A Vasas is megszorongatta a Szolnokot

2013. október 19. 23:28

Ahogyan a Bajnokok Ligájában, az ob I.-es bajnokságban sem volt elsöprő a Szolnok játéka, de a győzelem meglett a piros-kékek ellen.

Nem volt meggyőző a bajnoki ezüstérmes a Bajnokok Ligája nagyváradi selejtezőkörében, ezt Kovács István szakmai igazgató is megerősítette a múlt héten. Az egy héttel ezelőtti akadozó játék után hasonlót mutatott a Szolnok a Vasas elleni bajnokin is.

Ezt a találkozót már az új szolnoki uszodában rendezték, amelynek ünnepélyes avatása a Theodora Magyar Kupa november közepi négyes döntőjén lesz. 

A fiatal Vasas még ennél is nehezebb helyzetben van, ugyanis ők egyetlen frontjukon, a bajnokságban botladoznak: nemrég a Pécs és legutóbb a Kaposvár is nyerni tudott a Komjádi-uszodában. Most viszont felszívta magát a csapat. Steinmetz Ádám center- és Angyal szabaddobás-góljával 2-0-ra vezetett a Vasas, ezután Hosnyánszky, majd Mitrovic talált be, 2-2.

Csapó Miklós emberelőnyből 2-3-ra alakította az állást, Kis Gábor pedig centerből egyenlített. 4 másodperccel az első negyed vége előtt Fazekas góljával ismét a Vasas vezetett, de a derékbántalmai miatt rendre könnyített edzésmunkát végző center 4-4-re ismét egalizált. Sok hiba és rossz lövés következett ezután, Drasko Brguljan most nem volt a legjobb formában.

Majdnem 5 perc telt el a harmadik negyedből is, míg megszületett az újabb gól, ezúttal is a vendégek részéről (4-5), de ezután beindultak a csapatok. Kis Gábor - ismét - jelentkezett centergóllal, Vámos Márton gólja pedig a meccs során először hazai vezetést eredményezetett (6-5). Angyal egyenlített, de 4 másodperccel a harmadik etap vége előtt Stefan Mitrovic 7-6-ra alakította az állást.

Hosnyánszky és Kis Gábor akciógóljával 9-6-ra ment el a Szolnok a negyedik negyedben, innen pedig már nem volt visszaút a Vasasnak. Még akkor sem, ha 9-8-nál megvolt a lehetősége az egyenlítésre, de Gocic labdát szerzett a végén, és bebiztosította a győzelmet.

A Vasas hat fordulót követően csak 8. a bajnokságban, a Szolnok ezzel a győzelemmel a negyedik helyen áll, de a Szentes elleni meccsüket még be kell pótolni (ha meglesz a három pont, akkor is maradnak a negyedik helyen).

Sorozatban második alkalommal nyert a Debrecen: amíg az ezúttal a BVSC-től simán kikapó Hegyvidék-Ybl ellen egy hete még ők voltak a tuti favoritok, a Kaposvár ellen már rangadót vívtak odahaza. Igaz, végül úgy alakult, csak nevében volt rangadó a meccs: a somogyiak ezúttal nem tudtak kellő ellenállást kifejteni.

A Ferencváros megérdemelten nyert az OSC otthonában, míg az Eger tízgólos győzelmet aratott a PVSK ellen. A pécsiek a héten nemzetközi tornát rendeztek (ott a Kaposvár nyert a házigazda előtt), de úgy tűnik, a bajnok ellen az ott tapasztaltak nem voltak elegendőek. Érdekesség, hogy a harmadik negyedben nem esett gól a találkozón. Mellesleg Czigány Károly négy góljával megerősítette helyét a góllövőlista élén.

A tabellát az Eger vezeti a szintén 100 százalékos Honvéd, és az egy döntetlen mellett ötször győző Szeged előtt. A Fradi feljött a hetedik helyre, a Debrecen pedig a hatodikra.

Eredmények - ob I.-es bajnokság, 6. forduló:

Szolnoki Dózsa-Közgép - TEVA-Vasas 9–8 (3–4, 1–0, 3–2, 2–2) 

Szolnok: Decker A. – Mitrovic 2, Pásztor, Hosnyánszky 2, Kis G. 4, Gocic, Vámos 1. Csere: Török, Jansik D., Pásztor, Hangay Z. Szakmai igazgató: Kovács István
Vasas: Barabás – Fazekas 2, Angyal 2, Drasko Brguljan 1, Steinmetz Á. 2, Csapó 1, Takács Bálint. Csere: Hőna, Sedlmayer, Német T., Katonás. Vezetőedző: Földi László

Gól/emberelőny: 3/9, illetve 2/10 
Ötméteresek: 0/1, illetve 0/0
Kipontozódott: Takács Bálint (24. p.), Csapó (26. p.), Jansik D. (27. p.)

ZF-Eger – PVSK-Füszért 16–6 (7–3, 4–2, 0–0, 5–1)

Eger: Bisztritsányi – Biros 4, Kovács Gábor, Varga II Zs. 2, Hárai 3, Salamon F. 1. Graham. Csere: Sántavy 1, Bátori 2, Bedő, Gór-Nagy 1, Zalánki 1, Bundschuh 1. Vezetőedző: Gerendás György
PVSK: Barát – Müller 1, Czigány K. 4, Pataki, Krizsán, Ágner, De Blasio. Csere: Tihanyi (kapus), Kuncz 1, Somogyi T., Hoppál, Práczky, Besenyei, Csacsovszky A. Vezetőedző: Bereczki Miklós

Gól/emberelőny: 4/8, illetve 2/6 
Gól/kettős emberelőny: 0/0, illetve 0/1 
Ötméteresek: 1/2, ill. 3/3
Kipontozódott: - 

BVSC-Zugló – Hegyvidék-YBL 16–7 (3–1, 4–3, 4–0, 5–3)

BVSC: Szakonyi – Borsós 2, Telegdy, Ambrus F. 2, Mezei, Nyéki 2, Létay 4. Csere: Kotszidisz 2, Tatár, Nagy S., Hajek 1, Mészáros 3, Szabó Bendegúz. Vezetőedző: Märcz Tamás
YBL: Juhász Z. – Kiss Á., Ádám Z. 3, Major Z. 1, Hartman, Kibédi 1, Koltai. Cs: Rex-Kiss, Békési, Cserdi, Gyarmathy 1, Nagy S. 1, Kórós. Vezetőedző: Köllő Attila

Gól/emberelőny: 9/12, illetve 3/13 
Ötméteresek: 0/0, illetve 1/1
Kipontozódott: Telegdy (27. p.), Békési (30. p.)

Debreceni VSE – Kaposvári VK 13–9 (5–1, 4–1, 3–5, 1–2) 

Debrecen: Mitrovic – Busila, Weszelovszky 1, Marnitz G. 3, Misic 3, Chilkó 3, Jokic 1. Cs: Palotás, Kállay, Süveges, Halek 2. Vezetőedző: Varga Tamás
Kaposvár: Szécsi Z. – Kovács O. 3, Berta 2, Juhász-Szelei 1, Benic 1, Gros, Dőry 1. Csere: Szilvasán P., Prikidánovics 1, Kincses, Surányi, Kutasi. Vezetőedző: Fekete Szilveszter

Gól/emberelőny: 5/8, illetve 2/4 
Kipontozódott: Busila (19. p.), Prikidánovics (24. p.), Kincses (28. p.), Kovács O. (32. p.)

OSC-Újbuda – Széchenyi Bank-FTC 9–11 (0–3, 5–4, 2–3, 2–1)

OSC: Áts – Szécsi D., Korényi 2, Simon A., Regős 3, Gyárfás, Suti 1. Csere: Deutsch 1, Balla, Tóth Z. 1, Császár, Tiba, Szentesi 1. Vezetőedző: Becsey Péter
FTC: Gárdonyi – Francsics 2, Roach 2, Swift, Major, Szabó B. 2, Martin 2. Csere: Kolozsi 2, Etédi, Bóbis 1, Vogel S., Paján. Vezetőedző: Varga I Zsolt

Gól – emberelőnyből: 4/15, illetve 4/11
Gól /kettős emberelőny: 0/1, illetve 0/1 
Ötméteresek: 0/0, illetve 0/0
Kipontozódott: Major (17. p.), Tóth Z. (29. p.), Martin (32. p.)

A Szeged-KSI meccs összefoglalója itt olvasható.



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok