Férfi Bajnokok Ligája: a Szolnok az 5., az Eger a 6.

2018. június 09. 18:42

A genovai hatos döntő helyosztóján a magyar bajnoki ezüstérmes 10–6-ra győzte le a magyar bajnoki bronzérmest. A következő szezonban mindkét csapat ott lesz újra a főtáblán.

Annak ellenére, hogy a 7. helyért zajló mérkőzésen azt tapasztaltuk, minden megtörténhet (az elején „langyos” Spandau–Brescia partin egy olaszok ellen befujt négyperces kiállítás kavarta fel az indulatokat, majd a bresciaiak később úgymond „kisírtak” odaát is egy ilyen ítéletet, s miután ők sokkal jobban éltek a lehetőséggel, végül ők nyerték a felettébb zaklatott összecsapást), nem számítottunk öldöklő csatára az Eger–Szolnok, 5. helyről határozó meccsen. Mindez nem azt jelenti, hogy bármiféle könnyelműségre utalnánk, egész egyszerűen az, hogy egymás ellen kellett a szezonban kilencedszer megmérkőzni, és ennek a találkozónak volt a legkisebb jelentősége, szóval aligha lehetett parázs ütközetre számítani. Főként két csalódott csapat esetében, ugye. Még ha – miként Kis Gábor fogalmazott – az első sípszótól kezdve természetesen az adott találkozó a fontos is… Így volt ez 2015-ben, amikor a barcelonai helyosztón meccseltek egymással szomorúan az 5. helyért, s az Eger nyert 8–7-re.

Nos, nem is vitték túlzásba a keménykedést most sem az urak, odatették magukat, de azért a megszokott vehemencia érthetően elmaradt – így játszottak szoros meccset. Mindkét oldalon sokat hibáztak bele a játékosok az emberelőnyös helyzetekbe – vagy fogalmazhatunk úgy is, hátul az akarat érvényesült, ergo az ilyen jellegű mérkőzésen „könnyebb” megoldani a feladatot, mint gólokat lőni. Az első menetben az Eger (Vlachopoulos), a másodikban a Szolnok (Kis Gábor) lőtt be egy fórt, emellett itt is, ott is kimaradt négy. S miután Bedő, illetve Csuk akcióból talált be, 2–2 volt a nagyszünetben az állás. Nem mellesleg a Szolnok 0–2-ről egyenlített.

Dabrowski Norbert együttese Bedő húzásával a harmadik menetben újra vezetést szerzett, de erre triplával válaszolt a Szolnok. Csuk emberelőnyből szépített, ez úgymond „benne van a játékban”, a hevesiek szakvezetője inkább a két következő kapott gól, Youngeré és Alekszicsé bánthatta valamelyest, lévén mindkettő egyenlő létszámnál született... Avramovics és Younger gólváltása következett még emberelőnyből, így kétgólos szolnoki vezetéssel (6–4) mentek a záró negyedre.

Ebben ugyan Avramovics révén felzárkózott egy gólt az Eger, de ezt követően ismét egy szolnoki hármas etap következett: Zalánki előbb lőtt pontosan, majd passzol az ellépő Gocicshoz (aki nem hibázott), majd Csuk lőtt egy előnyt. Néggyel, 9–5-re vezetett a Szolnok, s nem is engedte ki a kezéből a győzelmet. Hevesi oldalon már nyilván a jövőre is gondolva Csiszár Boldizsár jött a kapuba, Biros Barnabás lőtt ötméteres gólt Nagy Viktornak, a lényeges dolgok már eldőltek. Azaz 10–6-os győzelmével a Szolnok végzett az 5., az Eger pedig a 6. helyen. Jövőre mindkét együttes újra ott lesz a főtáblán.

Férfi Bajnokok Ligája, Nyolcas döntő, Genova
Az 5. helyért
ZF-Eger–Szolnoki Dózsa 6–10 (1–0, 1–2, 2–4, 2–4)
Gólszerzők:
Avramovics 2, Bedő 2, Biros B., Vlachopoulos, ill. Csuk 3, Zalánki 2, Younger 2, Kis G., Gocics, Alekszics
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

A 7. helyért
Spandau 04 Berlin (német)–AN Brescia (olasz) 10–14 (4–3, 4–2, 0–5, 2–4)
Gólszerzők:
Gielen 3, Stamm 3, Saudadier 2, Dedovics, Reibel, ill. Rizzo 5, Manzi 2, Paskovics 2, Guidi, C. Presciutti, Muslim, Nora, Bertoli
(Teljes jegyzőkönyv: itt)






E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok