Női válogatottunk is elkezdi – rajt a Vodafone-kupán!

2018. június 27. 07:10

A Bíró Attila irányította csapat Eb-felkészülése újabb pontjához érkezett: végre jönnek a meccsek. A rangos hazai tornát ma Japán ellen kezdi a társaság a Hajós-uszodában (18:30, tv: Duna World), majd a következő két napon Ausztrália és Egyesült Államok következik. A belépés ingyenes, csak regisztrálni kell.

Fotók: Madar Dávid/MVLSZ

„Alig várom már, hogy játszunk!”

Tulajdonképpen ezzel a Keszthelyi Ritától származó mondattal felvezethetnénk a ma kezdődő Vodafone-kupát, amelyen női válogatottunk tengerentúli riválisaival méri össze az erejét. Csapatkapitányunk megnyilatkozása hűen tükrözi, hogy a temérdek munka után/közben végre a játékra helyeződik a hangsúly, avagy az Európa-bajnoki felkészülés új stádiumába lépett.

Nem véletlen, hogy hasonlóképpen áll a tornához Bíró Attila is, aki megköszönte a munkát a ferencvárosi Kövesdi Viviennek, valamint az eddigi kerettel gyakorolt Lekrinszki Gina, Rybasnka Natasa, Utassy Kata triónak, így 15 játékos reménykedhet még a barcelonai részvételben.

Így van, és közülük mindenki megkapja a lehetőséget a bizonyításra úgy a Vodafone-kupán, mint jövő héten, a rotterdami tornán – tette hozzá a szövetségi kapitány. – Mindenki nagyon várja már, hogy a sok gyakorlás után az éles bevetés következzen, mégiscsak a játék a vízilabda sava-borsa. Azt gondolom, ott tartunk, ahol elterveztem, ám hogy ez valóban így van-e, majd a meccsek mutatják meg. Szeretnék visszacsatolást kapni a játékosoktól, erre kiváló alkalom lesz ez a három hazai meccs. Nem az eredményen van a fő hangsúly, ugyanakkor fontos az is, hiszen egyrészt a győzelemnél nincs jobb visszacsatolás, másrészt a játékosok önbizalmát is erősítheti egy-egy siker. Ne felejtsük, a keret fele újonc, már ami nagy világversenyeket illeti, magam is kíváncsian várom, milyen teljesítményre lesznek képesek ezen a nyáron.”

A Magyar Vízlabda Szövetség kedveskedve szurkolóinak 1500 főig ingyenessé tette a belépést a mérkőzésekre, ugyanakkor a megszokott regisztrációhoz kötötte. A regisztrációs kérelmeket az adatok és az igényelt belépők számának felsorolásával ezen a linken kell leadni. Hiányos regisztrációt nem áll módunkban elfogadni. 

Vodafone-kupa, nemzetközi női torna - 2018. június 27-29. 
A program 
Június 27., szerda
Ausztrália-Egyesült Államok, 17:00
Magyarország-Japán, 18:30
Június 28., csütörtök
Egyesült Államok-Japán, 17:00
Magyarország-Ausztrália, 18:30
Június 29., péntek 
Japán-Ausztrália, 18:45
Magyarország-Egyesült Államok, 20:15
 
A női válogatott Európa-bajnoki kerete
Kapusok: Gangl
 Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC), Tóth Eszter (BVSC)
Mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (Berkeley, amerikai), Keszthelyi Rita (UVSE),  Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)
 
 
 
 
 
 
 
 











E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Split, Eb: a döntő előtti utolsó átmozgató edzés (Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok