Merész-célokat tűzött ki a Honvéd!

2018. május 30. 15:15

Kedden délelőtt a RacioNet Honvéd együttese sajtótájékoztatón mutatta be a csapat új vezetőedzőjét, Merész Andrást, valamint az igazolások mellett ismertették a célokat is, miszerint tudatos építkezéssel újra a legjobbak közé szeretne kerülni a Honvéd vízilabdacsapata.

Fotó: Gaál Gergő/BHSE

A Budapesti Honvéd Sportegyesület bázisán megtartott sajtóeseményen az elmúlt szezon rövid értékelését követően a klub és a szakosztály első emberei rögtön rá is tértek a jövőre, bemutatták az együttes új vezetőedzőjét, Merész Andrást, a csapat érkezőit és megfogalmazták a célokat. A fővárosiakat erősíti a 2018/2019-es idényben a Szolnokról érkező ezüstérmes, ex-Honvédos Fülöp Bence, az immáron kétszeres magyar bajnok center, Szirányi Balázs (FTC), az Universiadé-győztes Juhász Zsolt (OSC), valamint az ifjú Kardos Alexander (KSI).

Az elegáns környezetben megrendezett sajtótájékoztatót Gergely István, a Budapesti Honvéd ügyvezető elnöke nyitotta meg: „Próbáljuk követni a nagyokat, és nem csak szervezés, hanem igazolások terén is. Merész András személyében rögtön egy új vezetőedzőt is igazoltunk, aki tavaly már a Honvéd utánpótlásában bizonyított. Feladata elsősorban a felnőtt csapat irányítása lesz, illetve személyében olyan szakmai felelőst találtunk, aki a Honvéd utánpótlását is felügyelni fogja szakmailag. Idén a lehetőségeinkhez képest olyan eredményt értünk el, amit nagyjából vártunk, noha ez lehetett volna egy picit jobb, de rosszabb is. A következő szezon elé pedig pozitívan tekintünk, az érkezőink névsora optimizmusra adhat okot. Az elvárás még mindig nem a dobogós helyezések, és a nemzetközi kupaindulást biztosító pozíciók egyike - habár titkon azért ebben is reménykedünk -, de hosszú távon szeretnénk visszakerülni a hazai, és nemzetközi élvonalba egyaránt. Büszkék vagyunk, hogy egyre több olyan magyar csapat van, akik uralják a nemzetközi mezőnyt, próbálunk felzárkózni hozzájuk.”
 
Athén és Peking olimpiai bajnokától Steinmetz Barnabás, Sydney és Athén ötkarikás bajnoka vette át a szót: „Ahhoz, hogy új játékosokat tudjunk igazolni, szükségünk van egy nagyon komoly gerincre, melyet idén sikerült egyben tartanunk. Egy új játékos számára akkor lehet vonzó a Honvéd, ha a jó közösség mellett szakmailag is olyan hátteret tudunk biztosítani, melyhez szívesen csatlakozik. Két világbajnokunk, Decker Attila és Szivós Márton a jövőben is csapatunkat erősítik, az újonnan érkezők pedig remélem, hogy hamar be fognak tudni illeszkedni. Célunk, hogy egy agilis, egymásért küzdeni tudó csapatot indítsunk a következő szezonban, továbbá az elitcsapatokhoz közelebb kerülni, a többieket pedig egy nagyon céltudatos munkával és komoly felkészüléssel magunk mögé utasítani. Bízom Merész András szakmai felkészültségében és a sportág iránti elhivatottságában, alázatában, melyekkel kiegészülve az elvégzett munka meghozhatja majd a gyümölcsét, mi pedig biztosítjuk az ehhez szükséges feltételeket.”
 

Fotó: Gaál Gergő/BHSE

Majd Merész András, a csapat új vezetőedzője következett: „Köszönöm a klub, és a szakosztály belém vetett bizalmát, megtiszteltetés a Budapesti Honvéd vezetőedzőjének lenni. Örömmel vállaltam el a felkérést, nagy feladat vár rám, emellett pedig olyan játékosoknak lehetek az edzője, akik közel állnak hozzám, mindenki közül a legközelebb Szivós Márton. Egy csapat építése ott kezdődik, hogy a legjobb játékosok egyben maradnak - jelen esetben az együttes kilencven százaléka -, köztük Decker Attila és Szivós Márton, de hat-nyolc mérkőzés erejéig számíthatok majd a háromszoros olimpiai bajnokunkra, Kiss Gergőre is. Hozzájuk érkezik az ex-Honvédos Fülöp Bence, aki ezúttal igazoltan van távol, hiszen a Szolnokkal készül a Final Eight-re, a friss magyar bajnok, Szirányi Balázs, az Universiadé-győztes Juhász Zsolt, valamint az utánpótlás válogatott Kardos Alexander a KSI-ből. Továbbá egy külföldi center érkezése is várható, minden szempontból erősödünk tehát. Mellettük szeretnénk utánpótlás játékosokat is beépíteni, lesznek fiatalok, akik túl azon, hogy velünk edzhetnek, időnként meg is merítjük őket az OB I-ben azért, hogy az utánpótlásunk lássa, ebbe a családba be lehet kerülni, oda lehet férni munkával és kellő alázattal. Szeretném, ha mindamellett, hogy sikerülne bejutunk a nyolcba és azon belül is a lehető legelőrébb végzünk, kijelenthetnénk, hogy ár-érték arányban a miénk volt a legjobb csapat. A feltételek adottak, pszichológus fog velünk dolgozni, étkezési tanácsadó, pályaedző, kapusedző, erőnléti edző, valamint természetesen masszőr és orvosi stáb is, melyeken nem változtatunk - náluk keresve sem találnánk jobbat.”

Fotó: Gaál Gergő/BHSE

„Céljaink, melyek a sajtótájékoztatón is megfogalmazódtak, szeretnénk a felsőházba jutni, és minél jobb helyezést elérni egy stabil, magabiztos játékkal, esetenként pedig meglepetést okozva, vagy legalábbis megszorongatva a topcsapatokat. Lesznek dolgok, melyekben szeretnék fejlődni, vagy megújulni, másabb lesz a szerepem, mint a Fradiban, talán egy kicsit nagyobb szerep hárul majd rám. Nehéz feladat, de annál hálásabb és megtisztelőbb, állok elébe” - bizakodott Szirányi Balázs

„Tapasztalni és tanulni szeretnék a Honvédnál, hiszen a következő negyven-ötven évemet a sportban tervezem, s azt gondolom, erre minden lehetőségem meg is van egy ilyen tradíciókkal rendelkező egyesületben, ahol ennyire hiteles és kiváló szakemberek, vezetők dolgoznak. Három évig még vízilabdázom is, szeretnék minél szebb eredményeket elérni a Honvéddal - remélem, hogy minden oroszlánnak sikerül majd megrángatni a bajszát. Az elsődleges célunk a nyolc közé jutás, ott pedig szeretnénk minél kellemetlenebb ellenfél lenni a többiek számára” - vélekedett az OSC-től érkező Juhász Zsolt

„Szeretnénk a legjobb nyolcba kerülni, ha pedig nagyon maximalista akarok lenni, egy Euro-kupaszereplést érő ötödik hely nagyon szép eredmény lenne. Mindemellett szeretnék minél hamarabb beilleszkedni a csapatba, minél többet fejlődni és jó eredményeket elérni a csapattal" - fogalmazott Kardos Alexander.



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok