz éve tesszük. De tényleg élvezem amúgy a nyarat…! És el ne felejtsem: közben drukkolok, nagyon drukkolok a válogatottnak, hogy a barcelonai Európa-bajnokságon jól szerepeljen.