16 év után Európa trónján az Olympiakosz!

2018. június 09. 21:50

A genovai Bajnokok Ligája fináléjában Theodoros Vlachos együttese egyszer sem volt hátrányban, s a négygólos Fountoulis, illetve a fantasztikusan védő Pavic vezérletével 9–7-re győzte le a házigazda Pro Recco együttesét.

Fotó: http://www.olympiacossfp.gr

A Szolnok–Eger helyosztót követően előbb a „kisdöntőt” rendezték. Ezen nem, volt sok vita, a Barceloneta volt jobb, sokkal jobb erőben, s egyértelmű, 14–8-as győzelmet aratott a Jug Dubrovnik ellen.

A finálé – miként várható volt – nagyságrendekkel nagyobb, őrültebb, feszültebb csatát hozott. Az első menetet az Olympiakosz, a másodikat a Recco nyerte 2–1-re. Úgy volt a nagyszünetben 4–4 a táblán, hogy végig a görög bajnok járt előbbre. Köszönhetően többek között a kapuban remeklő horvát Pavicnak, aki még Filipovics ötméteresét is védte. A másik oldalon az „öreg”, Tempesti sem tétlenkedett – mindkét kapus 6/10-nél járt.

A telt házas Sciorba (ez nagyjából kétezer embert jelent a BL nyolcas döntőn, köztük úgy 100 hangos görög drukkert) közönsége a folytatásban is csak kapkodta a fejét, minden támadásnál forrt a víz a medencében. Ahogy egy Bl-döntőhöz dukál. Miután Fountoulis, majd Dervisis bombája is beakadt, azaz két óriási akciógólt jegyzett az Olympiakosz, Vujaszinovics időt kért,s behozta a kapuba Volarevicet. di Fulvio fórból szépített, majd Pavic óriási védése akadályozta meg a Recco egyenlítését.

Fountoulis: 4 gól!

Az addig is brutálisan kemény meccs még brutálisabb lett, hatalmas egy az egy elleni birkózást láthattunk, meg persze heves reklamálást mindét oldalon. Alesiani megúszás után egyenlített, tombolt a lelátó. Majd elcsendesedett, miután Genidounias emberelőnyből ismét a görögöket jutatta vezetéshez. Lehetett volna aztán kettő is az Olympiakosz előnye, de Volarevic egy kettős megpattanó labdába tudott belekapni, így „csak” 7–6-ra vezetett Vlachos mester együttese a záró menet előtt.

Ez nem indult jól a hazaiaknak: emberelőnyben „dadogott” a labda, Pavic védett, majd átellenben a görögök megjátszása sokkal jobb volt, Fountoulis jegyezte harmadik gólját. Filipovicsnak nem ment, ötödször sem tudott túljárni Pavic eszén – sőt a fordulás közben kiállították, 4:31-gyel a vége előtt időt kértek a görögök. A 9–6-ért megjátszott emberfór tökéletes volt, ismét Fountoulis villant – csoda, hogy a vendégek táborának őrjöngését lehetett hallani…?

Idegesnek tűntek a reccóiak, Vujaszinovics időt kért. Bodegas kiverekedett egy fórt, Echenique „betette”, 2:38 volt vissza. Az Olympiakosz az idővel játszott, a Recco idegesen, eredménytelenül támadott, hazai szempontból „szaladtak” a másodpercek. Pavic extázisban védett, majd Filipovics durrantott mellé.

Pavic és az MVP-trófea - Fotó: len.eu

A 2002-es győzelem után (amelyet ugyebár Kásás Zoltán irányításával ért el a klub) másodszor ült Európa trónjára az Olympiakosz! Tette úgy, hogy 17 meccséből 15-öt megnyert, csak a csopormeccsek során Dubrovnikban kapott ki, illetve Barcelonában játszott 7–7-et. Vita sem férhet a sikeréhez. És az sem kérdés, hogy a nyolcas döntő MVP-címét joggal kapta a győztes horvát kapusa, Josip Pavic.

Férfi Bajnokok Ligája, Nyolcas döntő, Genova
Döntő
Olympiakosz Pireusz (görög)–Pro Recco (olasz) 9–7 (2–1, 2–3, 3–2, 2–1)
Gólszerzők:
Fountoulis 4, Obradovic, Buslje, Gounas, Dervisis, Genidounias, ill. di Fulvio 2, Mandics, Molina, Ivovics, Alesiani, Echenique
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

A 3. helyért
CNA Barceloneta (spanyol)–Jug Dubrovnik (horvát) 14–8 (4–1, 2–3, 6–3, 2–1)
Gólszerzők:
Fernandez 4, Famera 2, Munarriz 2, Tahull 2, Vrlic, Larumbe, Perrone, Bustos, ill. Garcia 3, Culina 3, Fatovic, Lozina
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Az 5. helyért
ZF-Eger–Szolnoki Dózsa 6–10 (1–0, 1–2, 2–4, 2–4)
Gólszerzők:
Avramovics 2, Bedő 2, Biros B., Vlachopoulos, ill. Csuk 3, Zalánki 2, Younger 2, Kis G., Gocics, Alekszics
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

A 7. helyért
Spandau 04 Berlin (német)–AN Brescia (olasz) 10–14 (4–3, 4–2, 0–5, 2–4)
Gólszerzők:
Gielen 3, Stamm 3, Saudadier 2, Dedovics, Reibel, ill. Rizzo 5, Manzi 2, Paskovics 2, Guidi, C. Presciutti, Muslim, Nora, Bertoli
(Teljes jegyzőkönyv: itt)





19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok