Märcz Tamás: „Pontos, fegyelmezett játék volt”

2018. június 18. 22:01

A szövetségi kapitány elégedetten nyugtázta, hogy csapata a Duna Arénában magabiztos játékkal 12–5-re legyőzte Ausztráliát a Világliga Szuperdöntőjének 1. fordulójában. Folytatás kedden Montenegró ellen (18:15).

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Mint beszámoltunk róla, férfiválogatottunk lehengerlő teljesítménnyel rukkolt ki a Világliga Szuperdöntőjének első napján. Märcz Tamás együttese Pohl Zoltán és Kardos Gergely személyében lét újoncot is avatva, kiváló védekezéssel 12–5-re győzte le a kellemetlen játékstílusú Ausztráliát.

Természetesen a szövetségi kapitány elégedetten értékelt a találkozó után – bár mint kérdésre elmondta: „Ez edző mindig lát javítani valót a játékon.”

Majd annak rendje és módja szerint rátért a pozitívumokra: „Abszolút elégedett vagyok, hiszen egy erős, az ellenfeleit legtöbbször kemény fizikális játékra kényszerítő rivális tudtuk legyőzni. Pontosan játszottunk, amiket megbeszéltünk, azokat nagyon nagy százalékban betartottuk, ennek köszönhető talán a reálisnál talán nagyobb különbségű győzelem. Biztos vagyok benne, hogy az ausztrálok okoznak még kellemetlen perceket az ellenfelek számára. Sikerült kikapcsolnunk a két-három extra játékosukat. De elraktározzuk magunknak ezt az eredményt, hiszen lesz mivel foglalkozni holnapra.”

Märcz Tamás kitért az újoncokra is: „Örülök, hogy Viktor olyan jól védett, a csapat olyan jól védekezett, hogy megadta az esélyt arra, hogy a végén kapust cseréljünk, és beszálljon Kardos Gergely is. Egy gólt kapott csak, voltak szép védései, gratulálok neki. Mint ahogy Pohl Zolinak is, aki végig fegyelmezetten játszott, megoldotta azt, amit az ő pozíciójában meg kell oldani. Gyors, kemény védő, ezért van itt. Nem láttam rajtuk lámpalázat, örülök a bemutatkozásunknak.”

Folytatás kedden 18:15-től Montenegró ellen!

Férfi Világliga Szuperdöntő, Budapest, Duna Aréna
Csoportmérkőzések, 1. forduló
A-csoport
Ausztrália-Magyarország 5-12 (1-3, 1-1, 2-5, 1-3)
Vezette:
Rakovics (szerb), Tiozzo (horvát)

AUSZTRÁLIA: Hrysanthos - Campbell, Kayes 2, Younger, Ford, Putt, Hollis. Csere: Edwards, Power 1, Elphick 1, Roach 1, Brooks, Porter (kapus). Szövetségi kapitány: Elvis Fatovic

MAGYARORSZÁG: Nagy V. - Vámos 2, Jansik D., Kovács G. 1, Erdélyi 2, Bátori 2, Bedő 1. Csere: Angyal, Manhercz 1, Zalánki 3, Mezei, Pohl, Kardos (kapus). Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

(Teljes jegyzőkönyv: itt)

További eredmények
A-csoport
Montenegró-Japán 14-8 - jegyzőkönyv itt
B-csoport
Horvátország-Kazahsztán 15-5 - jegyzőkönyv itt
Egyesült Államok-Spanyolország 8-6 - jegyzőkönyv itt
 
A várhatóan felejthetetlen hangulatú eseményre napijegyek válthatók az eventim.hu oldalon!

Férfi Világliga Szuperdöntő, 2018. június 18-23., Budapest, Duna Aréna - Facebook-oldalunkon ezen a felületen találkozhat az eseménnyel. 
Csoportbeosztás
A-csopot:
 Ausztrália, Montenegró, Japán, Magyarország
B-csoport: Egyesült Államok, Horvátország, Kazahsztán, Spanyolország
A további program
Csoportmérkőzések, 2. forduló - június 19., kedd

Ausztrália-Japán, 15:15
Horvátország-Spanyolország, 16:45
Montenegró-Magyarország, 18:15 - tv: Duna World
Egyesült Államok-Kazahsztán, 19:45
Csoportmérkőzések, 3. forduló - június 20., szerda
Horvátország-Egyesült Államok, 15:15
Montenegró-Ausztrália, 16:45
Kazahsztán-Spanyolország, 18:15
Japán-Magyarország, 20:00
Negyeddöntő - június 21., csütörtök
A2-B3, 15:15
A3-B2, 16:45
A1-B4, 18:15
A4-B1, 19:45
Helyosztók 1. - június 22., péntek
Az 5-8. helyért, 15:15 és 16:45
Elődöntő, 18:15 és 19:45
Helyosztók 2. - június 23., szombat
A 7. helyért, 15:15
Az 5. helyért, 16:45
A 3. helyért, 18:15
Döntő, 19:45
(Az utosó 3 napon a tévéközvetítés befolyásolhatja az időpontokat)

A Világliga Szuperdöntőjének magyar kerete
Kapusok: Kardos Gergely (Szolnok), Nagy Viktor (Szolnok)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Eger), Bátori Bence (Szolnok), Bedő Krisztián (Eger), Erdélyi Balázs (OSC), Jansik Dávid (Szolnok), Kovács Gergő (Eger), Manhercz Krisztián (FTC), Mezei Tamás (Szolnok), Pohl Zoltán (FTC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Szolnok)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)

A Világliga Szuperdöntő hivatalos információs központja: 
   +36 1 999 6 444
Minden nap 10:00 - 21:00 óra között, magyar és angol nyelven várja a kedves érdeklődők, látogatók hívását.

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok