Férfi Világliga Szuperdöntő – íme, a program!

2018. május 20. 12:05

Június 18-23. között a Duna Arénában küzdenek a csapatok. A vb-ezüstérmes magyar válogatott Ausztráliával, Montenegróval és Japánnal harc majd a csoportban, hogy aztán az egyenes kieséses rendszerben majd az éremét, a győzelemért küzdhessen. Az eseményre hamarosan elindul a jegyértékesítés a tex.hu portálon!

Zalánki Gergő és társai a vb után a Világliga Szuperdöntőjében is Ausztrália ellen kezdenek - Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Már egy hónapon belül vagyunk!

Mint ismeretes, a felejthetetlen 2017-es hazai világbajnokság után 2018-ban sem maradunk hazai világesemény nélkül, hiszen június 18-23. között a Férfi Világliga Szuperdöntőjét rendezik meg a Duna Arénában!

A selejtezők után alakult két a nyolc résztvevő csapat listája, valamint a két csoport. A magyar válogatott (amely Spanyolországot és Hollandiát előzte meg) az A-csoportba kapott besorolást. Sőt már azt is tudni – lásd alább a teljes program! –, hogy Ausztrália ellen kezd, majd Montenegróval és Japánnal játszik. A B-csoportban Egyesült Államok, Horvátország, Kazahsztán és Spanyolország küzd. A negyeddöntőben keresztbe játszanak a csapatok.

A tavalyi világbajnokság szervezőbizottsága, a Bp. 2017 Kft. által szervezett eseményre hamarosan indul a jegyértékesítés, napijegyek és bérletek is válthatóak majd a tex.hu portálon. Amint pontos információk lesznek, természetesen azonnal jelezzük az oldalunkon!

Férfi Világliga Szuperdöntő, 2018. június 18-23., Budapest, Duna Aréna
Csoportbeosztás
A-csopot:
Ausztrália, Montenegró, Japán, Magyarország
B-csoport: Egyesült Államok, Horvátország, Kazahsztán, Spanyolország

A program
Csoportmérkőzések, 1. forduló – június 18., hétfő

Horvátország–Kazahsztán, 14:45
Montenegró–Japán, 16:15
Ausztrália–Magyarország, 18:15
Egyesült Államok–Spanyolország, 19:45
Csoportmérkőzések, 2. forduló – június 19., kedd
Ausztrália–Japán, 15:15
Horvátország–Spanyolország, 16:45
Montenegró–Magyarország, 18:15
Egyesült Államok–Kazahsztán, 19:45
Csoportmérkőzések, 3. forduló – június 20., szerda
Horvátország–Egyesült Államok, 15:15
Montenegró–Ausztrália, 16:45
Japán–Magyarország, 18:15
Kazahsztán–Spanyolország, 19:45
Negyeddöntő – június 21., csütörtök
A2–B3, 15:15
A3–B2, 16:45
A1–B4, 18:15
A4–B1, 19:45
Helyosztók 1. – június 22., péntek
Az 5-8. helyért, 15:15 és 16:45
Elődöntő, 18:15 és 19:45
Helyosztók 2. – június 23., szombat
A 7. helyért, 15:15
Az 5. helyért, 16:45
A 3. helyért, 18:15
Döntő, 19:45











E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok