„Magyarországon egyedülálló, amit a Ferencváros képvisel"

2018. június 11. 18:10

A bajnoki címvédő új erősítései egyaránt örömmel, és nagy tervekkel teszik át székhelyüket a Népligetbe. A Debrecenből érkező Kállay Márk, valamint az ezüstérmes Szolnoktól a fővárosba igazoló válogatott center, Mezei Tamás is úgy érezte, eljött a váltás ideje. Aaron Younger bármilyen eredmény elérésére képesnek tartja új csapatát.

Madaras Norbert, Nyíri Zoltán, Varga Zsolt és az új igazolások - Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Miként arról korábban beszámoltunk, a magyar bajnok FTC-PQS Waterpolo hétfőn, sajtótájékoztatón jelentette be, Madaras Norbert és Varga Dániel szögre akasztja vízilabdasapkáját - de a két olimpiai bajnok marad a klub kötelékében -, majd bemutatták a csapat új igazolásait. A 2018/2019 idényben Aaron Younger, Gór-Nagy Miklós, Kállay Márk és Mezei Tamás is zöld-fehér szerelést ölt magára. 

A magyar férfi vízilabda-válogatott centere, Mezei Tamás elmondta, több érv is a címvédő mellett szólt: „Sokrétű a váltásom oka. Négy évet játszottam Szolnokon, még ha jól is érzi magát az ember, ennyi idő után lassan elgondolkozik a váltáson. Ezzel a váltással kikerülök a komfortzónámból, ami körülvett és új impulzusok érnek majd, ezért formajavulást várok magamtól, és szeretnék tovább fejlődni. Emellett tetszett, amit felvázolt a Fradi csapatépítés szempontjából, gyakorlatilag mindenkivel játszottam már együtt és jó is velük a viszonyom, nem érkezem tehát ismeretlen környezetbe. A klub, és a háttér, melyet a Ferencváros képvisel most Magyarországon minden szinten, minden sportágban, azt gondolom egyedülálló, és a családom is itt van Budapesten, szerettem volna velük lenni."

„Hiába játszottunk együtt Szolnokon Aaronnal, vagy a gárda oroszlánrészével az elmúlt években, valamilyen szinten nyilván új csapatot kell építeni. Be kell illeszkedni a taktikába és az együttes mindennapjaiba, ám mindannyian profik vagyunk, ezért úgy gondolom, hogy ezt könnyen át fogjuk tudni hidalni. Nagyon hosszú lesz a szezon, nagy dolog lenne a címvédés, és talán nem is nagyképűség kijelenteni, hogy ez is a célunk. Szeretnénk megnyerni a Magyar Kupát, és hát ott van a Bajnokok Ligája, ahol elsőáldozók leszünk. Ezzel a kerettel amire oda kell kerülni, egy Final Eight ugyancsak elvárás lehet, ott pedig már bármi megtörténhet, ezekért a célokért fogunk dolgozni" - bizakodott Mezei.

Kállay Márk a hajdúsági fővárosból igazol a Népligetbe: „Másfél, két hónappal ezelőtt keresett meg Nyéki Balázs, hogy lenne-e kedvem a Fradiban játszani. Utána beszéltem Varga Zsolttal illetve Madaras Norbival is, és természetesen igent mondtam. Minden esélyünk megvan arra, hogy trófeákat nyerjünk, ez pedig minden játékos pályafutásában fontos motiváció, s a koromból kifolyólag is úgy éreztem, hogy eljött a váltás ideje. Hat évet töltöttem Debrecenben, nagyon sok mindent megéltem a cívisvárosban, és jó érzéssel gondolok vissza erre az időszakra. Mind csapatkapitányként, mind játékosként rengeteget tapasztaltam és sok időt töltöttem a vízben - ezek egyaránt hasznosak voltak a fejlődésem szempontjából, amit most majd szeretnék is kamatoztatni. A DVSE elnökségének első kérdése az volt, mit szeretnék, én pedig elmondtam, hogy szeretnék a Fradiban játszani. Elfogadták a döntésemet, elengedtek és valahol talán örültek is neki, hiszen középházas csapatról van szó, hosszútávon ez motivációt adhat a debreceni utánpótlásnak és a felnőttcsapat tagjainak is, hogy ha olyan az egyéni-, és csapatteljesítmény, akkor felfigyelhetnek rá. Mindenben megegyezett a két klub és pozitívan váltunk el, családtagként kezeltek Debrecenben, ami nagyon jó érzés." 

A 32 esztendős, balkezes pólós társaihoz hasonlóan természetesen komoly célokkal érkezett a bajnoki címvédőhöz: „Szeretnénk megvédeni a bajnoki címet, ami a személyes ambícióm is, emellett pedig az elsőszámú nemzetközi kupában a Final Eight-be bekerülni. Bár nem jutottam ki Genovába, a televízió képernyőjén keresztül lehetett látni milyen jó hangulatú megméretés és mennyire jó érzés ott játszani. Ezt szeretném átélni a csapattal, és ha már ott vagyunk, éremért játszani!"
 

És hasonló elszántsággal nyilatkozott az ezüstérmes Szolnok csapatától érkező, ausztrál válogatott Aaron Younger is: „Nagyon hosszú szezonra készülünk, hiszen több sorozatban is megméretjük majd magunkat. Ez a csapat képes lehet azonban arra, hogy a legvégsőkig eljusson, és a trófeákat megszerezze."

Gór-Nagy Miklós a máltai bajnokságban szerepel, így nem tudott részt venni a sajtótájékoztatón, de videóüzenetben üdvözölte a résztvevőket.
 

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok