Jöhet a negyedik – az eddigi legszorosabb?

2018. május 23. 08:21

Az E.ON Férfibajnokság fináléjának újabb összecsapásán a Szolnok 18:15-től fogadja a Ferencvárost. A fővárosiak vezetnek 2–1-re a párharcban, így ezúttal is az aranyért ugranak medencébe, a hazaiak azonban feltétlen egyenlítenének. A legtöbben szoros meccset várnak – a partit a Duna World közvetíti élőben!

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Azok után, hogy az FTC a Komjádiban 12–9-re, majd Szolnokon 14–9-re győzni tudott, sokan már az előző szombatra bajnokavatást vizionáltak. A címvédő azonban ezzel mit sem foglalkozva pólózott a fővárosi harmadik meccsen, új erőre kapva 14–6-ra nyert, életben tartva esélyeit az aranyra. Ezúttal odahaza már az egyenlítésért játszik, Cseh Sándor vezetőedző elmondása szerint az előző partit abszolút elfelejtve: „Engem már nem érdekel a szombati játék, én arra a Ferencvárosra készülök, és azt hiszem, hogy nagyon becsapnánk magunkat, ha nem arra a Ferencvárosra készülnénk, amelyet legutóbb láttunk itt Szolnokon: egy nagyon jól játszó, nagyon kemény Ferencvárosra. Saját játékunkkal kapcsolatban: nyilván ugyanúgy, mint egész évben az apróságokra próbálunk odafigyelni, nem két nappal a döntő előtt kell már összerakni a mérkőzést. Ilyenkor már egész egyszerűen nyugodtnak kell lenni és a vízben tiszta erőből játszani. Úgyhogy én nem is szeretnék találgatni. Nyilván van bennünk izgalom, de nyugalom is van bennünk, felesleges számolgatnunk, egész egyszerűen jön a következő meccs. Egész egyszerűen örülnünk kell, hogy van még egy mérkőzés, úgyhogy a vízben dől el. Ilyenkor a parton már csak rontani lehet a dolgokon.”

A szolnokiak honlapján Kis Gábor, az együttes olimpiai bajnok centere sem bonyolítja túl a dolgot: „Azt az egyet szerettük volna, hogy ne legyen még vége, mert ezért dolgoztunk egész évben. Valahol erről szól a vízilabda számomra, mert sokszor unalmas az év közbeni szezon, amikor sok könnyebb meccsünk van, meg sokszor nagyon fárasztó, de ha valamiért is küzdöttünk az az, hogy a döntőbe bejussunk, és azt élvezzük. Mert amúgy nagyon jó hangulat van, a hazai meccsen volt az egyik legjobb hangulat, egyszer játszottunk még itthon. Kisebb uszoda, több hazai szurkoló, ezért hatalma élmény. Úgyhogy próbáljuk kiélvezni a lehetőségeinket és remélem, hogy minél szebb eredményt tudunk hozni. Fradin is múlik, rajtunk is múlik, nagyon várjuk a meccset.”

Nem volna meglepő, ha változna a forgatókönyv abban a tekintetben, hogy már az utolsó negyedre eldől a találkozó – sokak szerint ezúttal egy gól dönthet, vagy akár a döntetlen, az ötméteres párbaj lehetősége is benne van a pakliban. Varga Zsolt, az FTC vezetőedzője szerint „Ezzel a mérkőzéssel egy újabb lap került be a bajnoki döntő könyvébe, ahol a Szolnok ugyanúgy, mint eddig BL-győztes, bajnokcsapat, és ez nem változik meg mindaddig, míg valaki le nem győzi őket. Tudtuk idáig is, de a szombati találkozón látni is lehetett, hogy nagyon jó együttesről van szó. Ha nekik sikerült, nekünk is sikerülhet az, hogy új lappal indítunk. Most fel kell kapaszkodnunk a pokolból és újra el kell kezdenünk játszani.”

Vámos Mártonra ezúttal is főszerep hárulhat, főként, ha azt vesszük, nem tudni, Varga Dénes dereka mennyire lesz terhelhető a meccsen – az látszott, nélküle azért más Fradi volt a vízben a Komjádiban. Nos, a balkezes bombázó ekképpen várja az újabb ütközetett:



A bajnoki döntő 4. mérkőzése 18:15-től kezdődik Szolnokon, a találkozót a Duna World élőben közvetíti!

E.ON Férfibajnokság, döntő, 4. mérkőzés
Szolnoki Dózsa–FTC-PQS Waterpolo, 18:15 – tv: Duna World – ÉLŐ, M4 Sport, 22:45 - felvételről
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 az FTC javára

A döntő további programja
5. mérkőzés – május 26., szombat, 17:00 – ha szükséges
FTC-PQS Waterpolo–Szolnoki Dózsa



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok