A Szolnok is megtette a magáét, így magyar parti lesz az 5. helyért

2018. június 08. 18:33

A genovai Bajnokok Ligája alsó ágán Cseh Sándor együttese 8–7-re legyőzte az olasz Breciát, így szombaton 17:30-tól az Eger ellen csatázhat.

Fotók: MVLSZ

Miközben az interjúzónában az egriek vezetőedzője, Dabrowski Norbert csuromvizesen nyilatkozott a médiának, a bevonulási ceremóniára váró szolnokiak szakvezetője, Cseh Sándor értekezett a szezonról, meccsszámról, szerencsefaktorról, majd miután igazán belelovalta volna magát a póló jövőjébe, gyorsan „kapcsolt”, és inkább leállította magát, lévén erről, a sportról, brandről, összefüggésekről órákat tudna beszélni. De tekintettel arra, hogy meccs várt csapatára a BL alsó ágán, jobbnak látta magába fojtani a szót. Jövőbe látására ugyanakkor már csak azért is kíváncsiak lennék, mert a pólójába helyezett napszemüveg a fene se gondolta, hogy jelentőséggel bír ebben a pocsék időben.

S lőn. Mire elkezdődött a Brescia elleni parti, szikrázó napsütés váltotta az égi áldást, a vízről visszatükröződő napsugaraktól pedig túl sokat nem lehetett látni. Szóval, bizony, kellett az a napszemüveg…

Az olaszok csütörtökön este a BL-címvédőjéhez (még írjuk le, mert még így van egy napig…) hasonlóan kiélezett mérkőzésem bukták el a negyeddöntőt. Alessandro Bovo (aki eltiltása miatt nem lehetett ott ma a kispadon) együttese piszok éles meccset vívott a Reccóval, s csupán ötméteresekkel bukta el a csatát. Hogy ez mennyire mély nyomokat hagyott a társaságban?

Nyilván mélyeket, mindazonáltal a bemutatás előtt többnyire mosolyogtak a játékosai. A lényeg, semmilyen értelemben nem várt könnyű meccs a Szolnokra. S így is lett. Ugyan végig vezetett Cseh mester együttese, Csuk ötöst és fórt is belőtt, Zalánki is pontosan célzott, s a harmadik menetben Younger révén már 5–2 állt a táblán, a Brescia visszakapaszkodott. Bertoli szépítő találata után nem jött az újabb szolnoki gól, pedig megvolt rá a lehetőség emberelőnyben, átellenben bezzeg Rizzo bevette az amúgy magabiztos Nagy Viktor kapuját.

Így az utolsó menetben is meg kellett feszülni a győzelemért. Zalánki és Rizzo (ötméteresből) gólváltása után az egyenlítésért támadott az olasz alakulat, de nem járt sikerrel. Ezt követően a végig tarthatatlan, kiállítások sorát szerző Kis Gábor hozta az újabb lehetőséget Zalánki elnézőst passz után, Bátori pedig ahogy kell, bezúdította a jól megjátszott akciót. Erre kisvártatva N. Presciutti válaszolt, igyekezett tapadni a rivális. Nagy védései tartott az előnyt, majd Younger bombája biztosította be a győzelmet. Mert ugyan 17 másodperccel a vége előtt Rizzo még eredményes volt, a hátralévő időben nem okozott gondot az előny megtartása. A Szolnok így szombaton 17:30-tól az Egerrel játszik az 5. helyért.

Férfi Bajnokok Ligája, Nyolcas döntő, Genova
Az 5–8. helyért
AN Brescia (olasz)–Szolnoki Dózsa 7–8 (1–1, 1–2, 2–2, 3–3)
Gólszerzők:
Rizzo 3, Muslim 2, N. Presciutti, Bertoli, ill. Zalánki 2, Younger 2, Csuk 2, Bátori, Fülöp
(Teljes jegyzőkönyv: itt)



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok