„Megvan a győztes karakter a fiúkban!”

2018. június 23. 21:40

A Világliga Szuperdöntőjében ezüstérmet szerzett válogatottunk szövetségi kapitánya büszkén értékelt a finálé után, amelyet ötméteresekkel veszített el Montenegró ellen. De van jó csapatunk, ez a lényeg.

Fotók: Madar Dávid/MVLSZ

Mint beszámoltunk róla, férfiválogatottunk a Világliga Szuperdöntőjében 9–9-re végzett Montenegróval, majd az ötméteres párbajban veszített, így a második helyen zárt. S hogy mi szólt a Duna Aréna lelátójáról a mérkőzés után?

Íme: „Szép volt, fiúk!”

No, igen, a tömeg értékelte a magyar válogatott erőfeszítéseit, egész heti kemény munkáját, és vastapssal igyekezett jobb kedvre deríteni a keserű játékosokat.

Märcz Tamás arcán is látszott a szomorúság, hiszen csapata remekül játszva közel állt a bravúrhoz – végül ezt nem sikerült. Ugyanakkor szövetségi kapitányunk joggal lehetett büszke. Reális értékelésén is ez érződött.

„Először is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki szurkolt, segített nekünk úgy ma, mint az egész héten. Nagy támogatás volt ez számunkra, jó volt így játszani. Gratulálok a montenegrói csapatnak, nagyon jól játszott, nehéz volt vele egyáltalán meccsben maradni. Ez sikerült, sőt volt esélyünk a győzelemre is, nem vallottunk szégyent.”

Valóban. Meccsről meccsre lépett előre a társaság, és még a japánok elleni, talán kicsit váratlanul irtó nehézre sikeredett elődöntőben is mutatkoztak olyan jelek, amelyek feltétlen pozitívak. Miként a Märcz Tamás mondta: „Megvan a győztes karakter a fiúkban!”

S ez lenne a lényeg!

A kapitány hozzátette: „Megmutatták, hogy előre tudnak lépni: legutóbb kikaptunk Montenegrótól, most döntetlent játszottunk, legközelebb legyőzzük őket! Az ötméteres párbaj? Ilyen a vízilabda, szerencse kérdése is, nekik ment jobban. Örülök, hogy ilyen szép hetünk volt, gratulálok a csapatnak!”

A mérkőzést követően általános téma volt a parton a bíráskodás, játékosaink nehezen viselték a játékvezetői stílust. S ha már játékvezetés: a második negyed végén, Bátori Bence és Spaics páros kiállításánál, az időkérésnél szakembereink (így például dr. Molnár Péter, az MVLSZ ellenőri bizottságának elnöke) elmondása szerint műhibát vétettek a bírók. Óvni nem óvunk, de mint Märcz Tamás elmondta, beadvánnyal fordul majd a szövetség a FINA felé, hogy több ilyen ne forduljon elő...

Férfi Világliga Szuperdöntő, Budapest, Duna Aréna
Döntő
Magyarország-Montenegró 9-9 (2-2, 4-2, 2-3, 1-2) - ötméteresekkel 2-4
Vezette:
Moller (argentin), Alexandrescu (román)

MAGYARORSZÁG: Nagy V. - Manhercz 2, Vámos 1, Jansik D., Kovács G. 1, Erdélyi 2, Bedő. Csere: Angyal, Zalánki, Mezei 1, Bátori 2, Pohl. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

MONTENEGRÓ: Lazovics - Drasko Brguljan, Petkovics 1, Radovics, Janovics 1, Ivovics 3, Spaics. Csere: Banicsevics, Vidovics, Durdics, Misics 3, Draskovics 1. Szövetségi kapitány: Vladimir Gojkovics

(Teljes jegyzőkönyv: itt)

További eredmények
A 3. helyért
Japán-Spanyolország 7-12 - teljes jegyzőkönyv itt
Az 5. helyért
Horvátország-Ausztrália 10-8 - teljes jegyzőkönyv itt
A 7. helyért
Egyesült Államok-Kazahsztán 9-3 - teljes jegyzőkönyv itt

Különdíjak
A legjobb fiatal játékos: Inaba Yusuke (japán)
Gólkirály: Inaba Yusuke, Alekszandar Ivovics (montengrói), Mladan Janovics (monenegrói)
A legjobb kapus: Nagy Viktor
A legértékesebb játékos (MVP): Vámos Márton

A Világliga Szuperdöntőjének magyar kerete
Kapusok: Kardos Gergely (Szolnok), Nagy Viktor (Szolnok)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Eger), Bátori Bence (Szolnok), Bedő Krisztián (Eger), Erdélyi Balázs (OSC), Jansik Dávid (Szolnok), Kovács Gergő (Eger), Manhercz Krisztián (FTC), Mezei Tamás (Szolnok), Pohl Zoltán (FTC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Szolnok)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok