Íme, Märcz Tamás nyári kerete!

2018. május 27. 16:21

Férfiválogatottunk szövetségi kapitánya kihirdette a Világliga Szuperdöntőjére és az Európa-bajnokságra készülő keretét.

Fotók: Madar Dávid/MVLSZ

Tekintettel arra, hogy három hét múlva a Duna Arénában már jelenése lesz a csapatnak, hiszen a Világliga Szuperdöntőjében játszik (a június 18-23. közötti eseményre elindult a jegyértékesítés az eventim.hu oldalon!), Märcz Tamás egy nappal a bajnokavatás után kihirdette válogatott keretét.

A szövetségi kapitányt a kerettel kapcsolatos mondatok előtt arra kértük, foglalja össze, ő miként látta az E.ON Férfibajnokság mögöttünk hagyott szezonját: „Gyakorlatilag alapvetésként fogalmazódik meg az elmúlt esztendőkben, hogy mindig egyre jobb bajnokságot látunk – nos, ez ideire még inkább igaz ez, hiszen nagyon magas színvonalról beszélhetünk. Nem csak a döntőre igaz ez, több pozícióért is komoly harcok folytak, az ötmeccses döntő méltó lezárása volt a sorozatnak. A két kimagasló csapat megérdemli a gratulációt, mindezt személyesen is megtettem. A finálé előtt a szokásos kérdéskörrel találtuk szembe magunkat, mely szerint vajon melyik verzió jobb: pihentebben nekimenni, vagy egy nagyobb menetelésből kiállni? A csapatok hasonló minőségét jelzi, hogy egyiknek sem sikerült egymás után három mérkőzést megnyerni. A végén talán az döntött a Fradi javára, hogy árnyalatnyival hosszabb a kispadja, többet tudott a szakmai stáb forgatni, így a mérkőzés második felében picit frissebbek maradtak a játékosok. De így is nüanszokon múlt a győztes kiléte. Szuper bajnokság volt, minden pólószerető ember megemelheti a kalapját a játékosok és az edzők előtt.”

Märcz Tamás aztán rátért a válogatott keretre. Mint az alábbi névsorban látható, 21 játékost nevezett meg – közülük kerül majd ki nem csupán a Világliga-csapat, hanem a barcelonai kontinensviadal (július 15-28.) 13-as kerete is.

„Bővebb ez a keret, mint előzetesen szerettem volna, aminek elsősorban az az oka, hogy a Világliga-indulás és a két nemzetközi torna, illetve a klubszezon versenynaptára, a BL nyolcas döntője nem kis feladatot ró a játékosokra. Némi előregondolkodás is van a kerethirdetésben, hiszen az Európa-bajnokságot követő pihenő után augusztus közepén ismét válogatott edzések lesznek, szeptemberben ugyanis a berlini Világkupán játszunk” – említette a kapitány, aki három részletben kezdi majd a munkát a játékosokkal.

Jövő hét szerdán Erdélyi Balázs, Nagy Ádám, Török Béla, Vadovics Viktor, illetve ezekre az edzésekre meghívott kapus, Szakonyi Dániel készül, majd június 4-én, hétfőn 12 játékos dolgozik majd együtt, hiszen csatlakoznak az FTC-ből meghívottak, azaz Jansik Szilárd, Manhercz Krisztián, Német Toni, Pohl Zoltán, Sedlmayer Tamás, Vámos Márton és Vogel Soma.

Tíz nappal később lesz teljes a keret, amikor a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében érdekelt, pár nap szünetet kapó játékosok, név szerint Angyal Dániel, Bátori Bence, Bedő Krisztián, Jansik Dávid, Kardos Gergely, Kovács Gergő, Mezei Tamás, Nagy Viktor és Zalánki Gergő csatlakoznak.

Kardos Gergely szolnoki teljesítményére a kapitány is felfigyelt

„A teljes szezonban nyújtott teljesítményt vettem figyelembe, a klubban látott és a válogatottban tapasztalt produkció alapján kaptam átfogó képet arról, kiket érdemes meghívni. Azt hiszem, bátran mondhatom, ez egy stabil keret, a játékosok nagy része ott volt év közben a csapatban. A két talán új arc Kardos Gergő, aki a Szolnokban bizonyította, bármikor képes a padról beugorva is jól védeni, illetve Pohl Zoltán, aki a Fradiban nyújtott egyre inkább figyelemreméltó teljesítményt. A szerkezetet is figyelembe kellett venni, minden posztra versenyhelyzet van, ami jól szolgálhatja a felkészülés sikerességét.”

A keretből a válogatott szereplését befejező Hosnyánszky Norbert mellett hiányzik Hárai Balázs és Varga Dénes neve – ők kihagyják a nyári szereplést. Miként a kapitány megemlítette: „Néhány héttel ezelőtt Varga Dénes megerősítette a világbajnokság után tett kijelentését, amely szerint ezt az évet válogatottság mentesen tölti, célja pedig a tokiói olimpia. Hárai Balázs esetében is benne volt a levegőben ez a forgatókönyv, folyamatosan egyeztettünk, míg nem hasonlóan döntött, amelyet tudomásul vettem. Hangsúlyozni szeretném, mindkét játékos esetében nem visszavonulásról van szó, bízom benne, a válogatott nélkül töltött időszak még erősebbé teszik őket a folytatásra.”

Az év fő versenye az Európa-bajnokság, ám azzal, hogy a Világliga-döntőt Budapesten rendezik, nyilván érdekes a felvetés: a prioritás hangsúlya ezzel mennyit változott?

„Változott – vallotta be Märcz Tamás. – Eredetileg a Világliga-döntőt versenyeztetésként szerettem volna felhasználni, ott esetleg pihentetni azokat, akik a Bajnokok Ligájában is nagy erőket mozgósítottak. Így, hogy itthon, saját közönségünk előtt játszunk, fontosabbá vált a Világliga is, összeszokottabb, jó kerettel állunk majd ki. Helyette az azt követő németországi tornán folytatjuk a tesztelgetést, hogy aztán a BENU-kupán várhatóan már az Eb-kerettel játszunk.”

Fiatal Fradi-pólósok jogos öröme - Pohl Zoltán, Sedlmayer Tamás és Német Toni (balról jobbra) ünnepelhetett, majd válogatott meghívó is érkezett

Az Eb előtt július 12-én, Zágrábban a világbajnok Horvátország ellen játszik hivatalos meccset a csapat – „Mindenképpen szerettünk volna egy topcsapattal összemérni az erőnket, s miután a horvátokkal az Eb-n sokáig nem keresztezzük az utunkat, örömmel mondtunk igent erre a mérkőzésre.”

Az Európa-bajnokság után két és fél hetes szünet következik, majd egy később megnevezett keret kezdi meg a felkészülés a Világkupára (szeptember 11-16., Berlin).

Férfiválogatott keret
Kapusok: Kardos
Gergely (Szolnok), Nagy Viktor (Szolnok), Szakonyi Dániel (BVSC), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Eger), Bátori Bence (Szolnok), Bedő Krisztián (Eger), Erdélyi Balázs (OSC), Jansik Dávid (Szolnok), Jansik Szilárd (FTC), Kovács Gergő (Eger), Manhercz Krisztián (FTC), Mezei Tamás (Szolnok), Nagy Ádám (Miskolc), Német Toni (FTC), Pohl Zoltán (FTC), Sedlmayer Tamás (FTC), Török Béla (BVSC), Vadovics Viktor (Miskolc), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Szolnok)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)

A férfiválogatott nyári programja
Férfi Világliga Szuperdöntő, 2018. június 18-23., Budapest, Duna Aréna

Csoportbeosztás

A-csopot: Ausztrália, Montenegró, Japán, Magyarország
B-csoport: Egyesült Államok, Horvátország, Kazahsztán, Spanyolország

A program
Csoportmérkőzések, 1. forduló – június 18., hétfő

Horvátország–Kazahsztán, 14:45
Montenegró–Japán, 16:15
Ausztrália–Magyarország, 18:15
Egyesült Államok–Spanyolország, 19:45
Csoportmérkőzések, 2. forduló – június 19., kedd
Ausztrália–Japán, 15:15
Horvátország–Spanyolország, 16:45
Montenegró–Magyarország, 18:15
Egyesült Államok–Kazahsztán, 19:45
Csoportmérkőzések, 3. forduló – június 20., szerda
Horvátország–Egyesült Államok, 15:15
Montenegró–Ausztrália, 16:45
Japán–Magyarország, 18:15
Kazahsztán–Spanyolország, 19:45
Negyeddöntő – június 21., csütörtök
A2–B3, 15:15
A3–B2, 16:45
A1–B4, 18:15
A4–B1, 19:45
Helyosztók 1. – június 22., péntek
Az 5-8. helyért, 15:15 és 16:45
Elődöntő, 18:15 és 19:45
Helyosztók 2. – június 23., szombat
A 7. helyért, 15:15
Az 5. helyért, 16:45
A 3. helyért, 18:15
Döntő, 19:45

Nemzetközi torna, június 29.-július 1., Németország
Ellenfelek:
Egyesült Államok, Kína, Németország

BENU-kupa, nemzetközi torna, július 5-7., Budapest
Ellenfelek:
Egyesült Államok, Ausztrália, Románia

33. Európa-bajnokság, 2018. július 14-28., Barcelona
Férfiak
A-csoport
Magyarország

Olaszország
Németország
Grúzia

B-csoport
Montenegró
Spanyolország
Málta
Franciaország

C-csoport
Görögország
Horvátország
Hollandia
Törökország

D-csoport
Szerbia
Oroszország
Románia
Szlovákia

1. forduló - július 16., hétfő
Montenegró-Franciaország, 11:00
Oroszország-Szlovákia, 12:30
Törökország-Görögország, 14:00
Grúzia-Magyarország, 15:30
Horvátország-Hollandia, 17:00
Németország-Olaszország, 18:30
Szerbia-Románia, 20:30
Málta-Spanyolország, 22:15

2. forduló - július 18., szerda
Horvátország-Törökország, 11:00
Németország-Grúzia, 12:30
Románia-Szlovákia, 14:00
Görögország-Hollandia, 15:30
Montenegró-Málta, 17:00
Oroszország-Szerbia, 18:30
Magyarország-Olaszország, 20:30
Spanyolország-Franciaország, 22:00

3. forduló - július 20., péntek
Szerbia-Szlovákia, 11:00
Németország-Magyarország, 12:30
Grúzia-Olaszország, 14:00
Törökország-Hollandia, 15:30
Oroszország-Románia, 17:00
Málta-Franciaország, 18:30
Horvátország-Görögország, 20:30
Montenegró-Spanyolország, 22:00

A 8 közé jutásért - július 22., vasárnap
A2-C3, 17:00
A3-C2, 18:30
B2-D3, 20:30
B2-D2, 22:00

Negyeddöntő - július 24., kedd
D1-A2/C3, 17:00
B1-A3/C2, 18:30
C1-B2/D3, 20:30
A1-B3/D2, 22:00

Elődöntő - július 26., csütörtök
D1/A2/C3-C1/B2/D2, 20:30
B1/A3/C2-A1/B3/D2, 22:00

Helyosztók - július 28., szombat
A 7. helyért, 16:45
Az 5. helyért, 18:15
A 3. helyért, 20:30
Döntő, 22:15






19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok