„Ott folytattuk, ahol az előző mérkőzésen abbahagytuk”

2018. május 24. 11:45

Második győzelmével a címvédő Szolnok behozta a Ferencvárost az egyik fél harmadik sikeréig tartó bajnoki fináléban (2-2). Cseh Sándor együttese szerdán este a Tiszaligetben ott folytatta, ahol szombaton a Komjádi-uszodában abbahagyta. Tanítványai szerint a védekezés, és a nyugodt játék volt a kulcs.

Bátoriék továbbra is harcban az aranyéremért - Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Mint arról beszámoltunkCseh Sándor csapata fantasztikus védekezéssel 8–7-re nyert az E.ON Férfibajnokság döntőjének negyedik mérkőzésén az FTC ellen, így szombaton a Komjádiban 17 órától az ötödik, mindent eldöntő mérkőzés dönt a bajnoki címről. Az aranyrangadó negyedik felvonása után így értékeltek a főszereplők.

Bátori Bence szerint döntő volt, hogy a címvédő a kiélezett pillanatokban is nyugodt tudott maradni: „Nagyon kemény, brusztos mérkőzés volt. Az elején egy kicsit meg tudtunk lépni, de a Fradi nagyon erős támadósorral rendelkezik, gondoltuk, hogy előbb-utóbb elkezdenek betalálni és szép lassan felzárkózni - meg is tették. Mi azonban nagyon fontos, és meleg pillanatokban is nyugodtak tudtunk maradni, ennek köszönhetően tudtunk szerintem nyerni, illetve jól működött a védekezésünk is, ismét sok blokk volt. A szombati, mindent eldöntő derbi már a döntők között is egy teljesen más műfaj, hiszen egyetlen egy meccsen dől majd el minden. Ennek ellenére nem szabad túlmisztifikálni, ugyanolyan meccs lesz, mint a többi, ugyanúgy fogunk rá készülni, és reméljük, hogy a mi javunkra dől majd el.” 

„Aki látta a mérkőzést, nagyon jól szórakozott, aki pedig nem látta élőben, de szereti a vízilabdát, biztosan bánni fogja, ugyanakkor ha visszanézi a tévében, biztos vagyok benne, hogy élvezetes lesz. Kívülről nem tudom mi látszott, de én belülről az 5-0-s vezetésnél sem éreztem azt, hogy ez zsebben lenne és könnyű meccs lesz, hiszen nagyon megdolgoztunk a helyzeteinkért. Ahol az előző meccsen abbahagytuk, most ott folytattuk, jól blokkoltunk és védekeztünk, elől pedig kihasználtuk a helyzeteinket, ám törvényszerű volt, hogy csúszhatnak be hibák, melyből sikerült a Fradinak egy gólra megközelítenie bennünket. Az, hogy sikerült újból visszaállítanunk a kétgólos különbséget, a csapat erejét mutatja. Sajnálom, hogy Viktorral ez történt, de gratulálok Pipinek (Kardos Gergely - a szerk.). Ugyan sokat szívjuk a vérét egész évben, megint megmutatta, ha be kell állnia, odateszi magát, és segítségére van a csapatnak! Ami a mindent eldöntő döntőt illeti, nem tudom, mire számítsak, arra sem számítottam, hogy az első két mérkőzésen átrohan rajtunk a Ferencváros, mint egy gyorsvonat, majd sikerült egy megállóban ott tartanunk őket, mostanra pedig visszajönni és versenyben maradni az aranyéremért” - vélekedett a Tisza-partiak centere, Mezei Tamás, akinek a napokban született meg a kislánya.

A túloldalon Manhercz Krisztián így összegzett: „Olyan találkozó lett, mint amilyenre számítottunk, egy nagy csata, melyen egyetlen gól döntött, habár a mérkőzés elején nem úgy tűnt, hogy ez egy egygólos meccs lehet. Gondolok itt arra, hogy 5-0-ra is elhúzott a Szolnok, ami egy döntőben behozhatatlan előnyt is jelenthet, bár ennek ellenére mégis úgy gondolom, hogy talán volt esélyünk a döntetlenre. Nagyon nagy harc volt, fizikális küzdelem, melyen egy-egy apró figyelmetlenség és hiba ezúttal az ellenfél javára döntött. Van még meccs, mi játszunk hazai környezetben, míg a Szolnoknak minden erejét felőrölhette az, hogy 2-0-ról kiegyenlítsenek - bízom benne, hogy a végén mi örülhetünk jobban! Ehhez már csak egy mérkőzést kell nyernünk, nyertünk mi kettőt, nyertek ők kettőt, itt már nehéz jósolni és bármit is mondani, de az biztos, hogy mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy mi győzzünk.”

E.ON Férfibajnokság, döntő, 4. mérkőzés 

Szolnoki Dózsa–FTC-PQS Waterpolo 8–7 (2–0, 3–2, 2–3, 1–2)
Szolnok Aréna, vezette:
 Molnár P., Németh A.

SZOLNOK: Nagy V. – Gocics, Zalánki 1, Mezei 2, Younger 1, Prlainovics 1, Jansik D. Csere: Bátori, Hangay Z. 1, Alekszics 1, Csuk 1, Kis G., Fülöp, Kardos (kapus). Vezetőedző: Cseh Sándor

FTC: Vogel – Vámos 3, Szirányi, Jaksics 1, Varga Dániel, Varga Dénes, Mitrovics 1. Csere: Sedlmayer, Madaras, Manhercz 1, Pohl, Nikics, Jansik Sz. 1. Vezetőedző: Varga Zsolt
(Teljes jegzőkönyv: itt)

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–2 

A döntő további programja
5. mérkőzés – május 26., szombat, 17:00 
FTC-PQS Waterpolo–Szolnoki Dózsa, tv: M4 Sport


Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok