Már csak 5 nap! Férfi Világliga-döntő, Duna Aréna! Változás! Jegyek kaphatóak!

2018. június 13. 15:03

Nyolc csapat részvételével június 18-23. között rendezik a VL Szuperdöntőjét, amelyben a mieink mellett többek között a világbajnok Horvátország is harcba száll az aranyért. Jól fogynak a belépők, de az eventim.hu oldalon lehet még vásárolni. Ausztráliával és Japánnal a nap zárómeccsét vívjuk!

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

A felejthetetlen 2017-es hazai világbajnokság után 2018-ban sem maradunk hazai világesemény nélkül, hiszen június 18-23. között a Férfi Világliga Szuperdöntőjét rendezik meg a Duna Arénában! A jegyek szépen fogynak, garantált a jó hangulat!

Világbajnoki ezüstérmes válogatottunk szövetségi kapitánya, Märcz Tamás örül annak, hogy hazai környezetben szerepelhet újra csapata, mint megjegyezte: „Minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hiszen az építkezés fázisában vagyunk. Itthon, a lelkes és szakértő közönség előtt mindig jó játszani, önbizalmat ad a játékosoknak, amire lehet építeni. Arról nem beszélve, hogy a hazai világversenyek tovább népszerűsítik magát a sportágat.”

A csapat csütörtökön lesz teljes, hiszen akkor csatlakoznak a genovai Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében játszott, némi pihenőt kapó szolnoki és egri játékosok.

Tekintettel arra, hogy a nyáron a barcelonai Európa-bajnokság vár a mieinkre (is), a Világliga Szuperdöntője nagyszerű alkalom arra, hogy a bajnoki szezon után újra összeálljon a csapat, amely Ausztrália ellen kezd majd a csodálatos uszodában. Ezt követően Montenegró és Japán vár válogatottunkra, illetve a negyeddöntő, amelyben keresztben játszanak a csapatok. A B-csoportban Egyesült Államok, Horvátország, Kazahsztán és Spanyolország küzd a minél kedvezőbb pozícióért.

A korábban közölt program módosult: a mieink hétfői és szerdai meccsei is későbbre került! Eszerint válogatottunk Ausztráliával a nyitó napon 20:15-tól, a harmadik fordulóban Japánnal 20 órától játszik!

A várhatóan felejthetetlen hangulatú eseményre napijegyek válthatók az eventim.hu oldalon!

Férfi Világliga Szuperdöntő, 2018. június 18-23., Budapest, Duna Aréna - Facebook-oldalunkon ezen a felületen találkozhat az eseménnyel.
Csoportbeosztás
A-csopot:
Ausztrália, Montenegró, Japán, Magyarország
B-csoport: Egyesült Államok, Horvátország, Kazahsztán, Spanyolország

A program
Csoportmérkőzések, 1. forduló – június 18., hétfő

Horvátország–Kazahsztán, 15:15
Montenegró–Japán, 16:45
Egyesült Államok–Spanyolország, 18:15
MEGNYITÓ, 19:30,
Ausztrália–Magyarország, 20:15
Csoportmérkőzések, 2. forduló – június 19., kedd
Ausztrália–Japán, 15:15
Horvátország–Spanyolország, 16:45
Montenegró–Magyarország, 18:15
Egyesült Államok–Kazahsztán, 19:45
Csoportmérkőzések, 3. forduló – június 20., szerda
Horvátország–Egyesült Államok, 15:15
Montenegró–Ausztrália, 16:45
Kazahsztán–Spanyolország, 18:15
Japán–Magyarország, 20:00
Negyeddöntő – június 21., csütörtök
A2–B3, 15:15
A3–B2, 16:45
A1–B4, 18:15
A4–B1, 19:45
Helyosztók 1. – június 22., péntek
Az 5-8. helyért, 15:15 és 16:45
Elődöntő, 18:15 és 19:45
Helyosztók 2. – június 23., szombat
A 7. helyért, 15:15
Az 5. helyért, 16:45
A 3. helyért, 18:15
Döntő, 19:45



E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok