„Fiatal csapat vagyunk, az út elején járunk"

2018. június 19. 20:11

Märcz Tamás legénysége három negyeden keresztül nagyszerűen tartotta a lépést Montenegróval (9-9), ám Vladimir Gojkovics válogatottja a negyedik negyedben szerzett három találatával eldöntötte a mérkőzést. A szövetségi kapitány szerint csapatának nincs szégyenkezni valója, Vámos Márton szerint pedig még az út elején járnak...

Fotók: Madar Dávid/MVLSZ

Mint arról korábban beszámoltunk, férfiválogatottunk a „csoportdöntőn” 12–9-es vereséget szenvedett riválisától a Duna Arénában zajló Világliga Szuperdöntőjében. Szerdán 20 órától Japán az ellenfél. 
 
„Nincs szégyenkezni valónk! – kezdte értékelését Märcz Tamás szövetségi kapitány. – Montenegró erős csapat, jó meccset játszottunk ellene, győzelmi esélyünk is volt, de a végén megbüntették a hibáinkat. Sok pozitívum volt a meccsben, az elejétől jól játszottunk, ám láttam azokat a hibákat is, amit ki kell majd még javítanunk – gondolok itt elsősorban a higgadtságra, pontatlanságra.”

„Úgy mentünk bele a mérkőzésbe, hogy mi szereztük az első találatot - minden meccsen nagy jelentősséggel bír, hogy aki lövi az első gólt, fontos lélektani előnybe kerülhet. Ha ez ma nem is igazolódott be a végén, ha az Európa Kupán elszenvedett csúfos vereséget nem is tudtuk feledtetni, három negyeden keresztül jól játszva át tudtunk rajta lendülni. A negyedik negyedben azonban sajnos a rutinjukkal elvették tőlünk a győzelem lehetőségét. Fiatal csapat vagyunk, az út elején járunk, minél több meccset kell játszanunk, és előbb-utóbb meg fogjuk tanulni, hogy kell egy ilyen mérkőzést a legvégén behúzni. Sajnos naggyá tettük a montenegrói kapust, az utolsó lövésem elől gyakorlatilag nem tudott elugrani, ez sajnos benne van a játékban. Sok ilyen találkozót kell még játszanunk, hogy fejben végig ott tudjunk lenni, hiszen nem három negyedig tart egy összecsapás, hanem négyig, sőt, ha döntetlen a vége, az ötmétereseknél is észnél kell lenni, az is egy mini párharc" - összegzett a két találatig jutó Vámos Márton.

A Ferencváros balkezese kitért a Duna Aréna nézőközönségére is: „Akár a 2014-es hazai Európa-bajnokságot, akár a tavalyi világbajnokságot nézzük, vagy a Világliga Szuperdöntőjét, mindig pozitív töltetet jelent számunkra a szurkolók szeretete, nem helyez ránk plusz tehert, vagy nyomást. Fantasztikus a közönség, ma majdnem megtelt a Duna Aréna. Remélem, hogy holnap Japán ellen is ilyen sokan kijönnek majd, nem csak ma, Montenegró ellen."

Nagy Viktor így értékelt a mérkőzést követően: „Először is köszönjük szépen a szurkolást, nagyon jó volt a hangulat, ezért is különösen fájó, hogy kikaptunk. Ez a mérkőzés a csoportelsőség megszerzése miatt volt fontos, bánom, hogy elveszítettük. De megyünk tovább, próbáljuk kijavítani a hibáinkat. A harmadik negyed felétől elfáradtunk kicsit, védekezésben volt néhány hiba, amelyekből gólokat kaptunk, ezzel ment el a meccs. Kilenc-hétre vezettünk, onnan lett ez a vége, sajnálom. Remélem, többi meccsen is ilyen sokan drukkolnak majd itt nekünk, igyekszünk javítani.”

A montenegróiak klasszisa, Alekszander Ivovics ekképpen fogalmazott: „Örülök, hogy így tudtunk nyerni, hiszen a negyedik negyedben sikerült a magunk javára fordítani a meccset, ami nagy szó. A gólom? Szerencsém volt, ez is kell a sporthoz. Próbáljuk így folytatni szereplésünket ezen a tornán is, és akkor jó eredményt érhetünk el Budapesten."

 
Férfi Világliga Szuperdöntő, Budapest, Duna Aréna
Csoportmérkőzések, 2. forduló 
A-csoport
Montenegró-Magyarország 12–9 (3–2, 3–5, 3–2, 3–0) 
Vezette: 
Voedovin (orosz), Moller (argentin)

MONTENEGRÓ: Lazovics – Drasko Brguljan 1, Petkovics 1, Radovics 2, Janovics 3, Ivovics 1, Spaics 1. Csere: Banicsevics, Vidovics 1, Durdics 1, Misics 1, Draskovics . Szövetségi kapitány: Vladimir Gojkovics

MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Angyal 2, Vámos 2, Jansik D., Erdélyi, Bátori, Bedő. Csere: Manhercz 1, Zalánki 3, Mezei 1, Kovács G.,Pohl. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

(Teljes jegyzőkönyv: itt)

További eredmények
A-csoport
Ausztrália-Japán 11-7 - jegyzőkönyv itt
A csoport állása: 1. Montenegró 6 pont, 2. Magyarország 3, 3. Ausztrália 3, 4. Japán 0

B-csoport
Horvátország-Spanyolország - 9-9 - ötméteresekkel 1-4 - jegyzőkönyv itt
Egyesült Államok-Kazahsztán - 11-4 - jegyzőkönyv itt
A csoport állása: 1. Egyesült Államok 6, 2. Horvátország 4, 3. Spanyolország 2, 4. Kazahsztán 0

A várhatóan felejthetetlen hangulatú eseményre napijegyek válthatók az eventim.hu oldalon!

Férfi Világliga Szuperdöntő, 2018. június 18-23., Budapest, Duna Aréna - Facebook-oldalunkon ezen a felületen találkozhat az eseménnyel. 
Csoportbeosztás
A-csopot:
 Ausztrália, Montenegró, Japán, Magyarország
B-csoport: Egyesült Államok, Horvátország, Kazahsztán, Spanyolország
A további program
Csoportmérkőzések, 3. forduló - június 20., szerda

Horvátország-Egyesült Államok, 15:15
Montenegró-Ausztrália, 16:45
Kazahsztán-Spanyolország, 18:15
Japán-Magyarország, 20:00 - tv: Duna World
Negyeddöntő - június 21., csütörtök
A2-B3, 15:15
A3-B2, 16:45
A1-B4, 18:15
A4-B1, 19:45
Helyosztók 1. - június 22., péntek
Az 5-8. helyért, 15:15 és 16:45
Elődöntő, 18:15 és 19:45
Helyosztók 2. - június 23., szombat
A 7. helyért, 15:15
Az 5. helyért, 16:45
A 3. helyért, 18:15
Döntő, 19:45
(Az utosó 3 napon a tévéközvetítés befolyásolhatja az időpontokat)

A Világliga Szuperdöntőjének magyar kerete
Kapusok: Kardos Gergely (Szolnok), Nagy Viktor (Szolnok)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Eger), Bátori Bence (Szolnok), Bedő Krisztián (Eger), Erdélyi Balázs (OSC), Jansik Dávid (Szolnok), Kovács Gergő (Eger), Manhercz Krisztián (FTC), Mezei Tamás (Szolnok), Pohl Zoltán (FTC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Szolnok)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)

A Világliga Szuperdöntő hivatalos információs központja: 
   +36 1 999 6 444
Minden nap 10:00 - 21:00 óra között, magyar és angol nyelven várja a kedves érdeklődők, látogatók hívását.



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok