BENU Leány Ifjúsági Bajnokság: döntőben a Szentes és az UVSE

2018. június 02. 18:40

A BENU Leány Ifjúsági Bajnokság elődöntőinek adott otthont szombaton délután a Hajós-uszoda. Mindkét párharc magabiztos sikert hozott, előbb a Szentes győzte le könnyedén a BVSC-t, majd a második mérkőzésen az UVSE diadalmaskodott a Tatabánya felett, méghozzá kiütéssel. Folytatás holnap, a helyosztókkal.

Miként arról korábban beszámoltunk, hétvégén rendezik a BENU Leány és Fiú Ifjúsági Bajnokságok négyes döntőit - míg a fiúk a Szőnyi úton, a Laky-uszodában, addig a hölgyek a Margitszigeten, a Hajós-uszodában szállnak harcba a bajnoki címért. A szombati elődöntők sorát a BVSC-Szentes összecsapás nyitotta, majd az UVSE-Tatabánya találkozó zárta.
 
A BVSC-Szentes mérkőzést Petrovics Mátyás tanítványai kezdték jobban - Faragó Berta akciógól juttatta vezetéshez a zuglóiakat, rögtön az első minutum végén. Nem kellett azonban sokat várni a Kurca-partiak első találatára sem, Kudella Panna egalizált, majd Rybanska Natasa fórgóljával fordított a Szentes. Az első felvonás eredményét egy másodperccel a játékrész vége előtt az önmaga második, csapata harmadik találatát szerző Kudella Panna állította be, 1-3.
 
A második etapot újfent zuglói találat nyitotta, Utassy Kata akciógóljával egyre zárkózott a BVSC, ám Rybanska Natasa, Stankovianska Miroslava, Sebők Zsófia valamint Kudella Panna villanásaival ismét meglépett a rivális. A fővárosiaktól a hajrában már csak mindössze egy szépítésre futotta, Utassy Kata duplázta meg találatainak számát - a felek négygólos szentesi vezetés mellett vonulhattak félidőre.  
 
A harmadik negyed a szentesi Kis Kamilla találatával vette kezdetét, majd Dömsödi Dalma, Kudella Panna, Stankovianska Miroslava és Rybanska Natasa folytatták a gólgyártást. A kék-sárgák szépségtapaszát ezúttal Petőváry Luca szerezte, 4-12.
 
Az utolsó játékrészben kiengedett a Kurca-parti együttes, melyet a fővárosiak gólokkal büntettek, szám szerint kettővel - Koncz Laura és Faragó Berta révén. A magabiztos szentesi győzelmet jelentő, 13-6-os végeredményt a Kudella Panna mellett ugyancsak négy találatig jutó Rybanska Natasa állította be. Mindez pedig azt jelenti, hogy Brávik Fruzsina tanítványai az arany-, Petrovics Mátyás hölgyei pedig a bronzéremért szállhatnak harcba vasárnap délután.

A zuglóiak mestere, Petrovics Mátyás csalódottan értékelt a lefújást követően: „Lemosott bennünket a Szentes, sőt, inkább mi mostuk le saját magunkat. Úgy gondolom, hogy amit az egész bajnokságban nyújtottunk, sokkal inkább volt egy tündérmese, mert nem mi vagyunk a második legjobb csapat az ifiben. Ettől függetlenül ennyi butaságot csinálni és ennyi hibát elkövetni nem szabad - aki nézte a meccset, pontosan látta, hogy saját magunkat vertük meg. A Szentes jobb csapat, legalább három-négy góllal, a másik hármat pedig mi tettük hozzá. Nekik gratulálok, nekünk meg tennünk kell azért, hogy összeszedjük magunkat és a bronzmérkőzés jobban sikerüljön!"

Brávik Fruzsina annál boldogabban összegzett: „Nehéz most bármit is mondani, rettenetesen örülök. Nagyon boldog vagyok, és nagyon büszke a lányaimra. Gyakorlatilag egész szezonban nem tudtunk együtt készülni, körülbelül egy hónapja kaptam meg a csajokat. Egy hétig Athénban edzőtáboroztunk és görög csapatokkal játszottunk, ott igazán összekovácsolódott és összeszokott az együttes. Nagyon bíztam a győzelemben, egy női vízilabda mérkőzésen, pláne utánpótlás csapatnál sosem lehet tudni, kijutott tehát az izgalomból is. Ennek ellenére amit kértem és amit gyakoroltunk mind védekezésben, mind támadásban, maximálisan megcsinálták a lányok. Az utolsó negyedben már az a gondolat is megfordult a fejemben, hogy ha így játszunk holnap is, ebből még aranyérem is lehet..."
 

 
Az eldöntő második mérkőzésének résztvevői rögtön az első negyedben megnyitották a gólcsapot. A kollégája, Áts Bertalan távollétében Benczur Márton által irányított UVSE Pap Médea és Faragó Kamilla góljaival hamar elhúzott kettővel. Szellák Csenge duplájával rövidesen egalizált a Tatabánya, ám Pap Mónika hármasával és Faragó Kamilla újabb találatával a fővárosiak 6-2-re módosították az első negyed eredményét.  
 
A második negyedben az alapszakasz-győztes UVSE ott folytatta, ahol az első nyolc perc végén abbahagyta. Lantos Krisztina és Faragó Kamilla dupláival, valamint Pál Anna találatával kilencgólos fővárosi vezetés mellett ért véget az első félidő.
 
Az UVSE lendülete a térfélcsere után sem tört meg, Pap Médea második gólja tízre módosította a különbséget, Lantos Krisztina pedig centerből, gyakorlatilag a víz alól köszönt be a tatabányai kapuba. A tetemes fórt Gyárfás Dorottya és Valentin Kamilla növelte tovább.

A negyedik negyedben hálóőrt cseréltek a vendéglátók, Maczkó Lillát Pápai Barbara váltotta a kapuban. Akárcsak az elsőszámú portás, úgy a cserekapus eszén sem tudott túljárni túl sokszor a TVSE. Ármai Zita és Szellák Csenge szépített vendég oldalon, míg a túloldalon Baksa Vanda kétszer villant, Valentin Kamilla megduplázta góljainak számát, és feliratkozott a gólszerzők közé Kurucz Kata is. Folytatás vasárnap délután, az UVSE a döntőben, a Tatabánya pedig a bronzcsatában!

A hazai kispadon Áts Bertalant helyettesítő Benczur Márton gratulált kollégájának, és tanítványainak: „Nem számítottam ilyen magabiztos győzelemre, mivel az egyik bajnoki mérkőzés kettő, a másik pedig négygólos különbséggel zárult. Szívből gratulálok a lányoknak és Áts Bertalannak, mert egy nagyszerű csapata van. Ami számunkra igazán fontos, az a négy kapott gól, hiszen a védekezés az alapja mindennek, az pedig, hogy a gólszerzés is ilyen jól sikerült, külön öröm. Készülünk a döntőre, holnap már Berci is itt lesz - bár egy hálás, kellemes feladat volt a mai, jobban örülök, ha Berci meccsel."

Míg a túloldalon Zantleitner Krisztina elmondta, nincs okuk a szégyenkezésre: „Gratulálok az UVSE-nek, sokkal jobbak voltak ma! Próbáltunk partnerek lenni, de sajnos nem sikerült, bár ennél a teljesítménynél azért jobbra számítottam. Már az is nagy dolog, hogy bejutottunk a négyes döntőbe, nagyon örülök neki, hogy itt lehetünk, ám ennek a hangulatát még szoknunk kell. Sokkal fiatalabbak a lányok, ez a rutintalanság itt és most ki is jött. A holnapi bronzmérkőzésre mindenféleképpen helyre kell tennünk magunkat, szeretnénk egy szoros meccset játszani a BVSC-vel."

A vasárnapi mérkőzéseket is a Facebook-oldalunkon élőben közvetítjük.   

 
BENU Leány ifjúsági bajnokság, négyes döntő, Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
 
Elődöntők

BVSC-Zugló–Yordo-Szentes 6-13 (1-3, 2-4, 1-5, 2-1)
Gólszerzők: 
Utassy 2, Faragó B. 2, Koncz, Petőváry, ill. Kudella 4, Rybanska 4, Stankovianska 2, Sebők, Kis, Dömdösi
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
UVSE I–Tatabányai VSE 19-4 (6-2, 5-0, 4-0, 4-2)
Gólszerzők: 
Faragó K. 4, Pap Mónika 3, Lantos 3, Pap Médea 2, Valentin 2, Baksa 2, Gyárfás, Pál, Kurucz, ill. Szellák 3, Ármai
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

2018. június 3., vasárnap – Helyosztók
BVSC-Zugló-Tatabányai VSE, 13:00
Yordo-Szentes-UVSE I, 14:30



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok